Vigyázz futó! Minden autós el akar gázolni!

Vigyázz futó! Minden autós el akar gázolni!

Loading

Már 42 kirin vagyok túl a héten, pedig a mai előírt 13km még benne sincs a számlálóban. Ilyen szorgalmas még sosem voltam, de látom a közeledő sötét fellegeket átvitt és igazi értelemben is: a jövő hetem munka szempontól húzós lesz és nyakam rá, hogy az időjárás is zordabbra fordul. De jó lenne, ha nem lenne igazam és nem most lett volna az utolsó hét, amikor még rövidnadrágban és pólóban lehetett futni!
Az edzésterv szerinti két tizesemet a szokásos dombos pályán teljesítettem, ami egy elég rossz minőségű másodrendű műúton vezet, amin azért elég nagy forgalom van. Az szembe jövő autók hatására megfogalmaztam a címben is olvasható újabb futószabály: Vigyázz, minden autós el akar gázolni!
Tudjuk jól, hogy kocsiba szállva környezetünk egy kizárólag hülyéket tartalmazó alternatív valósággá változik. Ugyanez történik futva is, csak megátalkodott gyilkosok jönnek szembe. Sztereotípia, hogy bizonyos magas árkategóriás kocsikból kiszerelik az irányjelzőt, képtelenség őket kormányozni és fékezni, valamint állandóan utcasarkokon és tilosban robbannak le, közel az fittneszteremhez/tetoválószalonhoz/kozmetikushoz. Nekik van mentségük, hiszen ezekkel az autókkal lehetetlen olyan manővert végrehajtani, mint egy útszéli futó kikerülése, de miért van az, hogy még a nyugis fiatal anyukák által vezetett Suzuki Swiftek is pár centis távolságban húznak el mellettünk? Az ok egyszerű.
A közlekedésben résztvevőknek elméletileg megvan a tudásuk ahhoz, hogy más közlekedésben résztvevőket el- illetve kikerüljenek. Egy lassabb kocsit, robogóst, biciklist, neadjisten gyalogost, vagyis más közlekedésben résztvevőt mindenki gond nélkül érzékel, utolér, megelőz. És itt van az eb elhantolva. Mit csinálunk mi az úton? Futunk. Edzünk. Gyakorlatilag szórakozunk. Semmiképp sem közlekedünk. Ezzel a gépjárműveket vezetők szempontjából akadályozzuk a zavartalan közlekedésüket. Ez pedig legenyhébb esetben is azzal jár, hogy nem vesznek komolyan és közeli elhaladással jutalmaznak, de ha egy gazdag autós jön fent említett kormányozhatatlan járművével, vagy egy tuningolt, ültetett, szélvédő felső csíkjában hifigyártó matricás, ezeréves német romhalmaz tulajdonosát akadályozzuk személyisége kibontakoztatásában, netalán egy taxist, teherfuvarost, buszost munkája elvégzésében, akkor ne csodálkozzunk ha az útpadkáról kell beugrálnunk az árokba. Meg is érdemled, mennyé az erdőbe futni!

Ha mégis arra vetemedünk, hogy műúton futunk, akkor a legjobb amit tehetünk, ha a forgalommal szemben haladunk, így (az esetleges…) kikerülés időtartamát saját haladásunk sebességével is csökkentjük, érzékeljük milyen habitusú sofőr jön szembe, vagy ahogy mondai szoktam: legalább látjuk mi üt el. A forgalommal szemben futás alól egy kivétel van, mégpedig a beláthatatlan balos kanyar (a szembejövő autósok szempontjából jobbos kanyar), ilyenek előtt térjünk át a menetirányunknak megfelelő oldalra és figyeljünk hátra. Gyakran előforduló helyzet az is, hogy jönnek mögülünk is és szemből jövő autós ezért nem tud nagyot kerülni mellettünk (abba ne menjünk bele, hogy ilyenkor meg kéne állnia, hisz a vele egy irányba közlekedőt sem túrja le), ha ezt halljuk (zenével nehéz), akkor előzékenyen húzodjunk félre. Ha a jobb sávban valami nagy és lassú közlekedik párhozamosan velünk, akkor különösen figyeljünk, mert az őket előzők szempontjából még totálisabb vakfolt vagyunk, egyáltalán nem számolnak velünk, nem vesznek észre. Évekkel ezelőtt engem és futótársamat egy megállóban beálló BKV buszt kikerülő kocsi ütött majdnem el, szerencsére annyival megúsztam, hogy meglökött és tenyérrel felszántottam az aszfaltot. Kicsit jobban parkettázva jön, akkor szépen átmegy rajtunk.
Fontos! Ha egy autós mégis olyan jó fej, hogy szép nagy ívben kikerül minket, akkor intsünk neki  barátságosan egy köszit, ezt mindenképpen megérdemli.

Na ennyit a nyafogásról, ami a két 11 kiris futásomon érlelődött meg bennem. Komolyan nem is értem miért megyek újra és újra arrafele futni. Tényleg nagyon jó dombos útvonal, de a kocsis kalandok nem annyira szívderítőek. Az edzések egyébként jól mentek, 31-32 perc alatt felértem a fordulóig, majd 29 perc körül le, lefele persze vigyázva a térdeim épségére. A második futásnál éreztem, hogy fáradt a lábam, felfele lassabb is voltam egy perccel, lefele viszont gyorsabb kettővel. Olyan 5:30-as átlaggal mentek ezek az edzések, pont jó, ahogy annak mennie kell.
A tegnapi öt kirit is dombos úton toltam, de már sötétedett, így eszem ágában sem volt műútra menni, sőt lehet hogy legközelebb is inkább ezen a műúttal párhozamos mellékúton futok. A láthatóságra ettől függetlenül adtam, a régi fehér futóblogos felsőben és fényvisszaverő szalaggal a lábamon indultam el. Felfele szokásos tempó, lefele azonban belém bújta a sebesség kisördöge, kicsit kiléptem, persze még mindig vigyázva a lejtőn futással. Szép öt percen belüli sebességgel értem haza, két és fél perccel gyorsabban, mint odafele és nagyon jól esett.

Idő: 01:00:41
Táv:
11 km
Tempó: 05:31
Idő: 00:59:48
Táv:
11 km
Tempó: 05:26
Idő: 00:29:39
Táv:
5.6 km
Tempó: 05:17

 

72 thoughts on “Vigyázz futó! Minden autós el akar gázolni!

  1. Te nagyon belhúztál! Most vakarom a fejem. Így jár, akinek nagy a szája. Na mindegy, majd november-december, ezzel vigasztalom magamat, de kiderült, hogy nem tudok menni tudás útjára, így én is Siófokon zárom a szezont november 20-án. Márpedig ha gyorsulni akarok, akkor nem LSD-zni kellene, ez a tény meg visszaveti a beteendő kilométerek számát…

  2. rrroka koma!

    Teljesen tiszta miről beszélsz. Nekem az egyik legjobb élményem épp az elmúlt 2 hétben volt, amikor egy autó szembejött és nem rámhúzott, hanem megcélzott. Csak én épp flow-ban voltam és csak futottam és eszembe sem jutott, hogy bárki is bántani akarhat, ezért meg sem mozdultam. A végén haltalmasat kellett rántson akormányon, hogy ne üssön el… akkor jöttem rá mit akart és akkor már nagyon büszke voltam rá, hogy nem ijedtem meg…

    mi vagyunk az erősebbek, csak nem látszik rajtunk 😀

  3. @medenke: gát ez azért egy kemény sztori, jó hogy el tudta rántania kormányt. semmi értelme ilyet csinálni, ha elüt mehet a sittre. és még meg is verjük.

    @BGy: hát ott mondjuk nehéz úton futni a sok nagy kanyar miatt. melyik oldlaon mentetek? ha jól emlékszem lakott területen kívül elvileg kötelező is szembeforgalommal menni. vagy nem jól emlékszem?

    @Lemúr Miki: de olyan jó az nagy domb az Ürmös utcában! a lefele jövőkön látni azért adöbbent tekinteteket, hogy eza hülye fel fog itt szaladni. a lábujjadnak meg maximális jobbulást, írhatnál egy kis lábleletet.

  4. @rrroka: szembe mentünk a forgalommal, ahogy kell. De látszott a bácsin, hogy a falu felső végéből a kb. 500 méterre lévő temetőbe mentek a kisfeleségével meglocsolni a virágokat és ez egy remek alkalom volt neki, hogy megmutassa, igazi férfi még. Nem haragudtam rá, sőt megmosolyogtam. Ha egy fekete terepjárós csinálja ezt, abba belerúgtam volna. :))

  5. egyébként az elmúlt nyarat végig OKT-ztam, sok az országúton vezető összekötő szakasz. Nekem meglepetés volt, hogy az autósok nagy része vigyáz az emberrel/emberrel, persze sajnos bőven elég ha 100 kocsiból 1 vadbarom van, az is ugyanúgy temető, mintha az összes az.

    Ami viszont nagyon jól bevált az a láthatósági mellény, főleg akkor, ha mondjuk nedves az út és a felvert víz miatt kevésbé látszanak a dolgok, esetleg sötétedik.
    A fő célja szerintem nem is az, hogy jobban látszódjon a túrázó, inkább az, hogy az autóvezetőnek fogalma sincs, hogy miért van valaki láthatóságiban az út szélén, rendőr e trafipaxxal, vagy útkarbantartó valami giga kátyú mellett úgy, hogy a buldózer is a közelben van, így aztán nem csak nagy ívben kerülik, de alaposan lassítanak is előtte 🙂

    Pár száz forintos tétel volt, azért vettem eredetileg, mert az osztrákoknál már kötelező tartozék a kocsiban, de mostmár a túrafelszerelésem elmaradhatatlan része.

  6. @viito: mennyi ez a kéktúra összesen? a láthatósági itthon is kötelező már, úgy tudom.
    a bringás társadalom meg erősen frusztrált, elnyomott és ellenálló, ezért soka konfilktus. szinte várják, mikor éri őket mvi bántás és egyből robbannak. szomorú ez, mert elvileg azért kéne bringázni, mert stresszmentesebb, mint a vezetés, vagy bkv. 🙁

    @Lemúr Miki: küldök neked Gyurcsók energiát.

  7. @rrroka: Kék túra összesen 1128Km. Én idén ebből még elég keveset toltam le, de későn jött az ötlet, a túraszezon eleje még nem ezzel telt. Jövőre majd belehúzok 🙂 Viszont egyéb túrákon igyekszem nem az úton menni, de az OKT-vel úgy vagyok, hogy hiába van mondjuk egy párhuzamos ösvény 1-2 km-re az úttól az OKT nem arra vezet, így ott követem az utat ha az a hivatalos vonal.

    A láthatósági már itthon is kötelező, de elvileg ha jól tudom akkor csak éjszaka és városon kívül a gyalogosnak és a bringásnak, autóban meg 1db elegendő, mert csak annak kell viselnie, aki az útpatkán tartózkodik (gyk, ha defektet kapsz, de a családot leparancsolod az utról, amíg szerelsz, akkor csak neked kell).
    Az osztrákoknál viszont annyi darabnak kell lennie a kocsiban, ahányan benne ültök.

    (legalábbis tudomásom szerint).

  8. @rrroka: erről egy közlekedéssel foglalkozó jogászt kellene megkérdezni, de szerintem beletartozunk.

    Viszont a KRESZ ezt mondja: “A lakott területen kívüli út úttestjén, leállósávján, útpadkáján tartózkodó gyalogosnak/személynek – ide nem értve a gyalogosok zárt csoportban történő közlekedését – éjszaka és korlátozott látási viszonyok esetén fényvisszaverő mellényt (ruházatot) kell viselnie.”

    Tehát a kulcsszavak:
    – lakott területen kívül
    – este/rossz látási viszonyok között
    – fényvisszaverő mellény/ruházat

    Szóval szvsz, futóként este vagy pl nagy esőben, ködben, etc kell a láthatósági cucc. Ezen felül szerintem egy sima futó póló 1-2 fényvisszaverő csíkkal nem elegendő, legalábbis ha valaki ezért akar megbüntetni, akkor nem fog elfogadni egy Nike technikai felsőt a karokon lévő vékony csíkok meg a pipa miatt.

    Én egyébként télen a városban sima fényvisszaverő szalagokat használok, idén szeretem be egy ilyet: http://www.sportsdirect.com/karrimor-flashing-band-754147

    Ez azért tetszik jobban a szalagnál, mert állítható a mérete (az a magától feltekeredő szalag az nem minden ruhával kompatibilis), és van benne egy ledes lámpa, ami villogni vagy világítani tud a passzív fényvisszaverőn túl. Idén télen már ezzel fogom nyomni.

  9. Ezt nem ertem, titeket otthon uldoznek az autosok?! Effektive?! Nem csak benan vezetnek?
    En amig otthon laktam nem igen futottam muuton, most meg igen, de itt nem vadaszik futokra senki… Ez tok durva!!

    Es a bringasok?! Az viszont mar tenyleg teljesen hihetetlen! En iden a nyarat vegigbringaztam (sok ev kihagyas utan) es csak pozitiv tapasztalatokat szereztem. Csak azt tudom elkepzelni, ami engem is neha (ha tekerek) felhuz, hogy ha a gyalogos/futo a bicikliuton koszal, mellette meg a tok ures jarda… annak en is beciccegnek, vagy valami.

    A villogos tema viszont komoly, ugye nem megy ki senki piros fenyjelzo es reflektalo csik nelkul? Ez a minimum ami elvarhato tolunk futoktol, ha mar a forgalomban “kozlekedunk”… En fejlampat is veszek mindig, piros villogot, 1 fenyvisszaverot, plusz (foleg telen) csomo lathatosagi ruhat viselek (de manapsag mar majdnem minden tech ruhazat olyan vmennyire).

  10. @viito: mondjuk én városon belül is forgalommal szemben futok, lehet hogy tök illegális…?
    ilyen szalag most kapható az aldiban, kettő van egy csomagban, zöld, és eszeöccá forint. szarabbul néz ki, mint ez, olyan karácsonyfaizzóba oltott fényvisszaverő szalagos.

    @helga84: itthon most mindenki frusztrált és ideges, teljesen mindegy mivel közlekedik, baszogatja a másikat.
    én vigyázok rá, hogy látszódjak, de reggel pl egy bringásra kellett rászolni, hogy “lááááámpaaaaa”, mert tök kivilágítatlanul tekergett a műúton. normális?

  11. @helga84: járdán történt mindkét eset, az utolsó kettő is a Margit hídon, ahol nincs kerékpár út, van viszont bazinagy tábla, hogy a járdán a kerékpárt csak tolni lehet, valamint fel van festve, hogy az autós sávot használhatják a bringások.

    Bringa útnak közelébe sem megyek pont azért, mert egy rakás biciklista itthon presztízs kérdést csinál abból, hogy ő akkor sem száll le, ha le kellene neki, hát még ha nem kell. A biciklisekről viszont annyit, hogy amíg felújították a hidat le volt kordonozva a járda. Hatalmas táblák, hogy kérlek ne bringázz, jó időben giga tömeg. A kordon kb 2 méter magas, és 1-1 szűkebb pontján nem volt 2 méter széles a hely. Giga gyalogos tömeg… Mégis volt aki szerint ez kerékpározásra alkalmas terület, még akkor is ha még gyalogosként is nehéz volt néha megelőzni 1-1 babakocsit pl.

    Egyébként alapjában véve nem vagyok az autós, mindenki más pusztuljon az utakról filozófia követője, de pl múltkor CM-en rendeszeresen szervezősködő barátaim meséltek horror sztorikat, pedig őket még annyira sem lehet elfogultsággal vádolni, mint engem. Ezzel egyébként nem az itthoni autós társadalmat akarom felmenteni, a félelmetes az, hogy rém bunkók a sofőrök, ami még félelmetesebb, hogy a bringások mindent megtesznek, hogy felnőjjenek hozzájuk.

  12. @rrroka: városon belül csak a járdán futok, így ott szerintem nem számít a forgalom iránya, bár a kereszteződéseknél mindig érdemes hátra is pillantani, az autósok nem mindig számolnak egy a gyalogosnál min 2.5x gyorsabb futóval (meg amúgy is).

    Bicikli lámpa kérdés: múltkor egy bringás ismerősömnek nézem a gépét, van rajta egy ledes lámpa. Az egész akkora mint egy pecsét gyűrű, 1 apró fehér led, amit valami mikro gombelem hajt. Mondom neki, ezt komolyan gondolod? Erre elmeséli, hogy igazából ilyenje sem volt, csak a rendőrök megállították, és akkor vette ezt, hogy a zsaruk ne packázzanak vele. Mondtam neki, hogy vajon gondolkozott e már rajta, hogy az 50-el menő autósok mit látnak abból a ledből, ami egy nagyobb szoba túlsó végéről is csak alig pislákoló fénypont, de nem sikerült meggyőznöm, mert azóta is azzal gurul.
    Ez inkább a gond, hogy sokan az ilyen szabályokban csak azt látják, hogy a hatalom megint packázik velük. Nem mondom, hogy nincs egy elavult, ócska kresz szabály sem, de azt hiszem a minél több fényvisszaverő, lámpa, stb elemi érdeke magának a közlekedónek.

    Ellenpélda: a nyáron láttam egy futót zuglóban. Borzasztó sötét kertvárosi helyen nyomta egy fiatal lány, minden aktív eszköz nélkül marha messzíről látszott. A cipője, a nadrágja, a felsője, minden tele volt fényvisszaverő elemekkel, ahogy mozgott az egész még “vibrált” is, így még jobban látszott. Nézegettem múltkor én is futócipőket így a szigeten, érdekes, hogy vannak modellek amik minden irányból televannak fényvisszaverő elemmel, más futócipőkön meg semmi, vagy csak valami tessék lássék csík (még csak nem is gyártó függő, mert az én fekete adidasom gyakorlatilag fényvisszaverő mentes, míg az egyik legdurvábban prizmázott darab is pont adidas volt amit láttam).

  13. @rrroka: ebben teljesen egyetértünk. A közlekedés nagyon jól tudja szerintem is leképezni kicsiben a rendszert, és és sok a feszültség.
    Helgának egy kicsit: Egy barátom úgy fogalmazta meg, hogy azért szeret Németo-ban élni, mert amíg beér a munkahelyére egy életveszélyes fenyegetést sem hall közlekedés közben.

    De nem csak a megfeszülés a gond. Ugyanez a probléma a másik oldalt azzal, hogy hozzuk a világ legkeményebb törvényeit, de ellenőrzés semmi. Lassan egy apró közlekedési kihágásért is 300ezer de lehet, hogy helyszíni akasztás jár, aztán a kutya nem felügyeli a dolgot (vagy ha mégis, akkor azt nem a baleset veszélyes útszakaszon teszi, hanem ahol a lombos fa félig takarja a kint felejtett 30as táblát). Ha katasztrófa történik, akkor mindenki felkiált, hogy szigorúbb törvényt, szigorúbb büntetést, amit persze megint a kutya nem ellenőriz (messzire vezetne, de a nyári szórakozóhely katasztrófánál ugyanez volt. Hoztak még durvább törvényt/szabály. Miért, a régi nem lett volna alkalmas arra, hogy bezárasson simán egy helyet, ahol 10x annyian vannak, mint az engedélyük?).

  14. Fura a helyzet az autósokkal. Elmentünk nyaralni, én persze ott is futottam, végig úton és egy dudát nem hallottam (illetve egyszer egy német mercis, de hát tőlük mit is várhat az ember), mindenki szépen kikerült, volt aki intett is, tök jó volt. Miután hazajöttem elmentem futni és már a második kilinél egy autós rámkanyarodott, a járdán futottam, ő meg be akart állni a beállóba, ráadásul úgy, hogy a kanyarodás előtt szemkontakt volt köztünk, mert éreztem, hogy ez bizony nem szarozik. Az volt a szerencsém, hogy számítottam rá, kikerültem és jó nagyot csaptam a tetejére, ő erre dudált egyet.

    Itthon nehéz gyalogosan és bringával közlekedni, ha egymás mellett van járda és bringaút tuti, hogy az emberek nagy része fordítva használja.

  15. @viito: tök egyetértek, és asszem messzire kanyarodtunk… 🙂 de így lehet a futáson keresztül bemutatni, hogy milyen az áltlános hangulat. 🙂

    @pantomimes: ne csapj rá legközelebb, nem old meg semmit, csak mindenki ideges lesz. :/ az azért fura, h szemkontaktus után is ezt csinálta, mert az általában segít.
    ellenpélda, hogy múltkor egy mellékúton megadta nekem a jobbkezet egy ford kombi. 🙂

  16. Húúú… olvasva Benneteket határozottan felértékelődik bevált útvonalam a szolnoki Tisza-gáton!

    http://www.futoterkep.hu/futas/5000_SZOLNOK__TISZALIGETI_SETANY__HUNGARY___2_21_2011__i88atc/

    Bár néha nehéz harmadik körre ráfordulni ugyanazon az útvonalon, nincs autó, füves vagy letaposott földsáv a talaj, s néha csinos potyastrandos v. fősulis csajok is vannak! 🙂

    A közlekedési “kultúránkról” csak annyit, hogy sokat autózva(havi 6-7e km), néha munka szempontjából nyugis nap után is megtépázott idegekkel érek haza, s fejben strigulázom ma hányan akartak megölni egy elb….tt előzéssel.
    Szomorú!

    Mikinek jobbulást-jobbujjat!

  17. @helga84: @saaby.: Kösz az aggódást, nem veszélyes, múlt kedden pocsolyaugrálás közben belerúgtam a kerti asztalba papuccsal, a legkisebb lábujjam belilult, megdagadt, voltam az SZTK-ban, azt mondták, ne csnáljak vele semmit, leszárad megától. Kenegetem, már sokkal jobban néz ki, puha talpú cipőben még fáj, de a maratonon indulok, ha bele is döglök. Sokat nem edzettem mostanában, de ez soha nem bátorított el. 🙂

  18. @rrroka: nem normalis!! Az ilyenekre en is racsovalom a fejemet, bar nalunk a biciklis kultura nagyon fejlett, inkabb a setalok hajlamosak vak sotetben a bicikliuton kodorogni. De mindketto nagyon idegesito, plane hogy nem csak magukat veszelyeztetik igy!
    @viito: erre nem annyira gondoltam… igazad lehet. Pedig amikor kikoltoztunk, mar en is olyan nyuzott idegekkel eltem, hogy az utolso honapokban meg egy villamosvezetovel is osszebunyoztam, de ugy istenesen. A ferjemnek kellett vegul jol elvernie, mert a vegen mar a foldon fekudtem es meg ott is rugott (jo, hogy elotte megteptem az amugy is ritukulo hajat). Es ez sajnos nem vicc. Csak miota kisvarosban elek, viszonylag jo korulmenyek kozott, elfelejtettem 🙁 Olyan rossz, hogy otthon ilyen sok a stressz-faktor! 🙁 Szerintetek mi a fo oka?
    @Miki: ez a beszed 🙂 Egy labujj nem labujj (legalabb is ha maratonrol van szo) es ne izelj, csomot edzettel, es tok jo formaban vagy 🙂

  19. @helga84: szerintem nehéz lenne 1 percben összeszedni, hogy mi okozza ezt (főleg úgy, hogy valószínűleg egyikünk sem pszichológus, társadalom tudós, etc), meg aztán azt se felejtsd el, hogy mi is részesei vagyunk ennek a stressznek, ennek az életstílusnak (ki jobban, ki kevésbé, de senki sem mondhatja, hogy ő nem). Engem pl külföli ismerősök véleménye szokott mindig ledöbbenteni, mert az egyértelmű problémákat én is látom, de ők néha olyasmira tudnak külső szemlélőként rámutatni, ami nekem már fel sem tűnik.

  20. @rrroka: a szigetre sokan járnak a klasszikus belvárosból például. Nekik ugye nem túl sok lehetőségük van (városliget, sziget), de az utóbbi jobb, bár idén pl már a ligetben is van egy rakás ivókút, viszont még mindig nem futó barát hely. Ők viszont nem is utaznak 1 órát, 15-20 perc alatt bárhonnan kintvannak.

    Másrészt szerintem a szigeten futni sokaknak társadalmi esemény is. nem egyedül mennek, hanem barátokkal, így aztán bevállalnak egy kis utazgatást a barátokkal ahelyett, hogy futának a saját portájuk körül.

    Egyébként amíg zuglóban laktam, addig eszem ágában nem volt a szigetre kibumlizni min 40 perc alatt. De ott tudtam is úgy futni, hogy nem szívtam közvetlenül a szmogot.

    Viszont a városban sok olyan környék van (nem csak a klasszikus belvárost nézve), ahol nem igazán akad jó futóterep, főleg nem olyan, ami esetleg egy hosszú futáshoz szükséges frissítési lehetőséggel, vagy kimért távolsággal rendelkezik.
    Nézd meg, hogy a liget körért (ligetkor.hu/) évek óta lobbizik egy lelkes társaság, pedig a ligetben alapjában véve komoly fejlesztésekre sem lenne szükség, minden adott ahhoz, hogy jó futóterep legyen, mégsem jutnak sehova. Akkor azok, akiknél egy hatalmas, többé kevésbé kivilágított, valamennyi ivókúttal ellátott park sincs, nem igazán számíthatnak semmi jóra.

  21. @viito: oké, de a belvárosból miért nem _futva_ megy ki a szigetre? annyival jobb izzadtan hazafele villamosozni? érthetetlen.
    a futást bp-n mindenhol meg lehet oldani, önámítás, hogy a szigeten jobb a levegő. nagyon is hangulatos olyan helyeken futni, ahogy amugy gyalog járnak az emberek, tök sok érdekes helyet meg lehet nézni így. ld. még nem túl sikeres turistafutás című kezdeményezésünk. 🙂

    persze ha nem egyedül fut az ember, az más, mi is szoktunk Lemúr Mikivel gátra kocsival menni, de én mindig fel szoktam vetni, hogy menjünk futva, de ő meg imád körözgetni. 🙂
    de továbbra sem értem a szigeten körözgetőket, akik 20-30 kirit tolnak ott. Emberek! SZABAD kimenni a szigetről! A Duna két oldalán remek futólehetőségek vannak, sokkal változatosabb környezettel.

  22. @rrroka: gyanús vagy nekem Te róka, hogy nem jártál a belvárosban vagy 10 éve 😛

    A szigeten annyival jobb a levegő, hogy nem közveltenül az orrod alá tolják a kocsik. Egyébként ha látsz a városról levegő minőséget mutató térképet, akkor a duna vonala gyönyörűen látszik, ott valamennyit “szellőzni” tud a város, így tisztább is a levegő. Ha pedig mégsem az, akkor is komoly különbség, hogy amit nem érzek az nincs! (ha közveltenül érzem a buszból kijövő koromszagot az rosszabb a közérzetemnek, mintha úgy kapok tüdőrákot, hogy legalább a szagot nem érzem 🙂

    Sokan járnak amúgy ki futva, én 2 okból választom a villamost. Egyrészt lusta vagyok, és nekem nagyon közel van a villamos, szóval ez egyértelmű.

    Másrészt pedig nem nagyon szeretek úgy futni, hogy pár méterenként meg kell állni, körülnézni, elengedni a fenti postban ábrázolt motorizált csapatokat, várni a pirosnál, ezek között a szakaszok között pedig küzdeni a kerékpáros felderítőkkel, kiülős helyek által bunkerré alakított szakaszokkal, csatárláncban közlekedő gyalogosokkal.

    Egyébként nekem meg az visszász, amikor emberünk beül a benzinzabáló szörnyetekbe, kimegy 5km-et, fut 5km-et, aztán hazautózik 5km-et 😉

  23. amúgy az is megérne egy “vitanapot”, amiről többször beszéltünk már itt. Én nem vagyok futó geek, nem szoktam egy héten 5x edzeni, nem főleg futókból áll az ismeretségi köröm.

    Innentől ugye a futást valahogy be kell illeszteni a munka-hobbi1-hobbi2-hobbi3… vonalba. Ha csak futnék, akkor megengedhetném magamnak, hogy egy kellemes szerdai 10 kili miatt utazzak 1 órát kifelé a városból, ott fussak, aztán 1 órát hazafelé. Ha haverok is jönnek, akkor már ajándék a 2 óra utazgatás.
    Így viszont az egyik hobbira áldozott idő óhatatlanul a másik hobbitól veszi el a terepet, és próbálom általában legalább a garbage time-ot csökkenteni (ez nem jelenti, hogy néha ne lenne érdemes kimenni a városból, de a heti 3 futás mindegyikénél nem biztos, hogy mindig megengedhetném magamnak).

    ui: na meg egy olyan síkfutó mint én, aki a ligeti dombon szokott felfelé edzeni hol bírja a terepe? 😛

  24. Ja, durva sztori, utana nagyon sokaig eleg depis voltam. Csomot gondolkodtam, hogy mi a fene a baj velem, hogy mindig konfliktusokba keveredem. Mikor kozben meg kifejezetten bekes ember vagyok es utalok veszekedni (verekedesrol nem beszelve)… Aztan ahogy elkoltoztem, szep fokozatosan teljesen elmult.

    Mondok egy jo peldat. Mindenhol elofordul, hogy anyuka az oriasbabakocsival var a buszra. Bejon a busz, mindenki elenyomakszik, es amig nyogve kuzd felfele a lepcson, egyedul, elfoglaljak a kismama-babakocsis ulohelyet mikozben a tobbi meg tok ures. Erre otthon Pesten a kovetkezo a standard megoldas: feljutsz vegre a kocsiddal, odatolod ahova meg elfer, jo szurosan megnezed az ulohelyet elfoglalo utazot, kozben az oriaskocsiddal valoszinuleg oldalbaszursz veletlenul valakit, mert a kocsis helyen kivul nem nagyon tudsz elferni. Esetleg az orrod alatt dunnyogsz valamit az udvariassagrol, mire egy minden leben kanal idosebb asszony jol beszol helyetted a fickonak, hogy rossz helyen ul. Erre o radtamad, hogy a fasznak veszel ekkora kocsit, a sajat bajod, (ezerszer tortent ez igy velem!!), akit oldalbaboktel, rakontrazik. Mar epp kezdtel lenyugodni, de most tenyleg kiakadsz. Belegondolsz, hogy mennyit kellett dolgoznod a meregdraga kocsiert, es jol megmondod neki, hogy ebben a tankban legalabb biztonsagban van a babad a fickohoz hasonlo tahoktol, akik (amugy) ha fekez a busz, reflexbol ratamaszkodnak. Ez igy megy tovabb, mire leszallsz, tiszta ideg vagy (meg o is). Es vegig alltal.
    Megoldas felenk: felszalltal utolsonak, a helyed foglalt. Odamesz, udvariasan megkerded, hogy esetleg atadna-e, 20 percet kell allnod kulonben. A ficko rajon, h rossz helyen ul, felall, leul mashova. Kesz.
    A kulonbseg szerintem csak az, hogy mit feltetelezel a masik emberrol – paraszt bunko nem segit, direkt elfoglalja a helyemet kontra biztos csak nem vett eszre, es nem figyelt, hova ul.
    A nemeteknel pl a nagy sztereotipia a magyarral kapcsolatban, hogy veszekedos. De talan tenyleg csak a (szocialis) korulmenyek miatt…

    Rrroka, hol van az a turista futos poszt? Nekem regi bizniszotletem egy BP futo-varosnezes… nem csinaljuk meg? 🙂

    Viito: a frissites szerintem nem igazan elvarhato a varostol (marmint a kutak tenyleg a luxus kategoriaba esnek), de a futhato utvonal annal inkabb. En Pestszentlorincen laktam sokaig, ott is siman lehetett futni barmerre, imadtam. Mikor bekoltoztunk a belvarosba, sokkal nehezebb lett, mert bar kozel volt a sziget, Pesten meg mindig nagyon ciki izzadtan, szuk futocuccban tomegkozlekedni, beszolas nelkul nem is ussza meg az ember (lanya). Oda-vissza futni meg azert egy extra par kila szmogban…

  25. @helga84: “a frissites szerintem nem igazan elvarhato a varostol (marmint a kutak tenyleg a luxus kategoriaba esnek)”

    Nem is olyan régi gyerekkoromban még rengeteg közkút volt budapesten és vidéken is. Pl emlékszem a játszótereken mindenhol ott voltak a nagy műkő kockák amiknél ha befogtad a cső alját, akkor egy lyukon felfelé spriccelt, vagy azok a bili formájú félkör alakú zománc ivókutak. Vidéken ugyanez a nagy kék nyomós kutakkal.

    Ezek szépen teljesen eltűntek, tönkrementek.

    Idén élve tudatos választópolgár és lokálpatrióta jogommal elkezdtem levelezgetni a magasságos hivatallal, hogy a Margitszigeten a 3 kutból 2 nem működik (az egyik már több mint 1 éve az állatkertnél).
    Eredmény: mindenhol nagyon kedvesek voltak, de totális káosz, hosszú hetekbe tellett, mire eljutottam az illetékesekhez (mert igazából senki sem az), akik felvilágosítottak, hogy az kisállatkertnél lévő kút rejtett csőtörés miatt van hosszú ideje elzárva.
    Viszont gyanítom, hogy az illetékes hivatal is a jól ismert tiket alapú hibakezelést futtatja, ami kb úgy működik, hogy amíg valamit be nem jelentenek, addig nem is létezik, hiába megy el mellette naponta 50x az egyik munkatársunk, ha viszont valaki külső bejelenti, akkor már van rá SLA-juk, így muszáj megcsinálni, mert láss csodát idén végre működik a 3. kút is 🙂

    Egyébként sok felé jártam (bár ha jól sejtem kevesebb helyen, mint Te:)), és sok város akad a világon, ahol természetes, hogy egy nagyobb parkban akad egy nyilvános kút, ne adj isten egy wc. Nagyon tetszett Ausztriában egy hely, ahol volt egy tábla, ami különböző futó és túra útvonalakat ajánlott, mindegyik körbement, és a kiindulási pontnál volt egy rakat szemetes, meg egy kút. Ennyi szerintem még nem nagy csoda.

    Amúgy mostanában Pesten is rakják vissza a kutakat, pl a ligetben éveken át nem volt egy darab sem, most van vagy 4 működő fotocellás darab.
    Kontra: a kék vidéki/külvárosi közkutak állítólag főleg azért tűntek el, mert 1-2 polgár úgy gondolta, hogy az ingyen víz a kert locsolására és a medence feltöltésére szolgál (tehát tucat köbméter számra vették ki a vizet belőle). Pár éve láttam egy fotósorozatot, hogy elegáns budai kertvárosban lefoglaltak a közterületesek egy rakás átalakított tömlőt, amivel közkutakról meg tűzcsapokról!!! lehetett vizet juttatni az akár több száz méterre lévő magánterületekre. Innen nézve már érthetőbb, hogy az önkormányzat egy idő után megunja a dolgot, és leszereli a kutat, másrészt viszont amikor este egy túrán befutsz egy kis faluba, ahol minden zárva, és esélyed sincs egy csepp vízhez jutni, mert a kút el van zárva, akkor nem érzed magad túl jól.

  26. @BGy: írtam én is ugyanezt, azzal a megjegyzéssel, hogy ne gondold, hogy a kék kutakról csak “egy réteg” hordta.
    Ugyanúgy töltötte róla az, aki napi 1 vödör vizet használt, és így azért sem kellett fizetnie, ahogy a helyi vállalkozó (jópofa volt, amikor úgy kellett a giga tartályt töltögető manust megkérni, hogy legalább 1-2 liter vizet mi is vehessünk, mert neki még vagy egy órát fog tartani, mire végez), vagy a hétvégi háza medencéjét töltő csóka.

    Egy barátom áram szolgáltatónál dolgozik (ugyanez a sztori), ő meséli mindig, hogy kétféle tipikus áram tolvaj van: az egyik a putriban lakó, aki egy darab (csupasz) dróttal megpatkolj a rendszert, aztán a lopott áramra kötött vasalón főz, a másik pedig a mercis vállalkozó, aki eleve úgy építi a házát, hogy a medence, a garázsfeljáró jégtelenítő, és a légkondi ne az óra után vételezzen.
    Egyébként ez utóbbit nehezebb megfogni, mert nem amatőr módszereket alkalmaz, hanem villamosmérnökkel tervezteti olyanra, hogy az minél kevésbé legyen észlelhető.

    ui: bannolva leszünk a hosszutav.blog-ról, mert folyton offtopicolunk 🙂

  27. @viito: megérne egy misét, a mikor tudsz futni témakör az biztos! negem az is régóta foglalkoztat, hogy kik futnak, már úgy értem milyen munkát végző emberek. meggyőződésem, hoyg szinte kizárólag ülőmunkások futnak.
    a közkutakat nálunk is kiírtották, nem csak azért, mert “lopták” a vizet, hanem mert ha elromlottak akkor mindet alámostak, és ezek az 50 éves csapok sorra romlottak el.

    @helga84: hova költöztetek ti? csodaországba? 😀

  28. @csiripiszli12: jó útvonal, benzingőz elkerülésre a pesti oldalon a bringautat a Parlament mellet, majd a dunakorzót javaslom. ilyenkor már nincs sok turista, lehet köztük menni, nincsenek kereszteződések (majdnem azt írtam: zebrák, de ez magas labda lett volna :D), a márc. 15 téren könnyen át lehet menni a váci utcába, ami szintén csak sétálós, majd a rádayba,a mi félig sétálós, aztán már ott is a Szabadság híd, azon élmény átkelni, a másik oldlaon meg fel lehet menni a Gellért-hegyre a szálló mögött, vagy a bringaúton vissza a szigetre. sima ügy és elkerülöd a szmogos körutat.

  29. @rrroka: Ó, köszi a javaslatokat! Kipróbálom majd, ezt így jól lehet variálni.
    Egy része már ismerős, a BÉF-en mikor egyszer voltam, a Rádayn és a Váci utcán futottunk, de egyedül még nem futottam arra.

    A hidakat meg őszintén szólva, én keverem, szerintem mire egyszer-kétszer átfutok rajtuk, majd megtanulom a nevüket. Vasárnap a Fővám térre értem be a hídról, tényleg jó volt ott futni 🙂

  30. @pannonfunk: neked útba esik a sziget futáshoz? én szeretek a szigeten futni, hangulatos tényleg, de _csak_ ott sosem futnék. régebben Áron barátommal úgy toltuk, hogy dunakorzó, parlament, szigetkör, vissza. néha variáltuk a duna partjait, vagy kijöttünk az árpádon a pesti oldalra. de körözgetni… brrr… ahhoz olyan erő kell, ami nekem nincs. 🙂

    @viito: a szabadság-híd ezért jó, már rég nem így hívják, de szerintem a bp-iek fele nem is tudja. 🙂

  31. @viito: MEGALOL!!! Ez nagyon jo volt 😀 Ja, most lebuktam.
    A kutakrol: ne erts felre, nagyon kiraly, ha vannak, es well done hogy bejelentetted az elromlast! En is jartam mar ugy, hogy beertem egz falucsakba, total kiszaradva, es sehol egy kut, es kenytelen voltam a kocsmaban kerni egy pohar vizet, ingyen, mert penzt azt ugye nem viszek magammal futni 🙂 Az meg tok ciki, azt hiszik hogy ennyire csoro vagyok 🙂 Csak azt mondom, hogy szerintem nem elvarhato a varostol, mert -gyerekkorunkkal ellentetben- a viz tok draga manapsag. Pedig tenyleg jo lenne.

    @rrroka: aaa, nem csodaorszag (bar ereztem az ironiat :P), de tenyleg a konfliktuskerules fovarosa! Viszont a civil kurazsi fogalmat sem ismerik… ha a szemuk lattara lopjak ki valaki zsebebol a tarcat, akkor sem jut eszukbe, hogy szoljanak valamit.

    BGy: jol ertetted, csak villamossofor volt. En mentem neki, es eleg tisztesseges munkat vegeztem, de aztan felulkerekedett, es nem ugy nezett ki, mint aki kegyelmezni keszul. A ferjem amugy hivatasos volt a tengereszetnel, kozelharc-specialista, ugyhogy gondolhatod, hogy nem szivesen verekszik civilekkel, nem fair. Meg altalaban hagy is, hogy intezzem egyedul a konfliktusaimat, ugy tanul a gyerek 😀 Itt kenytelen volt beavatkozni. Latnod kellett volna ahogy a Kombino vegetol a legelejeig vegigpofozza a 2m/130kg-s sofort… mint egy rajzfilmben.

  32. @helga84: én sem viszek pénzt, de már kezdem átgondolni. múltkor ugye ó lett volna egy kóla, nemrég meg egy román rendszámú aranyfogú cigányember adott volna egy nagy “arany”gyűrűt ha tudok neki pénzt adni benzinre… tök megérte volna, nem? 😀
    a tárcáért itthon se mer senki szólni…
    tengerészgyalogos férj? az kemény. 🙂

  33. eddig 1x vittem pénzt futásra, akkor elégeltem meg, hogy sosincs nálam zseton, amikor kint van a sziget mellett az angol használt könyv árus. Mindig attól félek, hogyha lenne nálam pénz, akkor az első büféig jutnék, ahol egy szendvics+üdítő párossal folytatnám az edzésnapot.

Hozzászólás a(z) rrroka bejegyzéshez Válasz megszakítása