Vadlán jártunk

Vadlán jártunk

Loading

Még tavasszal beneveztünk Rókával a Vadlán Ultra Terep 108 km-es távjára párosban. Ő már tavaly is volt hasonló módon, én először. De remélem nem utoljára. Nagyon szuper volt minden ezen a rendezvényen. A pálya tök jól futható, kiválóan jelölve (még én is csak kétszer mentem rossz irányba), szép helyeken vezet; a befutópárna nekem nagyon tetszik, a frissítőpontok és a versenyközpont kínálata pedig terülj-terülj asztalkám jellegű.

Sokat nem akarok írni, két-két futással tudtuk le a távot, először 22-23 km-t, másodjára 29-34 km-t mentünk, ezzel Róka kicsit többet futott. Sikerült bejönnünk a 3-ik helyre a két fős férfi csapatok között, ötből. Ehhez főleg Róka gyorsasága kellett, és hogy – mondtam már? – csak kétszer tévedtem el. 🙂

Az időnk 13 óra 14 perc lett, és csináltunk egy csomó képet:

vadlan_1.jpg

Finisher párnák

vadlan_2.jpg

Rajt előtti készülődések

vadlan_3.jpg

Összeálltunk egy fotóvá

vadlan_4.jpg

Rajt előtt

vadlan_5.jpg

Kilátás a Rezi várból

vadlan_5_5.jpg

“Na mi van, elfáradtál?” – kérdezi Róka az első váltásnál

vadlan_6.jpg

Egy kis Sztúpa

vadlan_8.jpg

Róka rohan váltani

vadlan_9.jpg

Róka váltás után nyújt

vadlan_10.jpg

Szép kilátás

vadlan_11.jpg

Én mára befejeztem.

vadlan_12.jpg

Két boldog ember: az egyik éppen abbahagyta, a másik éppen elkezdi

vadlan_13.jpg

Meseszép

vadlan_14.jpg

Vadlán lik

vadlan_15.jpg

Finisher párna közelről

vadlan_16.jpg

Kapcsoltam

vadlan_17.jpg

Igényes és szép

Köszönjük Andinak és Renátának, hogy ott voltak, és kísértek!

2 thoughts on “Vadlán jártunk

Hozzászólás a(z) nezumi bejegyzéshez Válasz megszakítása