Új cipőt vettem, pedig el is ihattam volna az árát

Új cipőt vettem, pedig el is ihattam volna az árát

Loading

A múlt héten ellenálltam a csábításnak, hogy a hétvégén ismét eligyak 27 ezer forintot, és inkább az egészségembe történő befektetést eszközöltem: vettem egy új futócipőt. A régi lassan két éves lesz, ami egyébként is elég hosszú idő, az én lábamon meg pláne. 

Az üzlet megérdemli, hogy idelinkeljem a honlapját, mert a nemrég nyílt, Déli pályaudvar melletti Spuri Futóboltban szakszerű, de nem okoskodó, előzékeny, de nem tolakodó volt az eladó. A belső tartású, aszfaltra, hosszú távra szánt cipők közül csak Sauconyk között válogathattam a belőtt árfekvésben (20-30 ezer Ft), de nem bántam, hiszen a Saucony eddig is bevált. Végül egy Phoenix 7-re esett választás, fekete felsőrésszel, neonsárga fűzővel, íme:

1_4.jpg

Szombaton ki is próbáltam, hogy tudok-e benne öt hosszt futni a gáton kerek egy óra alatt (ez kb. 4:40-es tempó), és örömmel tapasztaltam, hogy igen. Nem nyom, nem tör, nem gyötör, és egyelőre még a szagával sincs baj — pont ilyennek kell lennie egy futócipőnek. 

Futás közben végig magamon éreztem a Teszkóban hagyott alsópolcos sörök, kevertek és PET-palackos borok szemrehányó és értetlenkedő tekintetét, de nem törődtem velük, csak az órára és az egyenletes tempóra figyeltem. Ivás helyett fussatok ti is!

19 thoughts on “Új cipőt vettem, pedig el is ihattam volna az árát

  1. Tiszta Saucony-fetisiszták lesztek a végén. Értem, hogy jóni jó, de nem is próbáltatok mást az utóbbi években? Nyilván ez erősen szubjektív műfaj, Asics, Saucony után nekem a Mizuno nagyon kellemes meglepetés kényelemben.

    @Lemúr Miki: Lehet jól működne, hogy futsz egy maratont 6percesekkel, s marad 108perced arra, mit tudsz kihozni a versenyből? Akkor már minden méter kész ajándék!:)

  2. @saaby.: az az igazság, hogy az kettővel ezelőtti csukám, a Progrid Omni 10 annyira strapabíró, hogy mostanában visszaveszem a 15 kiri alatti laza edzésekhez- Az új, az Powergrid Omni 12 meg annyira a lábamra való, hogy nem jön benne elő a lábujjzsibbadás, úgyhogy tuti ilyet fogok venni újra. Az az elvem, hogy jó, akkor ne változtass a futócipődön, kivéve ha 10000 Ft körül kapni akciósan. 😀

    Szerintem egyébként Lemúr Miki nem tud 6 perces “lassúsággal” futni.

  3. A Szentendrei úti Saucony boltban 3 db árucikket vásároltam ezeddig: 1 futógatya a legnagyobb gyereknek, aminek 2 hónapon belül a derekánál szétment a varrás. A középsőmnek vettem futócipőt, aminek kilukadt az orra egész hamar, a cipő mellé kapott ajándék zokni eleve lukas volt, ezt otthon vettük észre mikor felvette a lábára (ajándék lónak ne nézd a likát:D). Számlát persze nem tartottam meg (ez egy rossz szokásom), de vhogy mióta meghallom/látom a Saucony nevet kiver a víz. 😀 És a hab a tortán, hogy az eladó sem volt túlzottan szimpatikus, olyan kioktatóan okoskodó volt. Pedig ez a bolt 10 percre van tőlünk. Mi nők meg ugye érzelmi vásárlók vagyunk, úgyhogy sosem lesz Saucony cipőm, max ha ingyé’ dobják utánam. 🙂
    Egyébként meg sokkal szebb színű férfi futócipők vannak, mint nőik, ez a lila- rózsaszín vonal nagyon kiábrándító…

  4. @Lemúr Miki: azt elárulod hogyan készülsz erre a 6órás megmérettetésre? mert ahogy olvasgattam a blogotokat nem vagy az a megszálott kilométer gyűjtő 🙂
    (valahol olvastam, hogy Lőw András 2 Spartathlon között olyan 950 km-t futogatott :D, másnak meg 5-6 ezer összefutott km-ből sem jött ki a teljesítés…én meg ugye nem értek a futáshoz, de ezek azért óriási különbségek)

  5. B+, ez majdnem 70 liter Mulatós bor ára! Jól meggondoltad? De ha a Koccintós, vagy a Csárdás jobban ízlik, lehet azok közül is választani. :))))
    Nálunk egy helyen lehet Sauconyt vásárolni, beszélgettem is a bolt tulajával a neten olvasható panaszokról. Azóta szúrós szemmel néz rám az erdőben, ha összefutunk.

Hozzászólás a(z) Lemúr Miki bejegyzéshez Válasz megszakítása