Szabad-e szabadon?
Ártatlan arccal futottam kifele a biai erdőből a munkanap megérdemelt zárásaként. Péntek volt, napszállta, hőguta, két kilométer a parkolóig, kb. tíz a lábamban. Egy utolsó emelkedő, egy hosszú egyenes. Ritka pillanat, szemből érkezett egy futó, bevártam, hogy köszönjek neki. Akkor realizáltam, hogy teljesen pucér. Csak ennyit tudtam kinyögni fésűharmonika hangon:
– Azt hittem rosszul látok.
Azt felelte: – Így az igazi.
A döbbenettől csak álltam, az alakját, arcát a civilizációs gátlásaim elmosták, agyam nem akarta ezt látni, felfogni. Ideges nevetéssel indultam a kocsimig, de tudtam, hogy kis hahotácskákkal nem fedhető el a baj.
Öt perc sem telt bele az erdő …
Olvass tovább! »