Sűrű edzésprogram

Sűrű edzésprogram

Loading

A napi edzéseimet nem lehet már a szokásos módon elmesélni és táblázatba szedni, inkább csak összefoglalom hogy megy.
Jól. 🙂
Engem szerencsére nem sújt a Lemúr Miki-féle maraton utáni motivációvesztés szindróma (MUMSZ), a váltóban teljesítés úgy látszik rezisztenciát ad. Szorgalmasan futom az előírtakat, meglepően jó eredményekkel és meglepően jól betartva. A csütörtökig futott edzéseimet elvitte a devnull, péntektől folytatom heti összefoglalómat.
Szóval múlt pénteken Lemúrral közös futásunkon túlteljesítettem, 11km helyett 13,4 lett, de mindez olyan simán ment beszélgetve 5:13-as tempóban, hogy teljesen meglepődtem amikor az edzésadatokat betáplálva ezt köpte ki a számítógép. A szombati laza 5 káem nem érdemel túl sok említést, talán csak az ad neki némi érdekességet, hogy ezen a Fundoklia-völgyhöz vezető távon megkezdődött az érdi csatornaprogram új fejezete, ássák az árkokat, fektetik a csöveket, esőben jó saras lesz erre futni. Az ásásás egyébként nem pontos kifejezés, mészkő a talaj, gyakorlatilag inkább bányásznak ezek a jóemberek.
Vasárnap hosszú futás! 19 km, nem is tudom mióta nem volt ilyen nagy távom. Megint csak a Fundoklia felé indulva kerültem körbe a várost, elég jól ment, koncentráltam arra, hogy mozgassam a lábujjam, ne zsibbadjon el annyira, valamint a Lőw András-módszerrel olyan lazára kötöttem a csukám, hogy le tudjam venni kikötés nélkül, gondoltam ha egy tizensokszoros Spartathlonistának jó, akkor nekem is beválik. Be is vált, csak az utolsó 3-400 méteren fáj rohadtul. Az időm 1:38 lett, ami 5:08-as tempót jelent. Kifáradás nélkül. Lábujjzsibi nélkül. Nem rossz, nem rossz.
Hétfő szünnap, örök hála az égnek!
Kedd résztáv. Szeretem a  résztávot. Az eltűnt bejegyzésemben büszkén írtam, hogy nagyon simán ment a 3×1600 méter, átlagban 4 perces ezrekkel bírtam, 3 perc pihenővel, most is jóra számítottam a 6×800-on. Meg is lett 3 percen belül a hatból négy, csak az elsőnél futottam ki 3 másodperccel és persze a kritikus utolsó előttinél eggyel. A negyedik viszont 2:52 lett. Átlagban 03:41 p/km. Hoppá.
Szerda-csütörtök sima futások, 8 és 11km, erről többet mondani nem tudok a tegnapi melegfront jegyébe rommá ázáson kívül.
Megy szépen, örülök.

24 thoughts on “Sűrű edzésprogram

  1. érdekes ez a lábujj zsibbadásos megoldás.

    Én vettem nemrég egy új cipőt. A 44-es oldalirányban nagyon szűk volt, és a kevés hely is maradt az elején, úgyhogy inkább a 44.5-eset választottam. Lehet, hogy ez meg kicsit nagy lett (meg fura is az eleje), lehet, hogy más miatt, szóval nekem is jött egyfajta zsibbadás szerű, fájós tünet, amire a megoldás nálam az volt, hogy az eddig csak tessék lássék megkötött cipőt most tényleg végig, erősen megkötöm, és láss csodát elmúlt.
    Az ilyen problémákra tehát az egyszerű egzakt megoldás: Szorosra vagy lazára kell kötni a csukát 🙂

  2. @csiripiszli12: Melyik típus jött be Neked? Az agyon majdnem-szétfutott asics-om után nekem is felüdülést jelentett a Saucony Phoenix 4. Bár a boltban szegény eladó srác szimultánt járt köztem és egy nálam is vacakolósabb fiatalember közt, megtaláltam amire szüksége volt a tappancsomnak! Fura elsőre elveszejteni egy futóblogos “szüzességet”, ahol mindenki egy jó cipő megvásárlására biztatja az embert, talán én is marketinget láttam mögötte, de utólag csak azt tudom mondani:
    Jó cipő nélkül senki ne kezdjen futni!
    (A napi “lightjoghurt” v. bármi árából amit egészségesnek hiszel, bőven kifutja egy olyan futócipő, ami nem hagyja tönkretenni a lábaid.) 🙂

  3. @rrroka: No, csak megérte egyetemre járni…:D Ma támadt le a fodrászom(nehéz klisékből építkezni, de TÉNYLEG ATÍPUSOS) szeretne futni és sokat-rengeteget fogyni a drága, és tudja(!)(hú de büszke voltam)én futok sokat, és ő hogyan csinálja szerintem. Mondom pl. fuss te is többet…jajj nehéz volt… 🙂

  4. wow, jól nyomod, nagyon király idők, tempók! ha jól tévedek, ez a félmaraton középhaladóknak nevezetű edzésprogi, én is ezt gyűröm most, nekem a 800-akat sikerült 3:50 körül kiszenvednem, hát nem egy világverő tempó, főleg a te 2:52-d mellett, bár én még csak június óta futok. Egyébként én is mumszban szenvedek, ááhh, motiválatlan vagyok, mint egy tök, mikor múlik el?! Bár legalább a fülem nem fáj 😀

  5. @rrroka: nem tudom… én mindig nagyon sokat ettem, de sosem voltam igazán elhízva, és sosem fogyókúráztam.

    Amikor elkezdtem futni aktívan (előtte csak rövid kocogások voltak), és nyújtani a távot, akkor simán dobtam le 6kg-t úgy, hogy a kaja mennyiséget még növeltem is 🙂

    Szóval szerintem ez alkati kérdés is, hogy kinél mennyi az az élelmiszer mennyiség az, amivel +/- változik a súlya, de én a saját testem ismerve mindig azt gondolom, hogy bármennyit ehetek bármikor, csak mozognom kell eleget.

  6. @rrroka: igen, én is ezt csinálom. Június óta egy félmaraton, egy maraton, decemberre félmaraton időjavítási szándékkal (2 óra alatt), szóval elkapott a gépszíj, na 😀

    Egyébként én kb. 5 kilót fogytam mióta futok, mondjuk eléggé odafigyelek, hogy mit eszek, édességet, alkoholt csak ünnepnapokon (pl a maraton után maratoni sörözés és torta zabálás). Nem bánnám, ha még 2-3 kiló lemenne, de az kizárólag a kritikus területekről (fenék, comb) és nem ciciből:S

Vélemény, hozzászólás?