A staféta a BSI-nél hármas váltót jelent, ezen a versenyen ez elvileg 12,4 + 20 + 9,8 kilométeres szakaszokat jelentett számunkra. Két barátommal Dobzséval és Áronnal alkottunk stafétát, Dobzse futotta az első szakaszt, enyém volt a középső, Áron pedig megnyerte a befutót magának.

Eközben Lemúr Miki az első maratonjára készült.

A váltók összeszervezése mindig kicst macerás, mi sem voltunk másképp. Áron még nem ért oda versenyközpontba, mikor Dobzse már elment a rajthoz, nekem pedig indulni kellett a Lánchídhoz a váltóhoz. 🙂 Kicsit izgalmas volt, de nem aggódtam különösebben. Összeszedetük a holminkat feleségemmel, örök és pótolhatatlan logisztikai mendzserünkkel, és pár perccel a rajt előtt elindultunk a földalatti felé. Tesóm és kisfia, a két Petya, Dobzse fia Milán, és Áron barátnője Kata a 3,5 kilométeres maratonkára készültek, ami 10:50-kor rajtolt, és Áron majd Kata befutója után jön le váltani. Ki volt számolva minden, percre pontosan! 🙂
A rajt eldördült, mikor a földalatti felé haladtunk, és így a futó tömeg (tízezeren voltak!) pont keresztezett minket. Végigtapsoltuk amíg elfutottak, lesve Dobzsét és Mikit, de sajnos nem sikerült kiszúrni őket. Hihetetlen látvány ahogy ez a sok ezer ember fut. A földalattin is sokan voltunk, mindenki a váltóhelyekre igyekezett (volt ötös, ekdiennek nevezett váltó is). Egy 30 kiri rajtjához tartó benga nagy sporttárs elállta fél metrót, de senki sem mert szólni neki, mert tényleg benga nagy volt. 🙂 A Vörösmarty téren pedig szembesültünk azzal, hogy a mezőny is elért idáig, és két helyen is át kellene vágnunk a futók sorfalán, hogy a váltózónába érjünk. Nem baj amíg várjuk a megfelelő szünetet a tömegben megint buzdítottuk őket, és egyszer csak kit látunk? Hát Lemúr Miki suhan el előttünk! Nagy ordítás, hajrázás, ördögvilla! 😀 Jó volt látni, ahogy vidáman futja az élete első maratonját. Végül sikerült átvágni itt is és a Roosevelt téren is kihasználva két kisebb hézagot a rengeteg futó közt.
A váltózónában már nagyon sokan voltak, pedig percek múlva ért csak ide az élen futó elit boly. Lassan én is kezdetem izgulni. Rajtszám feltűzés előre, hátra a staféta jelzése, kulacsöv, zsepi, telefon, banán, nápolyi, isoital, pisi. Kicsit kevés volt a WC,  a toi-toi budikból sosem lehet elég, így a híd alatti rész ideiglenes férfivécévé változott. Hát ilyenek vagyunk, mi futók, bocsánat. Beálltam a váltózónába. Jellemzően nem csak futók álltak ott, hanem kedves logisztikai menedzserek és szurkolók is, így kb. kétszer annyian nyomorogtunk a kordon között, mint kellett volna. Kérem szépen, akinek nincs ott dolga, az álljon már hátrébb azzal az öt méterrel! Szerencsére nemsokára érkezett is Dobzse, a váltóra váró kollégák készségesen kiengedtek. Pacsi, csipp átadás, vigyorgás. "- Egy órán belül volt! -Tudom, nyomom én is!"  Hát nyomtam.
Fel a Láncosra, le a rakpartra, fel a Margitig. Visszafele a másik sávot figyelem feltűnik-e Miki, és pont jön is. Megint nagy kiabálás, szurkolás, vigyorgás. Vidáman, a kicsit felélénkülő szembeszéllel nem törődve futottam lefele a rakparton. Ez talán a legmonotonabb szakasza a versenynek. A Lágyihoz közeledve kicsit betompulok, a frtissítés se segít. Hallgatom ahogy fölöttünk a felső rakparton megtörténik az első váltás. Ők már 27 kirinél tartanak, én még a tizediknél sem. Itt vagy volt egy nagy elmérés a két tábla között, vagy elbambultam: az eddigi 5 percen belüli tempóm helyett 6-ot mértem. Mivel nem éreztem, hogy lassultam volna, betudtam mérési hibának. Áthaladtunk a maratonistáknak félpályát jelző 21 kilométeres kapun. Elfutott mellettem egy vörös szakállas, zöld ruhás, kalapos maratonista kobold… Ez biztos valami speciális technikai cucc volt, mert nagyon jól nyomta. Hamar értünk a fordítóig, és a fásultságon is átlendültem. Eldöntöttem, hogy csak  a kulacsokból frissítek, mert így nem kell lassítani. Nem is annyira az idő miatt, az az egy-két másodperc nem számít semmit, hanem a tempóváltás ilyenkor nem a legjobb, begörcsölhet a láb, vagy lemeredvehet. Különben is, a maratoni mezőny nagyobb része pont mögöttem volt, nekik kell hagyni a frissítésből, nagyobb szükségük van rá, ők már két órája futnak. Visszafele, elkezdtem megint Mikit figyelni, 22 km körül már messziről kiszúrtam és átkiabáltam neki, kicsit már fáradtabb mosollyal, de továbbra is vidáman csápolt vissza. A híd előtt telefonált kics feleségem, hogy Áron megérkezett a váltóhoz, így effelől is megnyugodtam. A Lágyi alatt előjött az örök ellenségem, amit egy óra tízperces lábujjfájásnak neveztem el. Minden hosszabb futáson előjön, egy óra tíz perc körül (+- 5 perc). A nagylábujjam körömágya kívül iszonyatosan el kezd fájni. Ez tart 5-10 percig, majd nyomtalanul eltűnik. Cipőtől és tempótól független, három csukámban is előjött már, 5 perces és 6:30-as tempónál ugyanúgy. Nem is nagyon törődtem vele, de azért bosszant, és kicsit lassultam is. Az egyetem mögötti kanyarban utolért egy régi futótársam, Miklós, aki a tavalyi nike félmaratonon mentett meg a feladástól, amikor pont jókor járt arra, ahol én éppen azon gondolkodtam, hogy felszállok a villamosra. Láttam, hogy 5 perces tempón van a maratoni távon, mondtam neki, hogy megyek vele, így innen együtt futottunk mint régen, a távra való tekintettel a dumálást nem nagyon erőltetve. A hídon visszatértünk a pesti oldalra, majd a rakpartra kanyarodtunk. Nekem már csak 2-3 kilométer volt hátra, és nagyon örültem, hogy nem 12-13, mint a maratonista barátomnak.  Visszaelőztük a zöld ruhás ír manót. Hiába a techinkai manógúnya, V-alakban izzadt a hátán, mint a filmekben.
A Lánchíd alá kanyarodva elköszöntem Miklóstól, és 1:36:21-es idővel beértem a váltózónába. Pacsi, csipp átadás, vigyorgás. "-Nyomjad Áron! -Nyomom!" Még mindig belül voltunk az 5 perces tempón, és Áron is simán viszi ezt 10 kirin, szóval 3:30-on belül leszünk, kérdés az, hogy mennyivel.
Megcsókolgattam türelmes kicsi feleségem, kicsit nyújtottam, legurult vagy egy liter folyadék, egy kis csoki, majd tekerhettem is vissza Áron cangáján a Hősök terére, levezetésként. Versenyeztünk feleségemmel, Andival, és bizony ő ért oda előbb a földalattival, igaz én minden lámpánál megálltam, és nem is nagyon erőltettem a gyors tekerést. Pár percünk volt Áron beérkezéséig. Kerestünk egy megfelelő helyet a befutó szurkolásra, és tényleg nem telt bele két perc megérkezett Áron, 48 perc körüli idővel, 3 óra 27 perces bruttó maraton-váltó befutóval. Dobzse olyan 3 perc körül haladt át a rajton, szóval 3:25 körül lesz a nettó időnk (update: a  már elérhető hivatalos lista szerint 03:25:16!), ami marha jó idő, büszkék lehetünk rá. Én kicsit felbátorodva ennyit tervezek a Balaton Maraton két napján is a három szakaszban, főleg azt figyelembe véve, hogy erre a huszasra nem pihentem, hanem előző nap sódert talicskáztam, és téglát hordtam.
Vidáman leheveredtünk a napsütésben az emlékmű mögött és felfaltunk majdnem mindent ehetőt, amit a befutócsomagban találtunk. Jó sok mindennel el voltunk látva, de abban egyetértettünk, hogy papírból, szórólapból túl sok van. A maraton befutók még egy 1×2 méteres műanyag darabot is kaptak takarónak, szerintem teljesen feleslegesen. Csak a sok szemét lesz belőle. Bár kukákból nem volt nagy mennyiség, és már azok is csurig voltak, nagyon sok párban járőröző szemétszedő BSI-s fiatalt láttunk, ez nagyon jó pont. Egyébként ez jellemző volt a szervezésre: nagyon sok mindenre odafigyeltek: a rajtcsomag felvétel, nevezés, csipp visszaváltás, minden csak perceket vett igénybe, nem volt tülekedés, sorbanállás.
Kezdtem körbenézni, Lemúr Miki befutott-e, de végül ő szúrt ki minket. Vigyorgott, és 3:59-es bruttó időt mondott, ami nettóban 3:55 körül lesz, szóval sikerült aterve.
Nagyon gratulálok!!! Nagy vagy!!! Várjuk a beszámolódat! 🙂

Még heverésztünk egy fél órát, majd hazafele indultunk. Fejembe nyomtam a piros ajándék spar baseball sapkát, lássa mindenki honnan jövünk, és tudja miért ilyen a szagom. Már a forró fürdőre és a nagy adag kajára gondoltam.

futorerkep.hu térképek

– dobzse szakasza, 12,4 km: http://futoterkep.hu/utvonal/f1td8i/

– az én huszasom: http://futoterkep.hu/utvonal/f1tkyb/

edzesonline.hu edzésnapló bejegyzés

http://edzesonline.hu/edzes/255204