Rapszodikus hétvége

Rapszodikus hétvége

Loading

bor_szekszard.jpg

Régen voltam már a Borvidék Félmaratonon, akkor még a 23 km volt a leghosszabb táv. Már egy ideje viszont van 30 km is, és idén ráadásul Bohém Rapszódia lett a rendezvény témája. Amikor megláttam a rajtcsomag pólót egyből beindult az azonnal kell érzés. Amikor neveztem sütött a nap, és nem gondoltam, hogy május 4-én esős-szeles, egyáltalán-nem-futó-idő lesz. De elég a kötőjelekből: amikor szombaton egy óra előtt megérkeztünk Szekszárdra, akkor nagyon cudar idő volt. Még kabátban is fáztam, és el nem tudtam képzelni, hogy én ezt le fogom venni, és úgy fogok futni.

Megérkezés után átvettem a rajtcsomagot – benne a szuper grafikájú pólóval -, és arra gondoltam, hogy haza kellene menni. Ültünk egy sátor alatt, és néztük a gyermek futam rajtját, meg azt, hogy esik az eső. Hideg van. Haza akarok menni. Végül nem mentem, és milyen jól tettem, hiszen nem is értem hogyan, de közeledve a két órához, amikor a rajt volt, egyre tisztább lett az idő, elállt az eső, és még a nap is kisütött.

A rajt előtt összefutottunk Rókáékkal, Ő egy kicsit alul öltözöttnek tűnt, de mint később kiderült, Neki lett igaza. A rajt eszméletlen jól volt megkomponálva. Szólt a Queen, volt eo-eo, aztán indulás, immár napsütésben. Azzal kezdtem, hogy a hosszú felsőm ujjait feltűrtem. Az elején minden táv együtt ment, jó sokan voltunk, de azért lehetett haladni. Nekem egy kényelmes tempó volt a tervem, teljesen edzés jelleggel. Arra gondoltam, hogy amíg bírom, addig megkocogom az emelkedőket is, lássam, hogy milyen formában vagyok egy héttel az UltraBalaton előtt. Kb a feléig tudtam is így menni, addig tényleg csak a (számomra) nagyon meredek részeken váltottam gyaloglásra.

bor_dombteto.jpg

A második felében már éreztem hogy fogy az energia, meg a hirtelen jött meleg miatt kezdtem egyre szomjasabb is lenni. A jó kis fröccsökből, meg pálinkából, amik itt szerves részei a frissítőasztal kínálatának nem ihattam, mert még haza is kellett vezetni. Itt már több volt az emelkedőn gyaloglás, de azért ahol lehetett futottam, mert annyira azért mégsem voltam ki. 🙂

27 km-nél viszont jött a Félelmetes Vádligörcs, ami már egy ideje jelentkezik minden hosszabb futásom alkalmával. Nem tudom, hogy miért, naponta megiszok kb 3 liter folyadékot, szedek magnéziumot, a kajálásom is azt gondolom, hogy kiegyensúlyozott. A BSZM-en úgy tudtam többé-kevésbé elkerülni négy napon át, hogy az ajánlott magnézium mennyiség kb 10-szeresét ettem/ittam meg, de az se volt jó, mert akkor meg minden toi-toi-nál meg kellett állni. Most csak akkor ittam egy pohár magnéziumot amikor jött a görcs, szerencsém volt, hogy pont egy frissítő előtt történt pár száz méterrel. El is múlt a magnéziumtól, de fura, hogy naponta kb 500 mg-ot szedek be és ez van.

bor_szurdok.jpg

Aztán összefutottam Rókáékkal, és csináltunk egy jó fotót, meg kaptam tőle magnéziumos szőlőcukrot, amit nem sokkal később meg is ettem, mert megint jött a görcs, és próbált belém állni. De innen már csak másfél km volt a célig, az is lejtő, úgyhogy valahogy begurultam, mert hát lefelé még én is.

59106097_1216551735192269_3871450200258117632_n.jpg

3 óra 19 perc lett az eredményem, és pont 30 km-t mért az órám, úgyhogy elégedett vagyok, és nem görcsölök rá az UB-ra sem.

60022759_906088146228151_7701233367999578112_n.jpg

És tök jó, hogy most nem késtem le majdnem a rajtot, viszont hazafelé az M6-on kifogyott a kocsiból a benzin, de ez egy másik történet. 😛

 

bor_csomag.jpg

Róka része

(Bakker Tomi, nem mondod h kifogyott a fényevő kis büdiből az üzemanyag? :O)

El kell áruljam, hogy a napsütést a rajt előtt én intéztem. Mikor megérkeztünk 13 órakor dörgött, villámlott, erős szél fújt, bevonultunk az épületbe, kerestünk egy klotyót, de olyan zavaró nyüzsgés volt, hogy hamar leléptünk és a rajt mellett egy nagy fa alá vonultunk. Ezt a versenyt régóta terveztük kolléganőmmel Lizával, náluk van egy 15 hónapos kisfiú, így nehezebb volt a felkészülése, de nagyon bátran és elszántan állt a rajthoz. Megbeszéltük, hogy minden emelkedőn gyaloglunk, fél óránként eszünk-iszunk, így tuti nem lesz gond a teljesítéssel. Az esővel nem számoltunk. Mikor a fa alatt állva azt mondta, nem jó ez az eső, mondtam viccesen a felhők felé intve, hogy jó, akkor intézem a napsütést. Nem gondoltam volna, hogy ez annyira jól sikerül, hogy rövidnadrágos-pólós futóidőt varázsolok. Kis feleségemtől még azzal a kéréssel köszöntünk el a rajtban, hogy a szállásról hozzon le plusz hosszú felsőt a beérkezésre, de erre nem lett szükség.

Nem vagyok oda a Queenért, de a rajtban a hangos zúzósabb számai teljesen jók voltak, megadták az alaphangulatot. Tetszik, hogy nem rajtzónák vannak, hanem az egész térről indulunk, mindenki a maga iramában. 
Sokan jönnek jelmezbe, idétlen ruhákba öltözve erre a versenyre, meg piálni, ami nekem picit furcsa, de lehet rá tudnék érezni a dologra. A fröccsös részére, nem tülszoknyában futásra.

Nem nagyon nézegettem a pályarajzot, így nem tudtam, hogy a félmaraton 22 km-e alatt lesz vagy tíz bazi meredek emelkedő a szőlődombokra, így jó sokszor váltottunk sétára, de nem volt baj, mert a köztes részeken és a lejtőkön meg nagyon jól tudtunk futni. Beszélgettünk, fotóztam a tájat, találgattuk, hogy ez már az utolsó emelkedő-e (nem, sosem az volt), mert a végén azért 3 óra futás után Liza lábizmai lázadoztak kicsit. Pedig az utolsó, tényleg utolsó domb tetejéről, a kilátóból nagyon klassz kilátás volt.

bor_taj.jpg

Nekem kapóra jött, hogy az emelkedőkön gyaloglásra váltunk, mert az UB előtt nem akartam tovább szekálni a romos achillesem, ami csodás narancs színű tape-pel lett megtámogatva (Köszi Nóri, Tündi! 🙂 …ide látom, ahogy Nezumi a fejét ingatja! :D), miután a szakember egy hegyes vasrúddal péppé nyomta azt a pontot a bokám alatt, ahol mert fájni. Jelzem azóta nem is mer fájni. UB előtt megint megyek egy kezelésre, szóval sakkban van tartva rendesen!

bor_tape.png

A befutó nagyon jó volt, Andi várt engem, Lizát pedig férje Attila és kisfia, Bence, aki aztán Liza karjában fejezte be a versenyt, Szélesen vigyorogtunk mindannyian. Érdekes volt látni, ahogy én megnyugszom és kiengedek a futás után, Liza pedig azonnal anya módba vált és szinte pihenés nélkül megy az örökmozgó gyerek után. Este láttam rajta hogy kimerült nagyon, reszketett, fázott a fáradtságtól, de reggelre okésnak tűnt.

59519747_2365952743457058_7796989152762789888_n.jpg

Még nem mertem megkérdezni, hogy jövünk-e jövőre… 😀

 

3 thoughts on “Rapszodikus hétvége

  1. A legjobb anyák napi befutókép! (Merek én más szalagjaiba beleszólni? Állítólag tökéletesen epilál, más hatására nincs bizonyíték, de én ilyet le nem írok, mert nyilvános kivégzés lenne belőle lassú halállal)

  2. Gratulálok a teljesítéshez! Nem írtad a beszámolódban a sóhasználatot. Nálam is előfordultak néhány éve vádligörcsök a rendszeres magnézium használat ellenére. Akkor egy tapasztaltabb futóismerősöm kérdezte, hogy szoktunk e versenyek alatt sót pótolni? Természetesen -nem-volt a válasz. Akkor kezdtük el a tablettás lenkei sót használni, és azóta gyakorlatilag görcsmentesen futunk úgy, hogy a magnéziumot is elengedtük. Én is futottam most a Borvidéken a 30-as távon, és a hirtelen jött fülledt meleg miatt valóban hirtelen kezdtem izzadni, így 3×3 sótabit vettem be a verseny alatt. Éppen átléptem a chip padot a célban, amikor egy picit “befogott” a vádlim, addig semmi. 🙂

Vélemény, hozzászólás?