Pulzuskontroll + chi-futás tereptechnika + nordic walking botok = tökéletesen teljesített INOV8 Vértes Terep Ultramaraton

Pulzuskontroll + chi-futás tereptechnika + nordic walking botok = tökéletesen teljesített INOV8 Vértes Terep Ultramaraton

Loading

vtm_erem.jpg

A címbéli recepthez  szorosan hozzátartozik alapként, hogy a Terepfutás.hu nagyon profin szervezte meg az INOV8 Vértes Terep Maraton négy távjának futamát. A versenyközpont Szár sportcsarnokában volt, ahol rendelkezésre állt elegendő klotyó, zuhanyzó, öltöző, sok sörpad (sör nem) a befutó után pedig egy tál meleg étel, un. életmenőt gulyás, vegáknak pad thai. A pálya jelölés hibátlan volt, a frissítőpontokon és a célban pedig nagyon barátságos szervezők segítettek nekünk.

Ez volt az első ultratávú versenyem, futottam már pár maratont,  Yours Truly futáson 50 kirit,  illetve mentünk végig futva a Meteor50 (nekünk eltévedéssel 52-53…) teljesítménytúrán Lemúr Mikivel, de egy terepverseny kicsit más kategória, izgultam is rendesen, leginkább a pálya jelölés miatt, de ahogy azt írtam már, ez végül tökéletesen hibamentes volt, sehol sem kellett GPS, vagy térkép, igaz jól alaposan átnéztem a pálya térképét, és felirogattam magamnak, hogy két frissítőpont között mennyi szint lesz majd fölfel meg lefele.

vtmu_50km1200szint.jpg

A rajt előtt egy órával már odaértünk kis feleségemmel, és bandáztunk Keratomival és Rabi Mikivel. A rajtszám felvétellel, Csanya-pohár beszerzésével (csak rózsaszín meg lila volt, viszont pont elfért a kulacstartóm egyik első rekeszében), szerelés igazítással és egyéb pepecseléssel hamar el is jött a 9 órási rajt ideje, előtte még összefutottunk a futónagykövetes csoport félmaratonozó lánykülönítményével egy gyors fotóra, kiszámoltuk, hogy hiába rajtolnak egy órával utánunk, már rég hazamennek mire mi beérünk, ettől aztán belegondoltam, hogy rettentő sok ideig tartó futás előtt állunk. A szintidő 8 óra volt, úgy gondoltam 6-6:30 óra reális így elsőre, de később kiderült, hogy bőven alábecsültem magam ezzel a tippel.

vtm_rajtelott.jpg

A rajtnál nem volt nagy hercehurca, “- Elmentem futni, majd jövök.” – ,mondtam Andinak, aztán visszaszámoltunk a futókkal, és már neki is indult a kb. 300 fős maratonos és ultratávos mezőny. Nagyon vigyáztam, hogy a nordicwalking botjaimmal senkit ne sebesítsek meg, kihúzodtam a mezőny szélésre, és tudatosítottam magamban, hogy nem kell elrohanni a lelkes futókkal, hiszen 8 kilométer erős emelkedővel kezdünk, egy több órás versenyen itt lehet megalapozni a csúfos kifingást. Csodálkozva néztem a kaptatón csapatókat, sokan mentek el mellettem nagy szuszogások közepette, én meg bajszom alatt mosolyogva állapítottam meg, hogy a pulzusom nem megy 160 fölé felfele sem. Egy jó darabon beszélgettem Joe-val, aki szintén az érdi csapatunk tagja, és a BSzM párban teljesítésén volt éppen túl, nem mondom, regenerációnak egy terepmaraton pont ideális. 🙂 

Ahol kellett belesétáltam, aktívan botoztam (páros bothasználat, négy az egyben lépésekkel, így mindig a régebben sérült jobb IT szalagomat tehermentesítettem, ennek óvására lefele is ügyeltem, hajlamos kicsit nyafogni, ha nagyon csapkodom a lábam a lejtőkön), kombinálva a chi-futás tereptechnikájával. Ennek nagyjából az a lényege, hogy a lábujhegyre emelkedés és combból felfele tolás helyett, apró léptekkel menjünk fel az emelkedőkön, a sarkunk maradjon lent, ennek érdekében a dombra átlósan tartott lábfejekkel lépkedjünk kicsiket egymás elé. Egyik vállunkkal a dombra kell dőlni, mintha egy ajtót akarnánk benyomni, és 8-10 lépésenként cserélgetni kell az elől lévő lábunkat. Nagyszerűen ment a dolog, az emelkedők tetejére felérve rendszerint elléptem azok mellett, akik amúgy megelőztek felfele, és az erőltetéstől beálltak a lábaik.

Az eredeti útvonalat kicsit rövidítették, Körtvélyesre a fadőlések miatt nem mentünk ki, Vitányvárat pedig az átépítés és omlásveszély miatt hagytuk ki, az egyik kolléga hiányolta is a helyet “ahol tavaly négykézláb másztam felfele”.

23 km körül Várgesztesnél megláttam magam előtt pár méterrel Rabi Mikit, ez csak egyet jelenthetett, hogy valami nem stimmel vele. A frissítőpont után utól is értem, itt egy jó kilométeres futhatatlanul meredek rész következett, ez alatt jól meg is beszéltük, hogy némi takonykór és előző esti hőemelkedés utóhatása miatt nincs a toppon, de azért megy tovább “Kell az a rohadt érem!”

Nagyon sokat segített az itinerem, jó ötlet volt felírni, hogy emelkedők, vagy lejtők jönnek, és hogy nagyjából milyen hosszúak ezek, így az elképesztően kinéző Vérteskozma után tudtam, hogy jön vagy 5 kilométer folyamatos emelkedő. Az itinerbe azt is beírtam, hogy a frissítőállomásokon mit egyek-igyak, bár nem sör-virsli kombóbban gondolkodtam, meg tapasztalatom is akad, ennek kitalálásában Bartos Dávid segítségét is igénybe vettem, aki az őszi maratonra is nagyon profi frissítési segédletet állított össze. Végül annyiban tértem el a megbeszéltektől, hogy sokkal kevesebb kaja elég volt. Egy banán rajt előtt 20 perccel, egy Vitatigris az első 8 km emelkedő utána (megéheztem, fura), minden firssítőpontot egy darabka banán, az első háromnál isoital, utána kóla, a pontok között zsákból víz, 2-3 korty kilométerenként, egy fél snickers 33 kirinél a lejtőn, ez bőven elég is volt, sőt az utolsó frissítést 45 km-nél ki is hagytam, volt nálam minden amire az utolsó szakaszon még szükségem lehetett. 

Hogy Vérteskozma miért elképesztő? A Fő utca két oldalán teljesen felújított, karbantartott tornácos falusi házak állnak, mindegyik előtt egy-egy felső kategóriás német verdával. Fehér kőkerítések, rendezett udvarok. Csak passogtam jobbra-balra, hogy hova keveredtem. Ide vissza kéne egyszer nézni lassabb tempónál is.

Szóval az öt kilométernyi emelkedőn volt időm alaposan gyakorolni a hegymenetet, az oldalazós technikát válltogatattam kocogással, a dszindzsásabb, kövesebb részeken nordic walking diagonál lépésekre váltottam. Nem mondom, hogy a Szép-Ilonka-forráshoz úgy érkeztem, mint aki most kezd futni, de nem remegett a combom, és továbbra is jó kedéllyel tudtam szövegelni a pont személyzetével. Itt megint megelőztem pár embert, akik eléggé robotos mozgással haladtak előttem, és én is éreztem, hogy már nem vagyok könnyedén szökellő, de azzal bíztattam maga, hogy innen már csak lejtő. Új erőt adott, amikor találkoztam kis feleségemmel és a nordic walking csapattal, akik egy 16 km-es túrát tettek amíg én szaladtam. Adtam egy csókot Andinak,  aztán vágtattam tovább, a lejtőnek. Oké, előbb volt még két kisebb emelkedő, de onnan már csapathattam, az utolsó – igénybe nem vett – frissítőponttól meg aszfaltos út vezetett, szóval megkezdhettem a hosszú hajrát. Már beértem Szárra, amikor valaki nagyon hangosan lihegve érkezett mögém. Ezt nem hagyhattam annyiban, hátra sem nézve – hiszen az a kétségbeesés jele lett volna! – elkezdtem tempót váltani, rövidebb lépések, még több dőlés, és hamarosan öt perces (vagy akkor annak tűnő) tempóval loholtam az utolsó egyenesben. Az futott át az agyamon, hogy kicsit talán megint túl óvatosra vettem a figurát, ha ennyi maradt bennem, ezért még jobban odaléptem, lihegve érjek már be ötven kilométer lefutása után, a mindenségit neki! Bevágtáztam a célba, 5:16:45, szuper! Nyakamba akasztották az érmet,  elvették a dugókát, a letétet egyből a kezembe nyomták. Készült fotó, remélem jól nézek ki rajta és hamar felkerül. 

Aztán leültem kicsit pihenni, az első padra, ami az utamba került. Pár perc múlva elég erőt éreztem ahhoz, hogy megnézzem Keratomi itt van-e valahol még, bár az étrendjét ismerve gondoltam, hogy a gulyásleves nem túl nagy vonzerő számára. Sehol-senki, elmentem hát átöltözni. Iszonyatosan átáztak a ruháim az izzadságtól, nem is vettem észre, hogy ilyen jó idő volt. Meleg víz már nem maradt a zuhanyzóban, de szerencsére a jegesen hidegtől is kellően távol állt, szóval kényelmesen tisztává varázsoltam magam. Kis feleségem jelezte, hogy mindjárt beérnek ők is, addig pedig megnéztem az eredményhirdetést, és beszélgettem Vitjával, az Utunk Ultrába blog egyik gazdájával.
Az ultratávot a lányoknál Vincze Zsófi nyerte 4:41-el, a fiúknál pedig 3:49-el győzőtt Kis Miklós.
Én 47. lettem az 5:16:45-ös időmmel, a 70 indulóból. Ez szerintem elég jó idő 50 kilométeren 1200 méter szinttel, szóval úgy tűnik elég erős volt a mezőny…

Sokan nem értik, hogy hogyan lehet lefutni 50 kilométert, én meg azt nem értem, hogyan lehet ilyen gyorsan lefutni ennyit. Végig ezen gondolkodtam, amíg szép lassan megettem a nagyon finom célbaérkező-gulyást. Talán ha kérek repetát is, akkor rájövök, de így légyszi írja meg kommentben, aki tudja.

 

UPDATE: Képek érkeztek!

eleje555.jpg

Eleje 5 km körül.

 

kozepe555.jpg

10 km

 befuto2555.jpg

befuto555.jpg

50 km

Forrás: terepfutás.hu FB oldala

15 thoughts on “Pulzuskontroll + chi-futás tereptechnika + nordic walking botok = tökéletesen teljesített INOV8 Vértes Terep Ultramaraton

  1. Gratulálok, nagyon szép, tudatos versenyzés. Holtpont nélkül mindig jó érzés célba érni. Szerintem maradt is még benned jócskán.
    Örülök, hogy személyesen is válthattunk egy-két szót. Mátrabércen találkozunk? Oda én is viszek botot!

  2. Gratulálok! Ennyi idő alatt az 50 km még aszfalton is vállalható eredmény. Nekem most egy kicsit szétcsúszott a futókarrierem, ezért a Mátrabérc Trailtől nagyon félek, nem beszélve az UTH50-ről. Az UB-t párban már nem is említem. :))))

  3. Három hete a Mátrabérc elejét kipróbáltam, de nem bírtam felfutni a Kékestetőre. Igaz, előtte pár nappal még 39,2 C volt a lázam. Az UTH50, aztán UB. A továbbiakat egyelőre nem tudom. Gyökeresen változik az életem. Jövő héten ilyenkor már egy elvált apuka leszek. Fejben össze kell raknom magamat és újra kell pozicionálnom sok dolgot. A futás sajnos most hátra van sorolva.

Hozzászólás a(z) Vitja bejegyzéshez Válasz megszakítása