Peaks of Börzsöny

Peaks of Börzsöny

 130 

Kicsit túlöltöztem a hosszúgatyával a Börzsönyre, riogatott a mete-U-rológia 8-10 fokkal, azt a végén sokkal melegebb volt, főleg az emelkedőkön, ami egyébként azért van, mert felfele menet közelebb kerülünk a Naphoz. Adott útvonal esetében 200 méteres indítóállásból, 808 méter magasságig rakétáztam, 10 perc/km átlagtempóban. Szerintem ez a húszas volt életem leglassabb húsz kilométere, pedig eskü futottam, ahol csak tudtam, és nem is álldogáltam túl sokat sehol.

Szereztem egy tök jó, viszonylag rövid, de hatékony tracket “A séf nőjétől”, ezúton is köszönöm szépen! 🙂 Remek beszámolóját olvassátok el a linken.

Peaks of Börzsöny track
Peaks of Börzsöny track 22km@1000+

Csodás bérc út vezetett meredeken fel a sárga kereszten rögvest az indulás után, nyomtam ami a csövön kifért. A 16 (tizenhat) perces kilométer közben volt időm körbenézni a tájon, nekem a Zemplént idézi, újabb és újabb zöld hegyek egymás után, köztük mély völgyek.

Zöld hegy.
Zöld hegy. Itt már 200 méter szinttel melegebb volt.

Nem vagyok nagyon jó az útvonalon lévő helynevek megjegyzésében, azt is a trackről lesem, hogy a Zálog-bérc előtt volt az a pont, ahol utolértem, majd megelőztem egy másik futót. Nem tudom hogy itt épp mit csinált, később kiderült, hogy sokkal gyorsabban halad nálam, de nekem kapóra jött a dolog, mert én így láttam a négy hatalmas szarvast elporoszkálni keresztbe előttünk, ő meg nem. A bérc meredek kőfalához még együtt értünk, de onnan külön ereszkedtünk le, én mentem megint keresztbe mindenen, pedig mondta egy a fent ücsörgő túrázó, hogy van ott ösvény is, de miért is hallgattam volna rá, majd legközelebb mászom le azokon a sziklákon.

Zálog-bérc
Zálog-bérc, itt kell egyenesen előre lemenni

A szikla tövében a patak partján kóvályogtam kicsit mire rájöttem, hogy a hívogató lejtő helyett bizony felfele kell elindulnom. Az órámon vaktérkép van, ehhez nem árt, ha az ember felvértezi magát azzal, hogy legalább otthon megnézi kicsit a turista térképet, hogy nagyjából értse melyik színű jelölésen merre kell kocogni, különben teljesen úgy fogja érezni magát, mintha Burda szabásmintával keresné a Majtényi Frigyes utcát. Külön izgalmas a vaktérképes tracket akkor követni, amikor feladjuk a járt (jelölt) utat a járatlanért, hogy az erdőn átvágva átkössünk két, amúgy sosem találkozó ösvény között.

Track mellé menni.
Ez egy kicsit mellé ment.
Itt bizony nincs út.
Itt bizony nincs út, de még egy gyenge csapás se. És utána jött a lejtő!

Mindegy, átvergődtem magam, és csak egyszer ültem seggre. Nnna, ide sem jövök többet..! Ja, de mégis! 😀
Kivergődtem az ösvényre, megindultam felfele.
Jött egy futó szemből, kérdezte, hogy a Majtényi Frigyes utcába jó fele megy-e… megmutattam neki, hogy honnan jöttem, remélem odatalált a Kis-Inócra (megint a térképről lestem a nevet).

Kiértem a kék jelzésre, ami az erdők M7-es autópályája, jöttek is szemből a váci jedik, élükön Vitjával, tapsoltam nekik, mondtam hogy “negyedikek vagytok”, és a vírushelyzet ellenére még pacsit is adtam. Persze a modernás kezemmel, mert az a felem már tuti vakcinált és szerencsére már nem is fájt az oltás után.
Néztem utánuk, lefele könnyű, én most fogok felmenni 808 méterre pajtások.
A fenyők nagyon szabálykövetőek errefele, szigorúan a 800 méteres szintvonal fölött nőnek csak, úgyhogy mikor elindultam lefele hamar el is búcsúzhattam a taxis wunderbaum illatú milliőjüktől.

Fenyő
“- A fenyőfával kapcsolatban meg az az érdekes adat, hogy másodpercenként háromszázezer kilométert tesz meg!
– A fenyőfa? Másodpercenként háromszázezer kilométert?!
– Ja, nem! Ezeket mindig összekeverem, mert egymás után vannak a lexikonban.
– Micsodák?
– Hát a fenyő, meg a fény!”

Leporoszkáltam a következő kötelező csúcsponthoz, ahonnan tök szép kilátás nyílt visszafele a Nagy-Hideg-hegyre, aminek véletlenül tényleg tudom a nevét, megjegyeztem, mert többen jelezték, hogy előző héten ott még hó volt. Furcsa, hogy milyen hamar eltűnik az olvadó víz a Börzsöny vulkanikus kövei között, sehol sem volt sár, csak a patakok csobogtak bővizűen, de annyira nem voltak megáradva, hogy ne lehessen három lépéssel átugrani rajtuk ügyesen kövekre lépve.

Sok-sok lejtő után megint eltévedtem kicsit, az ereszkedő dózerút csábítóbb volt a patakátkelésnél és az újabb meredek emelkedőnél. Pedig érdemes volt felmenni, mert szépen zöldellő rét fölött lehetett messzire ellátni ismeretlen nevű dombokra.

Zöld rét.
Tekintsd meg a rét!

Jött egy utolsó ösvénytelen levágós rész, meredek, köves. Volt ugyan egy nagyon gyenge fél lábnyomnyi szerpentin szerű ösvény, de azon menjenek a turázóóóóóók… ááá, hoppá, ez csúszós, na én is inkább ott megyek, oké.
Lent a Katalin-forrás (rá volt írva, onnan tudom) hűs vízében kezet, arcot mostam, inni nem mertem belőle, furán csúszósnak, nyúlósnak éreztem.
Innen egy simán futható autóút vitt vissza a track szerint Nagybörzsönybe, de én már otthon eldöntöttem, hogy itt az ösvénnyel fogok tartani azt út helyett. A településen még egyszer átmentem a patak fölött, hogy rögtön visszajöjjek 200 méterrel lejjebb, aztán kipattintottam a kocsim csomagtartóját valamint egy mangós alkoholmentes radlert. 4 órás menetidő, összesen 23 km az elkavarásokkal, 1000 m körüli szint.
Köszönöm szépen, finom volt.

A főtéren fény csillan a csillén. Toljuk meg emberek! A turul terel jó irányba.
(Kis felségem fotója, aki 17 km-t túrázott, amíg én az erdőben rohangáltam.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük