Nyuszik voltunk az 50 km-es teljesítménytúrán

Nyuszik voltunk az 50 km-es teljesítménytúrán

 17 

Rrrókának régi, nem titkolt ambíciója, hogy lenyomjon a maratoni távon, és ezért nem átall minden piszkos trükköt bevetni (pl. rendszeres edzések, étrendreform, pulzuskontroll). Úgy látszik, mindezek ellenére nem biztos a sikerben, mert szombaton, a Spar Maraton előtt egy hónappal konkrétan megpróbált megölni.

Van ez a METEOR 50 névre hallgató teljesítménytúra, ami a hűvösvölgyi Gyermekvasút végállomásáról indul, felmegy a János-hegyre, érinti Budakeszit, Nagykovácsit, majd visszatér Hűvösvölgybe. Összesen 49,73 km, némi szintemelkedéssel (Nagy-Hárs-hegy, János-hegy, Nagy-Kopasz stb.) Na, Rrróka kitalálta, hogy ezt fussuk végig.

Nagyon készült, betárazott enni-innivalóból, letöltötte a telefonjára az útvonal GPS-trackjét, és hozta a Nordic walkingos botjait is, amiket aztán folyamatosan igyekezett rámsózni. “Próbáld ki, csak próbáld ki, mennyivel könnyebb velük!” Szerintem csak unta őket cipelni. Én a Pannitól kölcsönkapott Ultra-Balatonos kis hátizsákkal menőztem (köszi, Panni!), abban volt a sátor,  a hálózsák és a két napi hideg élelem arra az esetre, ha eltévednénk.

Regisztrálás és a pecsételős igazolólap átvétele után, reggel nyolc körül vágtunk neki a terepnek. Itt még bizakodóan, mindenre elszántan néztünk a kamerába:

20140913_081408.jpg

Viszonylag későn indultunk (nem volt hivatalos rajt, rajtkapu, startpisztoly, bemelegítés Norbival, politikusi köszöntő) , ezért a mezőny nagy hányada már előttünk caplatott. Nem baj, simán lefutjuk őket, néztünk össze Rrrókával, és nekiiramodtunk a susnyásnak. Szerencsére volt annyi esze a blogtársnak, hogy az emelkedőkön leszabályozza az ifjonti heveskedésemet, és fontolva haladásra intsen. Hülye vagy, így csak elnyújtjuk az agóniát, húzzunk bele, rikkantottam, de hiába. Így értünk fel az első számottevő csúcsra, ami a Balboáról már ismerős volt:

20140913_090545.jpg

De hol a túróban van az a kilátó?

20140913_090548.jpg

Á, csak vicceltem, ez az, LOL.

A visszafogott tempó ellenére sorra hagytuk le a túrázókat, és kezdtünk belelkesülni, amíg Budakeszi határában el nem tévedtünk, és szándékunk ellenére meg nem tekintettük a helyi metodista templomot. Az útkeresés időszakában jó fél órát idétlenkedtünk, amíg visszataláltunk a helyes útra, onnan már némileg kisebb arccal előzgettük ismét ugyanazokat az embereket.

Budakeszi autóbuszállomásánál a csehóban koccintottunk egymás valamint az otthon maradtak egészségére, majd folytattuk utunkat a mammutfenyők irányába. Itt már kezdtem úgy érezni magam, mint egy La Fontaine-mese főszereplője: lobogú fülekkel, nyúl módjára rohanunk árkon-bokron keresztül, hogy legyakjuk a rutinos teljesítménytúrázókat, akik higgadt teknősökként hamarabb érkeznek majd be a célba, mint mi. Így is lett. Ráadásul kicsit demoralizáló volt, hogy hiába nyerünk negyedórákat egy-egy szakaszon velük szemben, ha egy elágazásnál be kell várnunk a tapasztaltabb kirándulókat, hogy megkérdezzük, merre vezet a turistajelzés, ami nincs.

Nagykovácsiban még CBA-ztunk húsz percet, ettünk-ittunk, majd lopakodó letargiával a szívünkben, ugyanakkor a fittség látszatát fenntartva előzgettünk ismét. Az utolsó 10 km-en aztán már semmi problémánk nem akadt, minden jelzés a helyén volt, gyanakodtunk is, hogy áttévedtünk Szlovákiába. A cél előtt 100 méterrel még sikerült kicsit elgabalyodni, de végül 50-valahány kilométerrel a lábunkban boldogan, megkönnyebbülten és adrenalinnal feltöltve futottunk be a gyermekvasút végállomására, amit 8 óra 20 perccel korábban hagytunk el.

Bemutattuk a pecsétekkel teli igazolólapot, átvettük a csodás tűzzománc kitűzőt, nyújtottunk (ha már kiemelkedő teljesítményt nem sikerült), majd bevágtuk magunkat a kocsiba. Rrróka továbbra is lelkes, én meg továbbra is ambivalenciát érzek a terepfutás kapcsán, de hamarosan le fog tisztulni. Előbb-utóbb minden letisztul.

És ha már a közhelyeknél tartunk, azt mondják, egy kép többet ér ezer szónál. Tessék: 

20140913_103550.jpg

Rrróka kimaxolja a rock and roll életérzést. Ez már az Unicum után volt.

20140913_104439.jpg

A fura tereptárgyak tövében egy deres halántékú úr várt, hogy rányomja a pecsét az igazolólapra. Sajnos a képre nem fért rá, pedig az összes önkéntes hatalmas tiszteletet érdemel, hogy esőben-szélben 12 órát ücsörgött a vadonban a kedvünkért. Köszönjük! 

20140913_122134.jpg

Rrróka bemutatja a bot helyes használatát sík terepen…

20140913_155914.jpg

… és sáros lejtőn. Én itt seggeltem egy nagyot. 

20140913_130500.jpg

20140913_130434.jpg

Oda még felfutunk, oké?

20140913_130625.jpg

#kiralyabuli #yolo 

20140913_144557.jpg

Innen állítólag jó messzire ellátni.

20140913_120147.jpg

Hát nem igaz, hogy még létrát is kell mászni. Ja, és láttunk őzeket, mondtam? 

20140913_151923.jpg

 A Muflon Itatónál kivételesen nem ittunk, csak kaptunk egy pecsétet.

20140913_164508.jpg

Megvan a tűzzománc kitűző, éljen! Jövök máskor is!!!

12 thoughts on “Nyuszik voltunk az 50 km-es teljesítménytúrán

  1. Nagyon nagy buli volt, csak egy kis esőt kaptunk, akkor meg éppen néma, elszánt üzemmdóban törtünk felfele egy hegyre, szóval nem volt gáz. Borzasztóan frusztráló volt a tanácstalan álldogálás a szarul jelölt kereszteződéseknél, igazából rutinunk sem volt ebben, mostmár lenne tervem, hogy ilyenkor hogyan oldjuk meg. Fura volt, hogy 35 kirnél találkoztunk olyan túrázóval, aki akkor indult, mint mi… 🙂 mondjuk gondolom nem tévedt el fél órát, nem unicumozott fél órát, meg nem boltozott még fél órát… 🙂

    @RabiMiki: gyere, ahogy látod jövőre másfél órával legalább jobbat tervezek! 🙂

  2. @viito: a rutin hiányzott nálunk: sárgáról kellett pirosra váltani, én meg az első ilyennél át is vezényeltem magunkat a pirosra, utóbb kiderült, hogy egy ideig együtt megy a sárga és a piros, és a következő elágazásuknál kellett volna áttérni. bazi ciki volt megint utolérni azokat akik mellett a lejtőn eltűztünk…

  3. @NJoco: nem használtuk a tracket, csak miután eltévedetünk. 🙂 egyébként az én telefonom hosszú percekig nem talált jelet, szóval azt nem vártuk ki legtöbbször, előbb jött vki, aki tudta az utat.
    Nem túl acélos, de nem is nyomtuk. Beszélgettünk, fotóztunk, felmentünk a kilátóba, ABCbe vásároltunk…

  4. @BGy: a CBAban vett Lemúr MOJITO ízű Arany Ászokat, amin én nagyon nevettem, mert szerintem a proli sör-menő pia kombó igen komikus. 🙂
    de csak azért vette ezt, mert nem volt lime-mentás soproni 0%. 🙂

  5. A ’90-es évek elején a kurvoáziét narancs pálinkaként ittuk. Valaki kapta a hanyatló Nyugatról, nem tudtuk, mi az. Ez a Mojito – Arany Ászok kombináció olyan, mint az egész falat betöltő pálmafás-tengerpartos képek a panellakásokban.

  6. Nyáron sörsznobbá váltam. Csak import sört iszom. Német, cseh, belga, osztrák. Elegem lett a sok keserű szarból, amit itthon gyártanak. Még visszaböfögni is jobb a külföldi söröket. Ugyan olyan szarok, mint a kávék. Omnia, Csíbo, Karaván, kell a tökömnek, csak büdös lesz tőlük a konyhában. Illy, Lavazza, Kimbo. Ha kevés pénzem van, Segafredo. Egyszer élünk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük