Négy nap harmadszor

Négy nap harmadszor

Loading

Idén már harmadszor voltam a BSZM-en, megírtam az első kettőt is (itt, és itt), illetve írtam róla úgy is, hogy biciklis kísérőként voltam jelen (itt). Hát megírom az ideit is. Mostanában szokás rövid futás beszámolókat írni, van annak is előnye, pl belefér egy tweet-be (vagy egy SMS-be). Ez kicsit hosszabb lesz, de végül is erről fog szólni: reggeli-rajt-futás-cél-vacsora-alvás; négyszer ismételve. 56 karakter.

20200307_104151.jpg

A részletek viszont fontosak, ezért megosztok párat: nekem tetszik ez a fajta futunk, aztán pihenünk, majd megint futunk jellegű dolog; van benne kihívás minden nap, viszont van idő egy kis regenerálódásra is. Engem a hangulat is vonz ide, annyira, hogy a verseny előtt azt terveztem, hogy most egy darabig majd nem megyek a BSZM-re, de aztán a negyedik napon megmásítottam a véleményem, és most már szeretnék ott lenni. Jó találkozni a futótársakkal, akikkel szinte csak ilyenkor látjuk egymást; van idő beszélgetni, és közben telnek a km-ek. A Balaton még így kora tavasszal is nagyon szép, és ekkor még turista tömegek sincsenek. A nagyon rossz idő szerencsére elkerülte a versenyt, borongós nap, szél volt, minimális eső, de többnyire futáshoz ideális körülmények voltak.

20200308_085156.jpg

Idén hárman terveztünk menni: ketten futni, meg egy biciklis/autós kísérő, de aztán ketten maradunk a kísérővel, mert a másik futó lebetegedett. Szállást mi magunknak szoktunk foglalni, nem bízzuk a BSI-re, a már bevált első két éjszaka Fonyód, harmadik pedig Balatonfüred taktikát követtük. Most nem késtünk el sehonnan, egészen új élmény volt. 🙂

20200306_122142.jpg

20200307_104151_m.jpg

A futás jól ment magamhoz képest. Most nem készültem “profi” edzéstervvel, csak magamnak raktam össze mindig valamit, ami kb arról szólt, hogy ezeken a napokon megyek futni, ennyi km-t. A bal térdem még januárban elkezdett fájni futás közben, ettől tartottam kicsit, de végül kezelhető maradt a fájdalom mind a négy napon. Azóta nem fáj, mondjuk nem is futottam. Meg persze kíváncsi voltam, hogy mire lesz elég az a mennyiségű és minőségű futás, amit télen csináltam. Sem mennyiségileg, sem minőségileg nem vittem túlzásba, kb a blog mottója volt az enyém is. A frissítést most kikísérleteztem a két Yours Truly futás alatt, végtelenül egyszerű, de nekem bevált: 20 km környékén egy energia csoki, 30-nál egy Vitatigris, 40-nél egy zselé. Közben ittam bőven a frissítő asztalról, illetve ettem is apróságokat, főleg csokit és ropit. Néha a km-ek kicsit eltolódtak, de nagyjából ez ment mind a négy napon. Volt még nálam Aldis energia cukorka néha azt szopogattam még.

Legnagyobb meglepetésemre minden nap jobb időt futottam, mint tavaly, így a végén egy órával lett jobb, mint 2019-ben (22:06:20 és 21:05:02).

20200308_143450_m2_1.jpg

One thought on “Négy nap harmadszor

Hozzászólás a(z) rrroka bejegyzéshez Válasz megszakítása