Naplemente meg hendikep

Naplemente meg hendikep

 4 

Héten kétszer szorgalmasabb voltam máskori önmagamnál, már kétszer voltam futni. Nem sokat, hosszúkra valahogy nem volt kedvem, de csütörtökön késő délután felmentem az M7-es hídjáig, a Fundoklián túl. Ment le a nap, úgy éreztem magam, mint a képregényben Lucky Luke, aki a történet végén belelovagol a naplementébe, persze neki visszafele nem kell kutyákat szemmel tartania.


 

Gyakorlatoztam a chifutást, jó aprókat lépkedtem, igyekeztem felvenni a 90-es frekvenciát, szerintem ment is, de nem számoltam utána. A tempómat gyorsnak éreztem, de utólag kiderült 5:30-on kívül teljesítettem, fura kicsit, dehát hisz az ember a térképeknek, meg a matematikának, ha ennyi akkor ennyi. Jó volt ez a lényeg.
Ma meg felmentem az érdi hendikep futásra, sőt tesómékat is belelkesítettem, így családilag csatlakoztunk a csapathoz. Meglepően sokan jöttünk össze, pedig Kati a szervező azt mondta a hosszú hétvégéken alacsonyabb szokott lenni az érdeklődés, pláne most van a négynapos Balaton Szupermaraton, így a hardcore futók ott vannak harmadik napja. Biztos örülnek a napsütésnek, de remélem vittek napkrémet, mert az orruk a negyedik nap végén tuti hámlani fog.
A hendi pályája nagyon kafa volt, már sehol sem túl sáros, kényelmes puha erdei talaj, de nem mertem igazán kifutni magam, valahogy úgy éreztem kicsit tartalékolni kell. Nem is futottam valami nagy időt, fél perccel rosszabbat mentem a legjobbamnál, és hiába reméltem, hogy így is én leszek a legádázabb futó a pályán, egy később érkező srác rám vert több, mint fél percet 22:50 körüli idővel. Azért nem szégyenkezem, bár a "srác" kb. tíz évvel idősebb volt nálam. Hiába a tapasztalat, az tapasztalat.

Következő hónapba jön valaki rekordot dönteni? Vagy pont akkor lesz a tóparti-futóparti?

Idő: 01:00:42
Táv:
10.85 km
Tempó: 05:35
Idő: 00:23:35
Táv: 5 km
Tempó: 04:4

 

One thought on “Naplemente meg hendikep

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük