Minden, amit a foci EB-ről gondolok
Ma, ki tudja hány év után újra végignéztem egy teljes foci meccset. Magyarország játszott Izlanddal a foci Euróba Bajnokságon. Ennek kapcsán jutott eszembe néhány gondolat.
Bár nem szeretem a focit, azért az EB előtt sokat olvastam a magyar csapatról, esélyekről, statisztikákrtól, találgatásokról. Akkor még teljesen hidegen néztem ezeket, egyrészt, mert nem értek a focihoz – tízmillió honfitársammal ellentétben -, másrészt, mert nekem is feltűnt, hogy ebben az országban valamiért a football olyan szinten kiemelt sportág, mintha Brazíliában lennénk. Pedig nekünk azért van még néhány eredményes – sőt, mi több eredményesebb – sportágunk. Azután azonban amit ma láttam, (illetve az osztrák meccs második félidejének egy részében láttam), már nem érdekel többet hogy ki hány stadiont, vagy milyen politikát lát bele a fociba. Mert a sport nem erről szól. Amit ma láttam a pályán lévő emberektől az a küzdés, a győzni akarás volt. Most éppen döntetlen lett az eredmény, de ez nem minősíti azt, hogy a pályán hogyan viselkedtek a focisták.
Tegye mindenki a szívére a kezét: mindannyian odaállunk a rajtvonalhoz egy fél vagy teljes maratonon, egy 6-12-24 órás futáson úgy, hogy, hogy nem sok esélyünk van a dobogóra. Mégis ott vagyunk, csináljuk, nem adjuk fel, megyünk, és küzdünk magunkkal, a távval, az idővel. Ma pont ezt láttam a focistáinkon. Harcosok voltak, akik vert helyzetben sem adták fel, küzdöttek, mentek. És innentől kezdve engem nem érdekel, hogy melyik őrült hány stadiont épít fel, azt gondolva, hogy majd ettől jobban megy a sport, de nem érdekel a Népszava féle médiumok elleségeskedése sem, akik politikai tiltakozásul drukkolnak a magyar csapat ellen. Ők ugyan olyan idióták, mint az, aki a stadion építésekben látja a magyar foci jövőjét. Mindeközben pedig az a néhány srác ott kint Franciaországban sport történelmet ír, és ez nem azért van, mert itthon ilyen vagy olyan a politika, hanem mert akarnak, küzdenek, mindent megteszenk a sikerért. És ez az ami igazán számít. Ettől lesz a sport nemes, irányzatokon, történelmen, időn felüli. Ahol nem számít bőrszín, vallás, politikai beállítottság. Cak az, hogy mindenki tegye meg a tőle telhető legtöbbet a sikerért, a jó eredményért.
És aki ebben többet lát, mint nemes küzdelem, versengés, az ugyan olyan olyan beteg, mint az a rendszer, ami mellett, vagy aminek ellenében kardoskodik.
5 thoughts on “Minden, amit a foci EB-ről gondolok”
nekem az a fura, h a magyar foci kizárólag szélsöséges érzelmeket tud kiváltani (bár lehet h ez igy van mindenhol), vagyis vagy körútlezáró örömünnep van, vagy világfájdalmas bögés.
a 2. félidöt láttam, izgalmas volt, öszintén szurkoltam.
Én is nagyon régóta ezt az egy meccset láttam végig, ezért is írtam, hogy nem értek hozzá, és nem szakmai szempontok alapján ítéltem meg a játékot. Sokkal inkább a sport, a küzdelem, a győzni akarás, a vesztett helyzetben sem feladás volt az amit ki akartam emelni.
Reykjavíkban mindenki cigány, mindenki cigány, mindenki cigány…!
@Lemúr Miki: Lefelejtetted, hogy “hej, hej!”. 😀
@Lemúr Miki: de hülye vagy bazmeg! :DDD