A fenti párbeszéd szombaton éjjel 11 után zajlott, Keszthely előtt, amikor mellém szegődött pár tíz méter erejéig egy középkorú úr, aki láthatóan nem tudta, hogy miért siet ennyi ember a legközelebbi város irányába. Jó, hát a sietség az részemről relatív volt, mert 6:45-ös perc/km átlaggal robogtam a váltópont, és az aznapi harmadik futásom vége felé. És tegyük hozzá: a magamnak beígért sör felé. Kellett a motiváció. Pedig idén nagyon okosan mentünk, mármint magunkhoz képest. Már másodszor futottam Zolival párban a Balaton kört, tavaly egy kicsit mind a ketten megborultunk, idén ennek nyoma sem volt, viszont 54 perccel lassabbak is voltunk. Sebaj több pályán töltött idő, több élvezet.

Kis csapatunk szelfivel üti el az időt a megnyitóra várva

A futásról sok érdekeset nem tudok írni: 9:50-kor rajtoltunk, nagy meleg volt, lassan, de biztosan haladtunk, majd éjjel jobb idő volt, de a tempónk nem lett gyorsabb. Délelőtt újra meleg lett, és 11:45-kor meg beértünk. Ugye, hogy semmi érdekes. Nem volt dráma, mentünk, aztán csináltuk, végül is ezért jöttünk. Ennyit tehát a futásról.

Támadóállásban

Viszont pár dolgot azért feljegyeznék, csak úgy jó tanácsként magamnak, meg mindenkinek. Íme Keratomi négy UltraBalaton pontja:

1. Lehet arról vitatkozni, hogy kell(enek)-e vala(kik) a futó mellé, hogy fuvarozzák, segítsenek a frissítésben, ostorral hajtsák, ha arra van szükség. Sokáig én is úgy voltam ezzel, hogy nem kell, egyedül kell megoldani a logisztikát és a felmerülő problémákat. Ezt továbbra is tartom a rövidebb futásokon, vagy a körözős rendezvényeken, de nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy mondjuk egy kétfős csapat teljes cuccát futó ruhástól, kajától piástól el lehet vinni mondjuk autós kísérő nélkül. Persze semmi sem lehetetlen, van olyan, hogy valakik felváltva futnak és bicikliznek, és így kerülik meg a tavat, de az nem az a szint, ahol mi vagyunk. Vagy leszünk valaha is. Szóval jön egy kísérő autóval, aki szállít egyik pontról a másikra, viszi a futáshoz szükséges cuccokat (amikből valahogy egyre több, és több lesz az idő előrehaladtával, kellene rá egy képlet, hogy egységnyi helyet elfoglaló futóruha mikor válik két egységnyi helyet elfoglaló futóruhává), és elviseli a futó szagát, meg, ha hülyeséget beszél éjjel fáradtan. Aztán – bár az UB-n viszonylag sűrűn vannak etető-itató pontok – jól jöhet valaki, aki a futó mellett mondjuk biciklizik, és van nála némi kaja-pia, egyéb bizbasz, ami kellhet. (Papírzsepi például, az nagyon tud kelleni néha. Ha nem vagy megfázva akkor is.) Ad egyfajta bizonságérzetet, hogy mindig ott a víz, vagy éjjel eggyel több lámpa világítja az utat, illetve van kihez szólni. Ennyiből már meg is lehet oldani, akkor már csak futni kell. Nekünk idén két nagyon szuper segítségünk volt, Zsuzsa, aki autóval jött, és Roland, aki körbetekerte a tavat. Nekik nem tudok elégszer köszönetet mondani, zokszó nélkül vették az akadályokat. Szerintem kicsit még élvezték is. 🙂

Rajt

2. Nagyon fontos a jó csapatnév. Ha például az ember szereti a sört (márpedig szereti), akkor jó választás lehet a “Sört adni ér”. Ezt nem árt jó nagy betűkkel felírni a pólóra is, amiben fut, mert akkor lehet olyan, hogy egy váltópontra befutva egy teljesen ismeretlen valaki tényleg meg is kínálja sörrel. Ez jólesik, minden értelemben. Mondjuk lehet, hogy legközelebb “Gyűjtöm a 100 eurosokat”, vagy a “Ferrarit szeretem” lesz a csapatnév, hátha.

Pózolgatás 200 km-nél

3. Tavaly és idén is a szakaszkalkulátorral szépen összeraktuk, hogy ki mikor hol fog futni (na jó idén csak megfordítottuk a tavalyi eredeti sorrendet), aztán ezt mind a két alkalommal szépen nem tartottuk be. Úgyhogy szerintem nem kell tervezni ilyen szinten. Na jó, azért nem árt, ha az megvan, hogy ki futja az első szakaszt, meg mikor van az első váltás, de utána mehet hippibe az egész. Fáradtság, kedv, pillanatnyi körülmény függő. Szerintem az UB amúgy is nagy részben a logisztikáról szól, meg a váratlan helyzetek megoldásáról, azokhoz való alkalmazkodásról. Nem kell tervekhez ragaszkodni, futni kell ahogy jól esik. Vagy ahogy nem esik jól, de futni azért kell.

Célba értünk, kézenfogva, vidáman 🙂

4. Az UltraBalaton bulifutás. Buli nagy csapatban, buli kis csapatban, és bár még nem próbáltam, de szerintem buli egyéniben is. Az időket úgysem lehet összevetni az előző éviekkel, hiszen minden évben kicsit más a pálya, máskor vannak a rajt időpontok, egyáltalán semmilyen körülmény nem azonos. Egymással persze lehet adott évben versenyezni, de az is csak buliverseny. Bár van díjazás a dobogósoknak – amivel én nem értek egyet, de ez az én problémám -, mégis inkább azt mondom: élvezni kell a futást, aztán, ha beesik valami dobogós helyezés, akkor az plusz jó, de igazából itt az élmény, a buli faktor kell, hogy a meghatározó legyen. Ezt viszont egyszer mindenkinek érdemes kipróbálnia: lehet, hogy nem fog tetszeni, de nagyobb a valószínűsége, hogy igen. Szóval szerintem mindenki írja fel a bakancslistára, közvetlenül a “minél többféle sört kóstolok meg életem során” alá (vagy elé), hogy jövőre május utolsó hétvégéjén futás a Balaton körül.

Rókával átkarolós 🙂

Addig meg van még pár tó, amit meg lehet kerülni, lehet gyakorolni. 🙂