Mi a könnyebb? Ugyanaz a táv síkon, vagy fele dombon, fele lejtőn?

Mi a könnyebb? Ugyanaz a táv síkon, vagy fele dombon, fele lejtőn?

Loading

Kedd délutánra terveztünk Lemúr Mikivel egy lendületes hosszút a gyorsítások után, de aztán a pajtinak sok dolga akadt így egyedül kellett nekivágnom. Betáraztam a New Order – Get ready albumát, ritka pillanat hogy külföldi zenére futok, és nekivágtam egy jó nagy körnek. Futottunk már erre, elején fel a Fundokliába, aztán Parkváros legkeletibb utcáin lefele. Jó nyugis útvonal, szinte semmi forgalom, földutak, jó állapotú műút. Úgy döntöttem abban a tempóban futom, ami éppen a hajtós-fárasztó előtt van, de azért lendületes, nem kényelmes. Vitt a zene rendesen, ez Get ready egy igazi futáshoz való lemez (pl. Crystal című szám).
A táv első fele végig emelkedő kisebb-nagyobb mértékben, itt mindig szoktunk kicsit kinlódni, mert a legsunyibb fárasztást a futónak az olyan enyhe emelkedő viszi be, amit alig érzékelni, csak azt veszed észre, hogy a síkon megszokott sebesség fáraszt. Aztán ezt visszakapja az ember a lejtőn, csak bírja a térde. A pályán van egy kb 5 kilométeres szakasz végig a jóféle enyhén lefele vezető szakaszból, itt bőven 5 perces tempón belül mentem, most jól jött volna Lemúr Miki szuperszoftvere, ami regisztrálja a szakaszok tempóját és pöpec grafikont rajzol belőle az elemzős beállítottságú futók nagy örömére. Végül 5:11-es átlag lett a körön, a pálya végén van még két nagyobb domb, de olyan jól ment a futás, hogy ezek sem fogtak meg. Nem fulladtam ki, de jólesően elfáradtam. Ez az idő nagyon jó ahhoz képest, hogy nem purcantam ki.

Már máskor is észrevettem, hogy ha kb fele útvonal emelkedik fele meg lejt, akkor kb ugyanazt a tempót tudom teljesíteni, mint síkon, de a második szakaszra eső lefele miatt sokkal kevésbé fáradok ki. Tudom, hogy az elején kell tolni neki, fárasztó meg minden, de mégiscsak fele távról van szó, azt ki lehet bírni, hiszen utána jön a pihentető lejtő.
Nektek mi a könnyebb? Ugyanaz a táv síkon, vagy fele dombon, fele lejtőn?

Idő: 01:40:02
Táv: 19.25 km
Tempó: 05:11

5 thoughts on “Mi a könnyebb? Ugyanaz a táv síkon, vagy fele dombon, fele lejtőn?

Hozzászólás a(z) dawey bejegyzéshez Válasz megszakítása