Maratoni felkészülés első lépései

Maratoni felkészülés első lépései

Loading

Vasárnap egyszer csak gondoltam egyet, és eldöntöttem, hogy indulok idén a Spar Maratonon. Ebben nem kis szerepe van annak, hogy Házisárkány ígérete szerint megint kint lesz szurkolni, ő tavaly is a legjobb helyen adta a biztatást, idén pedig semmi sem menti meg attól, hogy egy izzadt, loncsos, büdös futó két cuppanóst adjon neki az arcára. 🙂
Augusztus 18-ig még 12000 Ft a nevezés, ami tengernyi della, de az apeh a NAV lóg nekem 10 rugóval, amit most jól visszaigényeltem, és ebből a rahedli lóvéból alaposan benevezek. A felkészülés még reális, sőt ideális, hiszen 12 hetünk van a versenyig.
Most nem kezdtem túrni a neten edzéstervért, hanem csak felütöttem a Futók kézikönyvét, és elolvasgattam mit ajánl Sally néni. Ő heti négy futással tervez, ez nekem biztos nem fog összejönni, de igyekszem hármat beszuszakolni az időrendembe, lehetőleg betartva a hosszú futásokat. Tervben van augusztus 10-én a Szelidi-tófutás, ami hivatalos Spar Maraton felkészülési verseny, így fél áron lehet nevezni a távjaira, én a 33 kiriben gondolkodom. Szeptember közepén pedig ünnepélyes keretek között már 36 kirit kell futnunk, csak úgy, ok nélkül.
Maratoni eredményt csak szolidan tervezgetek, legyen egy kicsit gyorsabb, mint a 2012-es 3:47, mondjuk 3:45, az ugye szép kerek szám, de  3:40 meg még kerekebb. 🙂

Bónusznak itt egy fotó arról, hogy tavaly mi adta az erőt 35 kilométernél a maratoni fal eljövetelekor.

frissites.jpg

17 thoughts on “Maratoni felkészülés első lépései

  1. @rrroka: @szancsurrr: Az királyság ha tudtok jönni, rég találkoztuk, Ancsúrral meg még sohasenem, egyébként is nagyon kedves, hangulatos verseny! Arra azért készüljetek, hogy a kör kb. fél kilométerrel hosszabb mint a kiírás szerint, és azok közül aki aszfalthoz-futópályához szokott, tavaly sokan nyafogtak az egyenetlen talaj miatt(ez már a Balatonnál is lejött, hogy rrroka sem lelkes az effélétől, nekem meg ez a favorit). Viszont a körön voltak nyaralók által felállított privát frissítőpontok, ahol 5-6éves tündéri kislányok kínálták mintás(!) műanyagpohárból a házi limonádét, az nagyon klassz volt! 🙂

    Bárkinek szívből ajánlom a versenyt, Szolnokról megyek kocsival, szabad hely is van… 😉

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása