Koraesti futó-spotting
Úgy alakult, hogy a szokásosnál később indultunk tegnap futni Lemúr Mikivel, a számomra késő éjszakainak számító este nyolc órai időpontban. A fundoklia felé vettük az irányt némi naplemente reményében, de a nap jóval előttünk járt, sehogy sem tudtuk utolérni. Jó tempót mentünk, hiába élcelődött Lemúr, hogy 10 perc alatt értem át hozzájuk, valójában 5 perc volt, és ezt a remek sebességet tartva vágtáztunk fel a dombokon. A beszélgetés a szokásos csapongó témákat hozta fel, a közös rendelésről, a nyaralásról a politka felé tettünk két mondatnyit, majd áttértünk arra, hogy jó a menza Lemúr Miki melójában, utána a repedt bögrék hőátadásáról értekeztünk (miszerint a mai bögrék a forró teától megrepedeznek, ezért mikróban melegítve a bögre forró lesz a tea meg hideg marad, őrület), megcsodáltuk a parkvárosi jómódú negyedet (a gmapon szinte minden kertben van egy kék kör vagy négyzet…), ahol kocsma is alig van és az előtt sem állnak autók (bezzeg az Ücsörgőnél!), megemlítettem egy fura telek bizniszt (az új tulaj állítása szerint nem vette észre hogy műút megy telkén, mert este nézte meg az eladó parcellát, és évekre visszamenőleg szeretne pénzt az önkormányzattól a telekhasználatért) és szóba került a még furább óvoda kisajátítós ügy is (a máv kisajátítja az ovit, hogy duplázza a sínt Székesfehérvár felé, és annyi pénzt ad helyette, hogy nem tudnak belőle újat építeni, mert az ingatlan a becslő szerint nem ér sokat, hisz ott megy a vasút közvetlenül a végében…).
Mire ezt mind megbeszéltük majdnem besötétedett, ekkor kezdtek a futók előbújni vackaikból. Ez a jobbára nyári estéken aktív élőlény kisebb csoportokban, vagy magányosan rója útját, a szembe jövő fajtársat hellóhajrával üdvözli. A szuszógó aljában még Derrick kollégával is összefutottunk (Lemúr Miki szerint annyi futó van ilyenkor, hogyha felfordítasz egy követ, akkor alatta egy futót találsz, aki épp a cipőjét köti), ő akkor kezdte a második tizes körét, csak valamit cserélnie kellet, azért kanyarodott vissza hazafele. Hogy gatyát, pólót, vagy elemet arra nem tért ki, pacsiztunk és mentünk tovább. Még megjegyezte, hogy nem szoktunk ilyen későn futni.
Tényleg nem és ennek jó oka van, mégpedig az, hogy ha elvileg 04:00-kor kel az ember (oké, bevallom, 4:40 körül szoktam kimászni ténylegesen), akkor az esti felpörgető futás-nyújtás-zuhany-kaja kombó után este 11-kor még nem álmos, másnap reggel viszont nagyon. Jó volt este futni, jól esett, jól is ment, de reggel nem volt öröm kelni.
Idő: 01:16:06
Táv: 13.92 km
Tempó: 05:28
39 thoughts on “Koraesti futó-spotting”
Hiretlen betoltatok itt 2x(16+14)-et?
@pannonfunk: hogy érted azt, hogy hirtelen? 😀
„04:00-kor kel az ember” – jesszus, milyen ember az ilyen? 🙂
@effe: a feleségem 7-re jár dolgozni. mostmár sokáig alhatunk, mert eddig 6-ra járt, és 3:40kor keltünk. 🙂
Mi, jezusom, miert kelsz fel a felesegeddel?! En is 5re meg 6ra jarok dolgozni, de nem hagynam a ferjet felkelni, ha akarna se. Kulonben pedig a legjobb futasok az 5 oraiak 🙂
@helga84: mert így hattól én is tudok melózni, és mire hazaér akár már a futással is megvagyok. 🙂
For the record írom, hogy az én kütyüm 14,24 km-t számolt 1:15:31 alatt, 5:18-as átlagsebességgel. Pedig azt hittem, megvan az 5-ös…!
@Lemúr Miki: a kütyüd szerint tök girbegurbán futottunk, pl a szuszogón nem csak úgy simán leszaladtunk, hanem össszevissza, néha még a kertekbe is bemásztunk. 😀
m.blog.hu/ho/hosszutav/image/okorhugyozas.png
@rrroka: Mert béna. Azért jobb, mint a múltkor, mikor elküldött Horvátországba, nem? 🙂
@Lemúr Miki: nem béna, túlérzékeny. 🙂 nem lehet állítani, hogy mondjuk 10 mpenként vegyen pozíciót és azokat kösse össze egyenesen?
@rrroka: Szép levágott sarkok lennének! 🙂
@Lemúr Miki: mert most jobb? 😀
@rrroka: A levágott sarkok csökkentik a (kiló)méterek számát, a görbeség meg épp ellenkezőleg. „Vágod”? 🙂
@Lemúr Miki: mindig ez az ügyeskedés. 😀
@rrroka: hetedike van és már bevertetek 60 kilit ebben a hónapban? Én még csak 56-nál tartok… 🙁
Épp ragtapaszt cseréltem, a korábban említett „csöcsös” probléma miatt. Ezért 10 km-nként le kell állnom és fel kell bénáznom egy új szériát. Holnap megint nekilódulok egy nagyobbnak, akkor fogom tesztelni a sebtapasz helyett az „intim síkosítót”, ha az sem válik be akkor már fogalmam sincs mit tudok tenni az ügy érdekében….
Rohadt lassú vagyok hozzátok képest, ezért inkább nem erőltetem a közös futást (meg nem is vagyok ilyen derék snájdig gyerek mint ti)
THX
@DERRICK: szerda-péntek 20-20? az kemény, de vigyázz meg ne ártson! lábaid bírják? én mennék veled, bírom a lassabb tempód, eldumálgatunk, de túl későn mész, 9 után nekem már nem nagyon megy a futás.
@pannonfunk: majd jövőhéten behozhatod, nyaralunk, alig futunk! 🙂
@pannonfunk: de nehogymár „:(” legyen, hogy ketten annyi futunk, mint te. 😀
@DERRICK: Nekem le kell borotválnom a mellkasomat, mert leesik a tapasz a szőrömről. Kínai minőségű pólót kell húzni, az kevésbé erősen dörzsöl. Ami még vicces, hogy a hónom alját is kisúrolja a póló, ha 25 kili felett futok. Intim síkosítóval kellene kennem? :-O
@rrroka: Ha csak annyit futnátok. De négy kilométerrel többet, vágod? Súlyos NÉGY kilométerrel többet!!! :PPPPPPPPPPPPPPP
@pannonfunk: NE ESS PÁNIKBA! 😀
Nekem akkor dörzsöli a csecsem, ha ott nedves a póló. Legutóbb a hegyekben sikerült úgy innom a vizet egy frissítőponton, hogy a szemembe és az orromba öntöttem. Onnan a csecsemre csorgott a víz, úgyhogy ki is dörzsölte, de csak azon az oldalon. Érdekes ugye? :)))) A rajtszámra csorgó csecsvérről már ne is írjak?
@pannonfunk: @rrroka: látod, ezért nem írom meg nekik, hogy mennyit futok 🙂
20-15-10 a pihenőhetes futóterv, ezt húzza keresztül az átkozott csecsem, mert úgy ledaráltam szerdán, hogy még most attól koldulok 🙁
Nem adják ingyen azt a 30 kilómétert októberben…
A lábaim jól bírják, alacsony tempó, stabil cípő, nincs mitől tönkremennie.
Csöcsös témában minden tanácsot örömmel fogadok.
@DERRICK: szerintem ilyen 37 fokos időben este 8 után nyugodtan futhatsz póló nélkül, senki sem fog megbotránkozni, sem utánad szaladni és leteperni. 🙂
Gyönyörű látvány lennék 🙂
Holnap este tesztelem az „intim síkosítót”. kiváncsi leszek a végeredményre 🙂
@DERRICK: nem hiszem h különösebb megrökönyödést keltenél.
Wow, hát nektek férfiaknak vannak problémáitok… :))
@helga84: csak az ilyen szőrös csöcsűeknek, mint Derrick. 😀
@bitliszbá: Történetesen tudom, hogy többet, mint mi hárman 🙂
@DERRICK: Ragasztani kell. Ha nagyon szőrös, borotválni is kell, mert leesik a tapasz. Legalábbis nekem leesik. Holnap próbálozom borotváltan, lehet, hogy a tapasz ragasztása rossz, és leukoplaszt kell, nem holmi jött-ment sebtapasz. Múltkor szép kis piros folt lett a pólómon, otthon meglepődtem…
@bitliszbá: nekem is vannak elképzeléseim, hogy mennyit futsz. 🙂
No akkor a tapasztalatok!!!
leborotváltam a csecsemet sok év után, majd bekentema Durex intim síkosítójával. Ezek után nyálkés meztelen csigaként belevágtam egy 15 km-es turnéba.
A végeredmény teljes megelégedés, semmi kidörszölődés, semmi szenvedés. Azt hittem hogy úgy fog rajtam csúszkálni a póló, mint tükörtojás a teflonedényben, de pont a fordítottja történt, rámtapadt amint felvettem, és a végéig úgy is maradt.
Bizarr élmény de megéri, a luekopaszt 5 km-ig maradt rajtam, az auchanos 99 Ft-s sebtapasz 10 km bírt, úgíhogy eddig ez a csúcs………leszámítva, hogy az izzadtságszag és a sexszag bizarr keverékét árasztottam magamból.
Éljenek a csöcsösök!
A végtelenbe és tovább!!!!
@DERRICK: nekem is lejött a tapasz a 8. kilométernél, pedig direkt levágtam körbe a szőrömet. Nagyon viccesen néz ki a mellkasom, sötétbarna alapon kettő, kb. 8 cm átmérőjű fehér kör, benne a kb 3 cm átmérőjű mellbimbó és mellbimbóudvar 🙂
Én levetettem a pólómat, ez tűnt a legjobb megoldásnak. Nem tudom, de sejtem, hogy ez a megoldás a lányoknál is nagy sikert aratna 🙂
DaMartian kolléga folyékony sebtapasz nevű ecsetelőre esküszik. Egy körömlakk ecsetelőhőz hasonlító kis tégely meg ecset. Bekente fujdogálta, aztán annyi. Mondjuk kicsit érdekesen látvány volt, hogy ecsettel kenegeti valaki a mellbimbóját, aztán meg elkezdi fújni…
@DERRICK: perverz! 😀
@pannonfunk: te is! 😀
@mgergoo: DaMartian is! :DDD
@rrroka: Oszt kend meg szaladni mikor fog legközelebb??? 😛
Off téma…
van valakinek forgalomból kivont 43-as futócipője, amit nem átallana felajánlani rászoruló focisták részére?
Mostanában együtt futok egy olyan futballistával aki mély megdöbbenésemre képes futni is, de a futásaink után mindig panaszkodik a lábára. Utcai cipőben fut, nem is csoda hogy 15 km aszfalt kicsinálja a lábát, így még egy elhasznált futócipő is jobb lenne, mint egy divatcipő.
Nem áll túl jól és nem is akar tartósan futni, csak amíg felkészül a osztrák negyedosztályra, ahol meccsenként akár 4 kilit is kell futniuk 🙂
Én 42-es vagyok rrróka is ha jól emlékszem
Ja….
A „pajkos” krém továbbra is szuperül üzemel, ajánlom mindenkinek!!!!
@DERRICK: ha 43-as a lába akkor 44es cipő jobb lenne. amúgy meg nem biztos, hogy egy máshogy kitaposott cipő jobb, mint a saját utcai cipője.
@pannonfunk: szaladtam 3x a mátrában (1000m szint), meg tegnap Lemúr Mikivel is, csak nem volt internet odafent. 🙂 hamarosan megírom egybe a mátrás sztorit egy nagyobb posztban, csak még be kell hoznom némi lemaradást.