Ritka pillanat az, amikor nekem munka előtt támad futókedvem, különös együttállások szükségesek hozzá, ezeknek az egyik alapösszetvője, hogy essen a hó, vagyis 9 hónap egyből kilőve. A másik, hogy világos legyen reggel, így a maradék háromból is kiesik a december, mert még mindig félek a sötét erdőben egyedül szambázni, szégyeljem magam.

Ma reggel eset 5mm hó! 7 óra körül pont belefért egy rövid futás, így felrántottam vadiúj terepfutó gatyámat, aminek sok zsebe és szoros dereka alapozza meg a kategóriába sorolást, meg belehuppantam a saras terepcipőmbe, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az Anna-hegyi ösvényeket járva majd jól sártalanítom.
(A vizuális típusok kedvéért elmondom, hogy a többi futáshoz szükséges ruházat is rajtam volt.)

Anna-hegy dombbal indít, jeges levegő járta át a tüdőmet, mert időszűkében nagy tempót terveztem a kilátóig s vissza, ebben nem is ütköztem akadályba, mindössze három kutyasétáltató emberrel és összesen hat sétáltatott kutyával találkoztam, növekvő kutyaszámban: 1, 2 majd 3. Érdekelne, hogy ha többet futok akkor fibonachi számsorként (5, 8) vagy lineárisan (4, 5) emelkedett volna a mennyiségük, de ezt ennyiből nem tudjuk megállapítani.

Azt viszont detektáltam az Anna-hegyi havas kilátóból, hogy “fölöttem nyugatra tart a rémült napsugár” (ki mondja meg kitől idéztem?), és csináltam nektek, nyájas olvasóink, egy pár közepesen rossz fotót, a szelfit ezúttal megúsztátok.
A havat jól nézzétek meg, Budapest környékén ma elolvad és Punxsutawney Phil szerint márciusig nem is látunk újra.

Hazaérve szomorúan tapasztaltam, hogy a cipőm nem lett tiszta, a talpa mondjuk nem annyira dzsuvás, de mind tudjuk, hogy ez csak átmeneti állapot, ma már 5 fok van, hétvégre elönt mindet a sár.