Két futás az új cipőben

Két futás az új cipőben

Loading

Vasárnap este Rrróka lemondott a szokásos Star Trek-nézésről, és eljött velem egy rövid last-minute futásra a gátig és vissza. Az eseményt az tette különlegessé, hogy most teszteltem először terepen az új cipőmet (Saucony Grid Ignition 2). 

A régi Mizunóm már megérett a cserére, van benne kb. 800 km, viszlát, jó lesz a telekre ganézni. A fotón látszik is, mennyire elkopott már a sarka (továbbá, hogy enyhén pronáló lábtartású futó vagyok, mint a többség — de jó végre valamiben normálisnak lenni). Közös életünk során következetesen gyötörte a lábujjaimat, úgyhogy most fél számmal nagyobbat vettem (42,5-öst), az már jó. Plusz az üzletben kiderült, hogy a bal lábfejem nagyobb, mint a jobb, és ugye mindig a nagyobb az irányadó (egyébként az milyen már, ha a sportboltban az üzletvezető bajnoknak szólítja a vevőt? 🙂 ).

Az új cipőről egyelőre csak jót tudok mondani, a csillapítása kielégítő, a lábamat sem töri, igaz, újabban sajog a bal harántboltozatom, de ez még korábban kezdődött (tegnap óta meg a jobb sarkam, wtf?). Az ilyen tavaszi nyavalyák miatt futottunk viszonylag rövidet (Rrrókának 8 km, nekem 9,5).

Tegnap ismét kicsábított a napsütés, felrohantunk az autópályáig és vissza (11,5 km 1h 5′ alatt). Most is kímélő üzemmódban toltuk, hiszen vasárnap Tóparti Futóparti (az előbb hívott Janó, hogy ugye viszem a startpisztolyt, hát persze!), egy hétre rá meg maraton, nem kéne lesérülni. Fussatok óvatosan ti is!

18 thoughts on “Két futás az új cipőben

  1. A tegnapit a jó időre való tekintettel már rövidgatyában ám hosszú felsőben futottam. Kicist furcsa érzés volt a szőrök között süvítő menetszél, de tesztelni akartam miben fussam a tópartit. Asszem ugyanez a rövidgatya-hosszúfelső kombó lesz + árkánumkrém a lábra.

Hozzászólás a(z) Lemúr Miki bejegyzéshez Válasz megszakítása