Ilyen időben nem lehet futni

Ilyen időben nem lehet futni

Loading

Ilyen időben nem lehet futni. Egyszerűen képtelenség.
Este már enyhül az idő, de korán kelünk, így az “este kilenckor elmegyek még futni” nem opció, mert akkor abból nem lesz alvás éjfélig, akkor meg a következő napom tönkre is van téve. Reggel hatkor is már dög meleg van, próbáltam futni benne két napja, meggyőződésem volt, hogy futottam legalább egy hatost (reggel nem futok túl hosszút, mert akkor is nehezen megy a munka napközben), de amikor megnéztem, kiderült, hogy 6 perces tempóban sikerült nyomorult 3,6 kirit menni. Nevetséges. Hogy lesz ebből hétvégi hosszúfutás?
Viszont legalább kipróbáltam az androidos runtastic appot, amit Lemúr Miki is használ a futások méréséhez. Tulajdonképpen elégedett vagyok a programmal, csak az volt rohadt ijesztő, amikor egy női hang hirtelen beleüvöltött valamit angolul a fülembe, gondolom a távot/tempót, de nem lehetett érteni, csak azt, hogy vegyem meg a pro verziót. Gondolom ezt a vokálozást csak abban lehet kilőni.

20 thoughts on “Ilyen időben nem lehet futni

  1. Haha! Szerintem a GPS trackernek (Endomondo amugy klasszisokkal jobb!) ne higgy, ami a tavot es sebesseget illeti… a 3.6 6-os tempoval kicsit kevesnek hangzik. Nagyon pontatlanok tudnak lenni, gondolom a GPS lefedettsegtol fuggoen, mert neha meg meterre pontos.
    Amiota tart a hoseg, en csak a nap kozepen futok, 2 es 5 kozott, a szinem mar igen jo is. Ilyen korulmenyek kozott 6 km alatt (ami jo 35 percig tart, es akkor kozel allok a hogutahoz) kiizzadok annyi salakanyagot, mint maskor egy heten.

  2. Én attól tartok, ugyanazokat a műholdakat használja. 🙂 Az antenna viszont nyilván lehet más, pontosabb. Komolyan érdekel a téma, mert ha be tudná nekem valaki bizonyítani a Polartól vagy Garmintól, akkor szívesen áldoznék rá komolyabb összeget, de ha jól sejtem az órák dokumentációjában nem tüntetik fel az antenna típusát, ellenben a telefonok specifikációjában ez megtalálható.

  3. @saaby.: kütyüsödök, mert a responsive dizájnos oldalakhoz kellett egy andoridos tesztelő eszköz is. pénzt magamtól még egy darabig nem adtam volna okostelefonért, de így kapóra jött.

    @szancsurrr: pont ezen gondolkodtam, hogy hogy bírtuk régen a nyári két edzést, akkor sem volt hidegebb. hát egyszerűen, megszokással. most meg elkényelmesedtünk (én biztos).

  4. @T@Z: En mindenkeppen az orat favorizalom, mar csak a meret es kenylemi szempontok veget is. Meg a Garminon ritkabban szoktak hivni futas közben… :-)En neten lattam mar egyszerübb Garmint 100Euro körül. Nem dragabb, mint egy cipö, es ezt meg 800km utan sem kell kidobni. Persze megteheted, nem azert mondom! 🙂
    Okulva a tavalyi Bp Nike felmaratonbol, iden tudatosan keszülök a melegre. Nagyon figyelek a tempora, legzesre, 6perces km-et futva. Bar az is igaz, hogy errefele nincs az a gatyarohaszto höseg, csak olyan 25-30fok. No indulok is futni.

Hozzászólás a(z) rrroka bejegyzéshez Válasz megszakítása