Időtöltés a töltésen

Időtöltés a töltésen

Loading

Jó egy héttel a félmaraton után itt volt az ideje ismét edzeni. Tegnap délután lerobogtunk a gáthoz, ahol én nekikezdtem a szokásos köreimnek, Rrróka koma meg egy hossz után kiszállt a körhintából és elkezdett valami obskurus félmaratoni edzőprogramot Százhalombatta irányába, amit ő dombozásnak vagy combozásnak hív, nem értettem pontosan. Novemberben a siófoki félmaratonon meg akarja dönteni az 1:39-es rekordját, erre a nagy készülődés. Én persze barátilag támogatom, leszámítva, hogy ez automatikusan azt jelenti, hogy az én időmnél (1:39:42) is jobbat fut, és ez hatalmas csapás lenne az egómnak. De hát… győzzön a jobbik, hajrá, Rrróka!

Én egyelőre az októberi Spar maratonra készülök, és az a stratégiám, hogy heti két alkalommal hosszúakat futok a komfortzónám határán. Most 15,5 km-en 4:44-es átlag sikerült, ráadásul közben jó egy percet b*szakodtam a kocsinál, kerestem a sapkámat (otthon maradt). Mindegy, nagyon jól esett a futás, és ez a fontos.

Okosan kiszámoltam, hogy 3 és fél órás maratonhoz 5 perces km-eket kellene tartanom. Ha nem erőltetem szét magam addig, akkor jó eséllyel összejön. Azilinha innen a szomszéd blogból szintén 3:30-as maratonra gyúr, biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog neki, mert rengeteget edz. Előre, futók, előre, bloggerek! 28-as BMI alatt is van élet.

24 thoughts on “Időtöltés a töltésen

  1. Azért szép ez a 4:44-es átlagú 15 km-ed. Én is megpróbálok ma valami hasonlót, de csak 12 km-en. Nekem edzéseken egyébként sokkal gyengébben megy. Ha két hete a Velencei-tavat nem futottam volna le 4:45-ös átlaggal, most nem bíznék a 3:30-as maratonban, de így talán van rá esélyem. Az igaz, hogy sokat edzek, de ez csak egy dolog, ezen kívül még rengeteg befolyásoló tényező van. Te futsz még hosszút (30-as szerűt) a nagy eseményig?

  2. Jó iramot kell nyomni a 3:30-as maratonhoz! Nekem ez egyelőre 10 km-en keresztül sem megy. A maratonotok napján én Kassán futom a hagyományos félmaratonomat, a vágyam, hogy ne csússzak két óra fölé. Ennyire leépültem ebben az évben. A terepfutástól átrendeződtek az időim. Ott a 6-7-8 perces ezrek már jónak számítanak. Főleg felfelé!:))
    Nekünk nem sikerült a brand építés, mint DK-nak. :))

  3. @azilinha: 30-at nem valószínű, sőt, kiderült, hogy a Velencei-tó körre se tudok menni. 20-25-ös edzéseket tervezek, s tényleg jó lenne heti kétszer. Meglássuk.

    @BGy: Fasza lehet a terepfutás. Ha már nem lesz hova fejlődnöm az utcán, lehet, hogy abba az irányba lépek tovább. A másik lehetőség az ultratávok, a harmadik a triatlon (most tanulok úszni), a negyedik az internetes póker.

  4. én a magam részéről a maratonról teljesen lemondtam. jobbat nem tudok futni mint tavaj, viszont folyton megfájdula lábujjam, így nincs értelme. az új félmaratoni csúcs elérhetőnek tűnik, az a jó, hogy minél gyorsabban futok annál kevesebb ideig fog zsibbadni a lábujjam. 🙂

    @BGy: a terepfutás egy külön élmény, nagyon jó volt a mátrában futni! egyszer majd csatlakozunk hozzád egy rövidebb teljesítménytúrára, csak azt tényleg nagyon macerás megszervezni. pl ahogy látom rajt-cél nem egy helyen van.

    @azilinha: azért ahogy beszéltük, ne felejts el pihenni se a maraton előtt, utolsó héten má pihizni kell. szerintem Lemúr csúcsot dönt, ha nem fut szombaton Érdutolt.

  5. @rrroka: Mi is csak olyan túrára megyünk, ahol a rajt-cél ugyanaz. A Mátrabérccel nekem is az lesz a bajom jövőre, hogy 56 km-re lesz a rajttól a cél. A nagyon meredek hegyre én sem bírok felfutni, főleg, ha már 160-as pulzussal kezdek neki. Kis csapatommal, a futrinkákkal havi egy-két alkalommal a Tokaji hegyen fogunk edzeni. Itt nálunk nincs egy rohadt domb sem. :)) Ráadásul a gyaloglás itt nem olyan égő.

  6. @Lemúr Miki: fussunk! 🙂 holnap?

    @pannonfunk: nem volt sok táv, 5km bemelegítés, 24 percre (érted, bemelegítés 5 percessel :DDD ), meg 6 x 2-300 méter domb, visszafele kocogással, de még nem mértem le mennyi pontosan. az ilyeneket nehéz megsaccolni.

    @BGy: megkérhetlek, hogy szólj nekünk jó egy hónappal egy ilyen rajt-cél-egyhelyen előtt? én nem követem a túrákat, de egyszer ha meg lehet szervezni mennék.

  7. Uramisten, ahogy az előző posztot elejtettem, nem láttam még a fenti szexuális utalások felét 😀 Bocsi a hidegvizes vödörért 😀

    SZóval azért BGy, szerintem te is pályát tévesztettél, neked humoristának kellett volna menned. A terepfutás résznél igencsak röhögtem.

    Rrróka, Miki, a 21 az egy kompromisszumos szám, a férjemnek kicsit kevés, a komoly futáshoz kicsit sok, én a magam részéről tudnám szeretni, ha jobban oszlana el felső- és alsótest között 😀 A dokim kül. azt mondja, tudnak már ilyet (a részletekbe most inkább nem megyek bele), csak kicsit rizikós…

Vélemény, hozzászólás?