– kb. 10 km futás
– 1h 10′ alatt

A jó sorsom idén is elvezetett Erdélybe, s míg tavaly Kalotaszentkirály és Kolozsvár határában sikerült egy-egy kellemeset futni, most a Zilah melletti Meszes-hegység oldalába kapaszkodtam fel egy darabig. 

Mivel napközben csilliárd fok volt árnyékban, este 6 körül indultam neki. Szolgálatkész kísérőm autóval kivitt a városból (ezúton is köszönöm!), viszlát másfél óra múlva, és máris bevetettem magam az erdőbe:

A terep ideális, széles utak, jó levegő, magány, lankás lejtők, szelíd emelkedők, minden együtt volt. Épp csak megállni nem tudtam, hogy gyönyörködjek a legendás szilágysági tájban, mert ahogy visszavettem az utazósebességből, máris megtaláltak a szúnyogok. Nem vicc, egyszerűen képtelen voltam lassítani. A szúnyog a legjobb személyi edző, bádognyúl és Szellem Gáspár, vagy amit akarsz. A szúnyoggal nincs alku, nincs belesétálás, nem segít a könyörgés, tolni kell keményen, különben egy pillanat alatt rácuppan a felhevült testedre, kiszívja belőled az összes nedvet, és hetek múlva kirándulók fogják megtalálni az összeszáradt porhüvelyed. 

Végül sikerült kikeverednem az erdőből, hátratekintve készült ez a fotó (a fák között nem látszanak a bestiák, de ott vannak):

Jó nagy kerülővel, árkon-bokron keresztül indultam visszafele, kockáztatva a szintén legendás román pásztorkutyákkal való találkozást, de inkább a vérebek, mint a vérszívók.

A völgyben hamarosan feltűnt Zilah, románul Zalău, zilahiul Zilaj:

A találkozóponthoz idő előtt megérkezvén, 20 perc alatt nagyobb mennyiségű szedret zabáltam be nyakló nélkül, amit aztán odahaza kishíján kihánytam az utolsó szemig:

S hogy a bejegyzés végére írjak valami jövőbe mutatót is: neveztem az októberi SPAR maratonra, most már nincs kecmec, muszáj készülni. El kell kezdenem kicsit komolyabban edzeni, hogy az idén ne fetrengjek izomgörcsökben a befutó után, mint tavaly.

Rrróka blogtárs szintén aspirál (és inspirál), meg is beszéltük, hogy holnap futunk egy tempós 15 km-t. Tegyetek így ti is!