Hogyan lett a legjobb pesti maratonom a legrosszabb

Hogyan lett a legjobb pesti maratonom a legrosszabb

Loading

Túl vagyok életem negyedik, eddigi legküzdelmesebb maratonján. Ismét bebizonyosodott, hogy elégtelen felkészüléssel, elbliccelt edzésekkel nem lehet csodát művelni. Erre jók a maratonok: mikor már azt hiszed, akkora király vagy, hogy felülről karcolod a nietzschei Übermensch-ideált, a 42 km könyörtelenül visszarángat a földre, hogy ismét azzal az alázattal közelíts a futás felé, ami megilleti.

A felkészülésem nem is lehetett volna hiányosabb: augusztusban ilyen-olyan okok miatt alig 41 km-t futottam. A szeptember jobban indult: a Nike félmaratonon sikerült 1:40-en belül beérni, és utána is jó tempóban végeztem az edzéseket a Duna-parton, amíg 20-án reggel pocsolyaugrás közben irtóra beb*sztam a lábujjamat a kerti vasasztalba. Perceken belül olyan színt és formát vett fel, mint egy miniatűr padlizsán. Az SZTK-ban megnyugtattak, hogy nincs eltörve, csak kenegessem, majd leszárad magától. Ez utóbbit persze nem mondták, csak én próbáltam ezzel vigasztalni magam, mert a lilaság lassan eltűnt, a dagadás viszont maradt, és habár utcai cipőben már nem fájt, a hajlékony talpú Sauconymban eléggé. 

Így esett, hogy két hetes kényszerpihenő után álltam rajthoz a maratonon, mégis valami csodában bízva reálisnak tartottam, hogy meglesz a 3:30 (höhh-höhh). Dobzséval furakodtunk be a rajtzónába (Dobzse, Áron és Rrróka hármas váltóra vállalkoztak), én egy kicsit előrébb helyezkedve, majd start, és éretlen csikó módjára elvágtatok, élvezem, hogy a kihagyás után végre újra futok!

A lábam eleinte rendben van, verseny előtt bevettem két erős fájdalomcsillapítót ("Ti, leányok, ne tegyétek!"), nem érzek semmit, csak rohanok. Gyanúsan jó iramot tartok, egyre számolom az időt, és többször is emlékeztetnem kell magam, hogy nem félmaratont futok, tartalékolni kell az energiát. A félmaratoni kapun 1:42 körül suhanok át, ami nagyon jó, túl jó, gyorsan kikalkulálom, hogy nyolc hat percet lassulhatok a verseny második felében, így is meglesz a 3 és fél óra!

Persze a hosszútávfutás nem matematika, a 25. km-nél érzem, hogy valami nem stimmel, kezd sajogni, lüktetni a lábujjam, a frissítőpontoknál osztogatott szőlőcukortól meg vattát köpök, és én magam is mintha térdig vattacukorban gázolnék, teszem a lábaimat egymás elé, de nem haladok. 28 km-nél elimbolyog mellettem a 3:30-as iramfutó fehér lufija, menjetek csak, boldog emberek, én még elagonizálgatok itt, a célban találkozunk. A 30 km-nél mintha kicsit magamra is találnék, még viccelődök is az asztalra kitett zacskós víznél, hogy mi ez a mellimplantátum, nekem most igazi tüdőre lenne szükségem. 

10 percen át tart a viszonylagos felszabadulás, aztán hirtelen behasít valami az oldalamba, olyan erővel, mintha Matolcsy György próbálná kifacsarni a lépemből a költségvetés hiányzó milliárdjait. Innen már rosszul esik minden lépés, sorban húznak el mellettem a futók, javarészt váltósok, de sok egyéni induló, sőt, első maratonisták is. Valójában már nem érdekel, világos, hogy rettenetesen elfutottam az elejét, és a tervezett teljesítménynek lőttek. Van időm önvizsgálatot tartani, belátom, hogy az álmaim lemaradtak valahol a Lágymányosi híd nyirkos tövében, most már csak célba kéne érni valahogy, ha törik, ha szakad. És nem belesétálni, hogy emelt fővel zárhassam ezt a végzetesen elrontott versenyt. 

A pesti oldalon szembefut velem Rrróka, érdeklődik, hogy van a lábam, mutatom, hogy nem túl rózsás, de még bírom. Nem tudom, ezek a fiúk mit csináltak, Dobzse utánam indult, aztán megelőzött, később Áront tőlem jól elmaradva láttam valamelyik fordulónál, most meg Rrróka megint előttem hasít, teleportáltak ezek, vagy mi. 

A pesti rakparton egy narancssárga pólós sporttárs pacsizik velem, "Hajrá, Lemúr Miki!", nem sokkal később egy szürke trikós vigyorog oda, igyekszem barátságos lenni, pedig nem ismerem meg őket, és legszívesebben azt mondanám, "Srácok, a Lemúr kilométerekkel korábban meghalt, ez már csak az önjáró porhüvelye, tudjátok, mint mikor a levágott fejű csirke még futkározik egyet a baromfiudvaron." Valami szorul a mellkasomban is, remélem, nem anginás roham, istenem, nekem még dolgom van ezen a földön. Lassítanék, de már nincs hova. Azilinha halad el mellettem iszonyú robotmozgással, látszik, hogy ő is küzd minden méterért, de eredményesebb, mint én, mert hamarosan eltűnik a szemem elől.

A Nyugati téri felüljárón olyat érzek, amit verseny közben még soha: brutálisan begörcsöl a jobb combhajlítóm, nem sok hiányzik, hogy megálljak fetrengeni egy kicsit a földön, aztán mégsem. Minden lépés kín, próbálom kimozogni, nem sok sikerrel. A lábujjdeficit miatt valószínűleg önkéntelenül is kevésbé terheltem a bal lábamat, viszont annyival inkább a jobbat, és ez így bosszulja meg magát. Kellemetlen, mindenesetre, de már csak pár km van hátra, azt már fél lábon is. 

A befutó a korábbi tortúrához képest fáklyásmenet, a szurkolók közt négy gyönyörű nő integet, közülük kettővel egészen szoros kapcsolatot ápolok, úgyhogy innen már jó, nem érdekel semmi, s hogy ellensúlyozzam az elmúlt órák sötét hangulatát, magas térdemeléssel, bohóckodva teszem meg az utolsó 20 métert.

A nettó időm végül 3:43:35, ami jobb, mint a tavalyi (pláne a tavalyelőtti), de messze elmarad a tavaszi linzi teljesítménytől. Ezt most ilyen lett, kérem, nem vagyok elégedett magammal, de büszke vagyok rá, hogy nem adtam fel, nem álltam meg, nem sétáltam bele.

Azon elmélkedtem oxigénhiányos állapotban, hogy így kéne élni is valahogy: tudatosítani a fájdalmat, de nem dramatizálni túl, hideg fejjel, ép tudattal kihozni a maximumot az elcseszett helyzetekből is, levonni a tanulságokat, és csak menni előre, egyik lépés a másik után. És nem meghalni idő előtt, ha lehet.

UPDATE: Így utólag elolvasva kicsit morbid lett a vége, úgyhogy próbálok valami pozitívat írni: köszi, Rrróka, hogy átvetted a rajtcsomagomat, és visszavitted a chipet! 🙂

UPDATE 2: Lapzártakor kaptuk a hírt, hogy Dobzse, Áron és Rrróka, azaz a "Futó pajtikák" csapata 3:28:01-es nettó idővel futották a váltót, kemény 23. helyet szerezve meg! Gratulálunk! 

55 thoughts on “Hogyan lett a legjobb pesti maratonom a legrosszabb

  1. Én is gratulálok és gratulálok ehhez a vicces beszámolóhoz, szomszédok furcsálhatják, hogy minden előzmény nélkül valaki reggel hétkor felkacag a szomszédból. Bár én teljesen más időkontinuumban mozgok, de képzeld nekem is valami hasonló szerencsétlenkedés – ha nevezhetem így – jött össze ezen a maratonon, pedig egyáltalán nem ezt vártam… na mindegy az utolsó előtti bekezdéssel nagyon egyetértek 🙂 Még egyszer gratula!

  2. Gratulálok. Innen nézve ahol én tartok ez az eredmény nagyon jó, pláne ennyi felkészüléssel. Örülnék ha egyszer sikerülne összehozni egy ilyet, egyelőre jó lenne a távot is teljesíteni.

    Tényleg, mi a vélemény a kapott pólóról? Alkalmas futásra, vagy csak menőzni lehet vele?

  3. @rrroka: Nem tudom, nekem sokkal durvább anyagúnak tűnt, mint egy minőségi póló. De lehet, hogy csak rossz előítélettel voltam.

    @pantomimes: Egyszer ki kellene próbálni. Jó kis porózus anyagúnak tűnik, de valahogy olyan nagyon műnyag tapintású, nem tudom, hogy mennyire szívja az izzadtságot. Szerintem először kerti munkára próbálom ki, mégis egyszerűbb felugranom egy másik pólóért, ha kellemetlennek bizonyul a viselése, mint futóezdék közben szenvedni tőle vagy visszafordulni.

  4. Úgy látom, nagyon hasonló érzésekkel nyomtuk. Én ugyan konkrét fizikai fájdalmakat nem nagyon éreztem, csak ilyen általános megborulást, és én már úgy a felétől. Amennyire látom, mindenkit megviselt ez a verseny. Összességében szerintem jók voltunk, és ekkora küzdelem mellett igazán szép, hogy nem adtuk fel. Remélem, egyszer lenyomjuk azt a hőn áhított 3:30-ast.

  5. mi a ko?! Te valami szupernaturalis fenomen vagy, vagy hogy futsz ennyi edzesre (41km? :-)) ilyen fasza maratont? ha nincs a labujjad, rohogtel volna vegig. Le a kalappal! Amit meg az 1.bekezdesben az alazatrol irsz, az nagyon fejentalalja szoget (bar szerintem rad nem annyira illik, de sokakra meg annal inkabb)
    GRATULALOK!!!:-)

  6. @pantomimes: @pannonfunk: re:re: póló

    Én már a tavalyit is csak télen a hosszú fölé vettem fel második vagy harmadik rétegnek. Sztem gagyi. Nem jó az anyaga, nem jó helyen vannak a varrások. Nekem M-es a méretem, (sőt van Adidas S-es trikóm is,) de a Spar-os M-esnek szűk a válla, nem tudok egy rendes karkörzést csinálni benne, mert felugrik a köldökömig az alja. De 2.-3. rétegnek megmutatni a hidegben futóknak, hogy te nemcsak úgy ímmelámmal nyomatod itt hóban, no arra kiváló!!! :DDD

  7. @rrroka: Utólag pont azt gondolom, hogy keveset edzettem. Túl sok volt a tempófutás, de kevés a hosszú. Szerintem elfutottam az elejét, mert nem fogtam fel, hogy amit féltávon röhögve bírok, az közel sem lesz gyerekjáték a második 21-en. Legközelebb azt kell gyakorolnom, hogy a hosszúaknak az elejét is lassan futom (5 perc/km, és nem 4:40 vagy hasonló), és akkor talán marad bennem elég tartalék, hogy a második felében is hozzam ezt a tempót.

    Na, meg persze egyöntetű vélemény, hogy meleg volt, és bizonyára ez is kivett belőlünk.

  8. @azilinha: lehet vitatkozni? Nóri! Én azt hiszem, hogy ezen a maratonon nem az edzés mennyiségével volt a gond. Nem is a minőségével. Egyszerűen nem erre az időjárásra edzettünk. Sose szoktam ennyit inni, mint most kellett. Soha nem kellett még kisdologra kiállnom verseny közben (pont az ivás miatt).
    Szerintem te sokkal több hosszút futottál az utóbbi hónapokban mint én. (nekem július óta 3db 30 körüli hosszúm volt csak) Mégis az erőnlét nálam végig kétségtelen volt. És ha nem kell kiállnom, akkor nem veszítem el azt a ritmus, amit az elején felvettünk. 14 után simán ment a 3 másodperccel jobb ezrek futása, sőt… én egyértelműen azt gondolom, hogy most vasárnap (várhatóan 15 fok) simán futnánk ebben a tempóban (4.45) végig a 42 kilométeren. Legközelebb 1 dolgot nem felejtek el, az egy kis zacskó mekis só lesz!

    A következő maratonom tökéletes lesz. Punktum! UFF! salalalalaaaaa jeejeejee

  9. @bitliszbá: Szerintem lehet, hogy nem egyformán éltük meg. Nekem nem kellett kiállnom. Úgy éreztem, hogy ami vizet megiszom, az rögtön el is párolog belőlem. Szóval ilyesmi nem bolygatta meg nálam a ritmust. Az viszont tény, hogy végig nagyon szomjas voltam, pedig általában kevesebb ivásra van szükségem, mint a többségnek. De engem egyszerűen elhagyott az erőm. Próbáltam gyorsabban, de nem ment. A vége felé olyan km-em is volt, amit 5:40 körül nyomtam (igaz, ilyenkor az ivás idejére belesétáltam). Tényleg érdekes lenne összehasonlítani egy 10 fokkal hidegebb maratonnal. Megejtjük most vasárnap? 😀

    Mit vársz a kis zacskó mekis sótól? Nem leszel tőle még szomjasabb?

  10. @azilinha: Sajnos nem hiszem, hogy most belefér…
    A mekis sótól pont azt várom, hogy kevésbé leszek szomjas. ui. folyadékpótlás részben az ásványi anyagok hiányát pótolja. Tehát egy kis só egy kevés vízzel helyre rakja a belső egyensúlye, és nem kell annyit inni utána…

  11. @bitliszbá: Én nem egy zacsival fogok vinni, hanem sokkal. Azért előtte edzésen kipróbálom, hogy tényleg jó-e az, de hétfőn egész délelőtt émelyegtem, és három kávéskanál tengeri sóra múlt el… De lehet, hogy Ca pezsgőtablettát is teszek be. Nagyon lágynak érzem a vizet, Bakonyalján nőttem fel, a jó kemény vizekhez vagyok szokva.

  12. @bitliszbá: A sima konyhasó alkalmas a sóhiány pótlására? Nem úgy van, hogy az a só nem olyan só ami pótolni kellene? Ez komolyan érdekel, mert ellentmondásos véleményeket olvasok a hagyományos só fogyasztásának hasznosságáról.

    Vasárnap Kassán a maratonosoknak kitettek sót, cukrot, banánt és szőlőcukrot a vízen és a izo-n túl. A maratonos ismerőseim kicsit szokatlannak vélték a só kihelyezését.

  13. @Raиdoм_: A tengeri só határozottan jobb ízű, mint a jódozott. A tökéletes megoldás az, ha bekevered a fent említett négy iont a megfelelő arányban. Végülis az izoitalokban is így akarnak tenni, csak még mindig kevés lehet benne a Na+.

    @bitliszbá: Szerintem nem egyénfüggő. Illetve annyiban egyénfüggő, hogy az izzadság Na+ tartalma egyénfüggő, de ha fellépett a Na+ hiány, akkor egyéntől függetlenül pótolni kell.

    Említettétek, hogy valaki hányt a 40. km-nél, én 30-nál is láttam egy szép adagot. Ha jól emlékszem, akkor épp a Na+ hiány tudja azt, hogy nem szívódik fel a folyadék a gyomrodból. Én régebben a 16 km-es futásaim után rendszeresen toltam egy kis konyhasót, aztán leszoktam róla, hogy most már vagánygyerek vagyok, nem kell minden 16 km-es edzés után Na+-ot pótolni. Aztán most pont a versenyen szívtam meg…

  14. @pannonfunk: Ezt nekem is mesélte egy túratársam, hogy az vízpótlás önmagában nem elegendő, ha nincs a só utánpótlás, mert a víz nem szívódik fel a gyomorból és csak lötyög benned. Pont erre a problémára keresek megoldást ezért is érdekel ez a só téma.

    Szintén ez a túratársam ajánlotta, hogy pl. magnéziumot érdemes testépítős boltból beszerezni literes kiszerelésben és azt kiadagolni kicsi porciókba a túrákra.

  15. @viito: Nekem a teljesítménytúrázás miatt kellene valami kiegészítő, mert ott alsó hangon is 5-6 órás egy menetelés, de voltam ennek a dupláján is. Nem szeretném feltalálni a spanyolviaszt, ha van már kitalált recept.

    A futás tekintetében is érdekes ez a kérdés, de még ott csak félmaratonnál tartok ahol ez annyira nem hangsúlyos.

  16. @Raиdoм_: túrázásnál én simán egy csomó sós élelmiszert szoktam enni, de én mondjuk általában max 30-35km-et megyek (igaz, azt relatív gyorsan, bár ez viszonyítás kérdése ugye:))

    Amúgy szerintem a só utánpótlásra kitalált dolgokból nincs külön futós, kerékpározós vagy túrázós (legalábbis a mi szintünkön), pl az izo ital valószínűleg túrára ugyanolyan jó, mint futásra.

  17. @rrroka: TT-n inkább a hosszú táv az, ami miatt sót veszítesz (pl lehet, hogy csak 15km-et mész egy elég napos szakaszon, mondjuk 4.5-5km/h-val, akkor vígan 3-3.5 órát fogsz “napozni”, miközben persze mozogsz is. Ha ebben még egy kis szint is akad, akkor már rendesen megdolgoztatod a szíved és a hűtésed, izzadni fogsz becsülettel.

    A TT vagy más túra egyébként teljesen szabadon választott módon teljesíthető. Vannak akik számára egy (t)túra csak egy kis hétvégi sétálás, 20-25km-ig ezzel nem is szokott gond lenni, van idő elérni a célt bőven a szintidő előtt, ha meg nem jön össze, akkor kiszállnak korábban, közben piknikeznek, megállnak nézelődni, stb.
    Van aki meg minimál felszereléssel tolja mint a veszett (akár futva), mert neki az az érdekes, hogy végig tud e menni X óra alatt a távon, mert nem családi kirándulásnak szánja.

    Ha viszont hosszabb távra mész, és/vagy mondjuk igazodnod kell vonathoz/szálláshoz, akkor előfordul, hogy tolni kell neki, akár hegynek felfelé is, akár cuccokkal felpakolva, ha ezt hosszabb távon teszed, akkor már előfordulhat, hogy inkább úgy kell készülni, mintha maratont futnál, nem pedig mintha kimennél a családdal a Nagyrétre sétálni egy kicsit.

  18. @viito: én azt hittem ez viszonylag árnyas-erdős pályán zajlik. mondjuk hülye vagyok, amikor felmásztunk a kékestetőre mi is sót izzadtunk a napon, tudhatnám. jó buli lehet, nemrég egy jó kis riport ment a millásreggelibe pont ebben a témában, vmi évfodulója volt a kinizsi túráknak.

  19. @rrroka: TELJESÍTMÉNYtúra! Izzad ott mindenki, mint a disznó. Nekem 30 km környékén már sócseppkövek vannak a halántékomon. Le fogom kaparni, elteszem, esetleg ott helyben megeszem. Megkínálva mindenkit. A sóhiány az ujjak bedagadását is eredményezi, ezt is 30 km fölött szoktam észrevenni, debreceni virsli lesz az ujjaimból. A sót kolbászos szendviccsel, sózott zsíroskenyérrel pótolom ilyenkor. Legutóbb Mg pezsgőtablettát adtak, azt is ittam, de csak azért, mert zöldalma ízesítésű volt. Ja, és kiskocsmákban egy sör le szokott gurulni félúton. :))

Hozzászólás a(z) azilinha bejegyzéshez Válasz megszakítása