Havi talpalávaló: New Order – 60 Miles An Hour

Havi talpalávaló: New Order – 60 Miles An Hour

Loading

Valamelyik hétfő esti edzésemnél pont úgy hozta a jószerencse random sorrend, hogy nagyjából fél óra futás után a lejátszom az ehavi talpalávalóként ajánlott New Order – 60 Miles An Hour  című számot dobta ki a Gyula utca tetején. Éppen flow élményben voltam, a gátról futottam fel olyan útvonalon, hogy minden közbeeső emelkedőt megmássztam, vagyis vót má’ bennem egy kis nyomás, erre ráfordulok egy olyan utcára, amit épp most aszfaltoztak meg térköveztek le, szépen ki van világítva, szinte senki nem jár arra kocsival, nyílegyenes egy kilométeren át, és enyhén lejt. A sötétben barátságos narancssárgán izzott a közvilágítás, éppen senki nem csinált Mordort az utcából műanyaghulladék vegyestüzelésű kazánban égetésével. Tisztára olyan érzés volt végigfutni a számot, mintha egy motivációs videóban szerepelnék.

A nóta klipjét még sosem láttam, így nagyot nevettem. 🙂 Kicsit belekarattyolnak a jó kis zenébe, de elvileg ezen a Spotify URL-en duma nélkül is meghallgathatjátok, ha van Spotifyotok.

New Order – 60 Miles An Hour

 Akiknek pedig sosem elég a nevetésből, azoknak ajánlom ennek a videónak is a megtekintését, ahol az érdi TV-ben próbálok értelmesen beszélni a futásról.

http://erdmediacentrum.hu/tv/2014/11/28/parbeszed-2014-november-28/

6 thoughts on “Havi talpalávaló: New Order – 60 Miles An Hour

  1. Nehéz volt eldönteni, hogy a stopos egy kisfiú, vagy egy szétkokózott csajszi. :)))
    Egyszer egy kollégám elütött egy fácánt, aminek a feje beszorult a hűtőrács közé. Szekszárdról úgy jött haza, hogy a fácán a fejénél fogva lógott elől a hűtőrácson. Egyedi optikai tuning volt. :)))

Hozzászólás a(z) rrroka bejegyzéshez Válasz megszakítása