Havi talpalávaló: A.E. Bizottság – Preparababrakabaré
Szeptemberi talpalávalónkat pannonfunk mester ajánlotta:
Ha már félmaratonon úgyis ott futottunk el mellettük, gondoltam, hogy akár lehetne tőlük venni egy szeptemberi talpalávalót. Pedig az első találkozásom nem sikerült túl fényesre a zenekarral, amikor egy rendhagyó énekórán egy osztálytársam meghallgattatta velünk a Milarepaverziót, konkrétan megfájdult a fejem. Aztán valahogy mégis végighallgattam az egész albumot, és megtetszett, hogy mennyire színes zene. Tetszett a sok különböző hangszer egymás mellett. Akkoriban zenei képzettségem nulla volt, így a zenei elemzésben addig jutottam, hogy felismerjem a különböző hangszereket. Azt játszottam, hogy minden egyes hangszerhez egy színt társítottam, zenehallgatás közben becsuktam a szememet, és kavarogtak a színek képzeletemben, ahogy megszólaltak a különböző hangszerek. Végülis a zenekar tagjai többek közt festők és szobrászok, így ezt a megközelítést máig jó ötletnek tartom.
A választott szám szintén a fent említett Jégkrémbalett című albumról való, amely már egy letisztult korszakát mutatja a zenekarnak. Ahogy maguk is mondják, addig gyakoroltak, míg a végén megtanultak zenélni, pedig a kezdetekben nem így volt, amikor a zenekar megalakult, még "minden strófa után egy katastrófa" jött. A számban van ugyan néhány kiállás, így Róka Komának biztos nem fog tetszeni a sok tempóváltás miatt, de a többi része nagyon jó húzós kis vidám darab, efZámbó öcsi remek billentyűs — és Szulovszky Johny – "a Dunakanyar legjobb gitárosa", nyugodjék békében — még kiválóbb gitárjátékával. Az ősz a legszínesebb évszak, fussatok sokat a gyönyörű napfényes időben, és velünk már nem történik semmi, drágám, ami a pipás cég jelmondatának — "csak fuss" — egyfajta alternatív értelmezése:
Tudsz jobbat? Küldd el a lemurmikikukacgmailpontcom-ra!
11 thoughts on “Havi talpalávaló: A.E. Bizottság – Preparababrakabaré”
A “Dunakanyar legjobb gitárosa” tényleg jól nyomja. A végén egy kicsit hátra van keverve.
szeretem az ilyen zenéket, feleségemnek meg ez a kedvenc Bizottság száma. 🙂
Hűha, ez elég odab….s muzsika! Nekem sok, de ugye ízlések és pofonok csodálatos közhelyével ezt át is lépném. Viszont Miki feldobta a magas labdát, így az ex-Faith No More-os Mike Pattontól:
http://www.youtube.com/watch?v=Jt856_nRxQk
A vegyvédelmi(?) maszkban éneklés csodás hosszútávfutó külsőt kölcsönöz hősünknek, úgyismint liluló fej, és dagadó nyaki erezet.
De hogy ez az ember(?) sosem fogy ki a szuszból??? (jó futó lehetne).
@saaby.: Patton nagy király, támogatom az ötleted!:)
A FNM idején (ami üzleti vállalkozásként működött) a Mr Bungle volt Patton fő zenekara, szerintem a legjobb is. Például:
http://www.youtube.com/watch?v=-RBSrUtX0bA
A Tomahawk egyfajta “sztárzenekar”, elég erős a The Jesus Lizzard hatása, tőlük ez a kedvenc számom:
http://www.youtube.com/watch?v=7_NTkatnFDA
@bellone: hú ez a mrbungle aztán jó összevissza zene, erre sem lehetne futni rendesen!
@saaby.: @bellone: Na, ezek már a szívemhez közelebb álló zenék! 🙂 Küldjetek mailben ajánlást, hogy legyen meglepetés a blogolvasóknak.
@rrroka: Fartlekozni még jó lehet, vagy nem?! Majd legközelebb linkelek neked Fantomas-t, abban is Patton “énekel”, Dave Lombardo dobol, és 1000x durvább a Slayer-nél…:)
@Lemúr Miki: saaby javasolta, én csak “belekotyogtam”, mert támogatom.
@bellone: Jobb ma egy Lombardo, mint holnap egy lumbágó!
@Lemúr Miki: Majdnem eszembe jutott egy megfelelő reakció, de ehelyett sírva fakadtam.;)
(És mielőtt megtehetnéd, válaszolok helyetted is: Jobb ma egy sor sírás, mint holnap egy sírásó!:))
@Lemúr Miki: Hinnye…ennyire fárasztó a hétfő? 😀
Este átküldöm a cuccot!
@bellone: Köszi a segítő “belekotyogást” is, biztos te is kaptál már antiszociális minősítést “Hogy lehet ezt a sz*rt hallgatni?!” felkiáltással!;) Mondjuk Mr. Bungle nekem sem napi szinten megy a lejátszóba…
Ja, bátyámnak van egy Patton szólólemeze, az elképesztően súlyos. Egy LP hosszan hangokat ad ki(éneknek nem hívnám). Na, az beteg!
@bellone: én is sírok nagyon…! 🙂 de tegnap edzésre menet visszakapta, mondtam neki, hogy ha laptopon hallgat zenét, és vki elfordítja előle a gépet, akkor elhúzták a nótáját… 😀