Havi powersong: Amorf Lovagok – Derekamon a Balaton

Havi powersong: Amorf Lovagok – Derekamon a Balaton

Loading

Én – ahogy azt már tőlem megszokhattátok – a havi erőnótával a magyar zenei szcénát és azon belül is annak underground ágát szoktam támogatni. Ennek a stílusnak  jeles képviselőpárosa készítette régi-új felállásban ezt a nagyszerű dalt, amit most nektek sok szerettel átnyújtok.
Halljuk tehát az Amorf Lovagok Derekamon a balaton című számát! Adj rá kakaót, hapikám!

 Amorf Lovagok – Derekamon a Balaton by Amorf Lovagok

 

“A ‘90-es évek elején Tariska Szabolcs és Tövisházi Ambrus által alapított Amorf Ördögök zenekar 2007-ben jelentette be feloszlását, a régi csapattagok azóta lényegében a Péterfy Bori & Love Banddel és az Erik Sumóval töltik ki a felbomlás keltette űrt. A napokban azonban a két alapító-zeneszerző bejelentette, hogy Amorf Lovagok néven egy gyereklemezt ad ki, Tócsarobbantó címmel. A nemsokára megjelenő anyagról egy számot (Derekamon a Balaton) ingyenesen letölthetővé tettek a srácok. Tövisházi Amburst kérdeztük a terveikről. ” (forrás a zenemajom.hu cikke)

Felhívonám a figyelmeteket az akkuból és ablakmosóból összeállított detonátorra. 🙂

3 thoughts on “Havi powersong: Amorf Lovagok – Derekamon a Balaton

Hozzászólás a(z) rrroka bejegyzéshez Válasz megszakítása