Hat jelzésváltás, három szín – Ensport Vértes Trail

Hat jelzésváltás, három szín – Ensport Vértes Trail

 129 

Ensport Vértes Trail
2021. augusztus 1.

Én mindig megtanulom, hány kilométer múlva merre kell fordulnom, milyen jelzés jön. „Még ezer a kék” – magyarázta a mögöttem-mellettem-előttem futó csaj, én meg rávágtam, ja, akkor jön a kék jobbra. És utána lesz még öt jelzésváltás. És tudta! Kívülről! Bevágta, mint én!

Azt is kitárgyaltuk, hogy simán benne vagyunk a szintidőben, bár nem nagyon lehet mögöttünk senki. Amúgy senki se mondta, hogy verseny, ugye, Vértes Trail, így hívják.

Ha nem nevezek egy év után újra egy terepfutásra, ilyen jókat biztos nem dumálok ismeretlenekkel az erdő mélyén. De neveztem, igaz, hosszú évek után már nem a leghosszabb távra, hanem a 20,5 kilométeres M-re. Nagyon nem bírom én a meleget, elég lesz az nekem most.

L-táv rajt
Mindjárt L-rajtolnak!

Egy teljes éve nem jártam futóversenyen. Már vagy egy hónapja lehet újra szervezni, de más bajom is van, meg el is szoktam már tőlük. Nem a futástól, az köszöni, jól van, kapom az edzéstervet. De megy ez nekem egyedül is, podcast a fülemben, kellemesen elfáradok, nem kell csomagolni, átöltözni, utazni. Valamint elkeseredni, hogy igen, ennyi maradt a sebességemből, na.

Viszont ha nem nevezek, akkor nemszervezünk telekocsit a legjobb futóbarátaimmal, nem csodálkozunk rá a vadiúj móri sportcentrumra – benne a rohadt melegben csobbanásra csábító úszómedence -, a küzdőtéren berendezett, bársonyszékes versenyközpontra, és nem hangzik el hazafelé, amikor a 81-es úton egy kis mezei k*cs*g Hamiltonnak képzelte magát, hogy „az anyja meg egy malomtulajdonos kulák szeretője volt”!

Mi Rókával az M-re, úti társunk az L-távra nevezett, mondta is, hogy akkor ő előbb L-megy, és tényleg nem ez volt aznap az utolsó szóvicc! De az első se!

móri sportcsarnok
Hát hol van az a palánk?! Nem lennék Móron kosárlabdázó…

Nem volt tele a sportcsarnok, die hard-terepfutók alkották leginkább a mezőnyt ebben a járvány utáni szezonban. Hol vannak a többiek? Szerintem rengeteg esemény csúszott össze, egy-egy hétvégre vagy öt-hat régi, hagyományos futóbuli, amelyek tavaly vagy még a télen maradtak el. Lehet, hogy mások is elszoktak a tömegtől, másra szánják az egyre romló pénzt, vagy – irgalom atyja, ne hagyj el – lejöttek a futásról. Ugye nem? Az utolsó békeévben percek alatt telt be egy-egy Terepfutás.hu esemény rajtlistája, én a Vértesre a nevezés indulása után két héttel jelentkeztem.

Én már napok óta pokolian aggódtam. Elesek, porrá töröm magam. Kicsúszom a szintidőből. Aztán akkor mi van? Négy órát írtak 20,5 km-re és 600 méter szintemelkedésre. Hát ha csak néha belefutok, már akkor megvan, és a pálya négyötödét már bejártam, szóval sokkal többet akarok futni, mint mászni.

Hajrá, érdi futók!
Hajrá, érdi futók!

Fotó a rajtban az érdi futótársakkal, aztán neki a híres móri szőlőhegynek, keresztül a főúton, és már bent is voltunk az erdőben, futottunk föl a Kakas-dombra, ahol durvult az emelkedő, persze belegyalogoltam, miközben láttam, hogy már csak hárman vagyunk a mezőny végén.

Szavanna
Annak néz ki, de az nem a Szavanna Trail

Fönt a szintúton aztán nyomás, de már nem tudtam behozni az előttem futó lányt, akivel megbeszéltük, milyen tuti ötlet bemagolni a pályát. Aztán jött a pont, ahol a rövid S-táv elvált a mienktől, és a kék jelzés elkezdett lejteni, ami nem rossz, neki lehet feküdni, hadd szóljon.

Kéken lefele
Neki lehet feküdni, hadd szóljon!

Ja nem. Itt minden csupa szikla, gyökér, a lezúduló víz gajra vágta a szép futóutat ☹. Vagyis én estem pánikba. De még mindig inkább abba, mint előre az arcomra. Mint nem egyszer. Utoljára két éve a Szénás-körön hajnali hétkor a töküres erdőben. Most sajnos nem lesz időm sérülésekre, maradtam az óvatos sietős sétánál. Le Csókakőig, ahol a kedves önkéntes segítők szóltak, hogy hat perc van a szintidőig. És hogy minden rendben van-e. Hát persze, innentől ismerem az egész gyönyörű erdőt, futni fogok végig, nincs baj!

Gyönyörű erdő

Jó, hát a szikláson visszafelé még nem, csak utána, de onnantól tényleg majdnem végig. Csak közben tényleg eltört valami. Basszus, szintidő. Hagyjam abba? Most már ne zavarjak senkit a bénázással? Na aztán ott egyedül a tarvágás melletti úton, a Kis-Bükknél, ahol a hosszú táv még nem csatlakozott be a mienkbe, és garantáltan nem látott-hallott senki, ott kicsit elbőgtem magam. Később még a pulzusgörbén is láttam. És onnantól már csak egyszer sétáltam, amikor utolért az L-es futótárs és mentük egy jót együtt, föl-le, ahogy a kellemes, babakocsitolósan széles út hullámzott, és egyszer megkért, hogy vegyem ki a kulacsát a hátizsákjából.

erdő
Babakocsitolósan széles út

Meg amikor Korányi Balázs olimpikon futó olvasta le a chipemet! Igen, eljött önkénteskedni. Róka dumált is vele, mint később kiderült.

Korányi Balázs
“- Ne állj meg! – mondta Korányi Balázs (800m: 1:46,47).
– Á, tudod hogy van, 600 méternél elfárad az ember, meg ránk rakják a zongorát – mondta Róka (800m: 2:02).”

Végül már a betonúton, a kertek alatt megelőztem egy M-távos fiút. Aztán kétszáz méterre a céltól egy nyitott kertkapun elém vágott egy bull. Mondtam a gazdinak, aki a kocsijában ült, hogy izé, kutyaaaaaa!!! Nem árulom el, mit mondott erre. Tényleg. Aki eltalálja, azok között egyéves Hosszútáv-előfizetéseket sorsolunk ki.

A célban láttam, 3:16, hagytam rendesen a szintidőben ☺ És csodás volt! Semmi izomláz, sérülés, csak rengeteg boldog futó és hozzáértő lelkes önkéntes!

Gyertek, augusztus végén Budai Trail!

Lejtő
Innen már csak lejtő!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük