Gratulálunk pannonfunknak! A hátunk mögött – 2011 december

Gratulálunk pannonfunknak! A hátunk mögött – 2011 december

Loading

Még egyszer gratulálunk pannonfunknak, aki 2011-ben egyedül többet futott, mint mi ketten Lemúr Mikivel. Bár blogbejegyzésében írja, hogy gyorsabbak voltunk nála, ez mit sem változtat az érdemein. 2196,65 km az ő teljesítménye, mi pedig mindössze 2114 kirit tettünk meg. A karácsonyi punnyadás és egyéb alibik miatt majdnem két teljes maraton távolságával elmaradtunk tőle a végső hajrában.

Szóval nem nagyon hajtottunk, sőt én még annál is jobban nem hajtottam, hiszen decemberben Lemúr Miki többet futott nálam. Szőrös barátom 78 kirit rakott a számlálónkba, én beértem mindössze 71,8 km abszolválásával, így végül ebben az évben Lemúr Miki összesen 867 kilométert futott, én pedig 1247-et.
A maraton utáni motivációvesztés szindróma (MUMSZ) példájára össze akartam eszkábálni, valami hasonló mozaikszót a saját állapotomra, mely egyértelműen azt mutatja, hogy a siófoki félmaratoni egyéni csúcs után szép kényelmesen hátradőltem, de sehogy sem tudtam kitalálni mi legyen az i betű a CUMI-ban, vagyis a célverseny utáni motiváció izélésben. Tipp?

 

19 thoughts on “Gratulálunk pannonfunknak! A hátunk mögött – 2011 december

Hozzászólás a(z) csiripiszli12 bejegyzéshez Válasz megszakítása