Futócipő tapasztalat: Kalenji Kiprun 2000

Futócipő tapasztalat: Kalenji Kiprun 2000

Loading

Derrick barátom nagyon bátor volt, amikor a Decathlon saját márkáját a Kalenjit választotta futócipőnek. Az alsó kategóriás Kalenji cipők alacsony ára bizalmatlanság alapja futókörökben, a drágábbak helyett pedig már inkább más, ismert márkát választanak.
Derrick a nehéz csontú, nehezebb léptű futók közé tartozik, heti 2-3 alkalommal fut 10-20 kilométereket és jelenleg a Spar 30 lefutására készül.

Én a Koodza-ban vettem egy Kiprun 2000-est, akkori állás szerint a Kalenji csúcscipője volt. Pár héttel ezelőttig azt mondtam volna, hogy ajánlom, most már nem 🙁
 
A leírás alapján ez egy stabil cipő. Túlsúlyosoknak, tehát a magam fajtáknak, nagyon erősen fogja a bokámat és a felső lábfejemet, kicsit zavaróan is erősen, mert alig mozog benne a bokám előre hátra, így nehéz benne gördülékenyen futni, cserébe viszont marhára megkíméli a lábamat. Én nagyon szeretettem viszont két hete, mindkét oldalon az orrész mellett anyagfáradás miatt kilyukadt, és kezdem érezni, hogy már elől fele annyira nem tartja a lábamat mint korábban.
 
Összességében, most 18-19.000 körül adják, annyit nem ér, de 12-13.000-ért jó vétel volt, most tart 800-nál talán 1000-ig még elketyeg, de nem vagyok túl pozitív most vele kapcsolatban, a talpa szinte egyáltalán nem kopott le, ennyi még pozitívum…
A cipő ára 19 900 Ft a Decathlonban (a Koodza a Deca kistesója) a cikk megjelenésekor, ajánlott "rendszeres/versenyszerű heti 1 vagy több alkalommal futáshoz befelé dőlő lábtartású futóknak, aszfaltra". Súlya 360 gramm cipőnként, a színe pedig egészen elfogadható kék-szürke-fehér.
Kalenji Kiprun 2000 gyári kép
 
 
 

Használt Kalenji Kiprun 2000

Küldd el nekünk te is a futócipőddel kapcsolatos tapasztalatodat!

20 thoughts on “Futócipő tapasztalat: Kalenji Kiprun 2000

  1. 800km nel tobbet ne varj egy kalenji cipotol…barmit is mondanak a gyartok egy pegasusban is max 1500at szabat futni altalabn a lunarok pedig 800-1200km ig tompitanak megfeleloen..en ugy dobom ki a cipoimet, hogy meg ugy neznek ki mintha vadonat ujak lennenek..erdemes egyszerre 2-3 cipot valtogatni es akkor sokkal jobb allapotban maradnak..hosszutavon jobban megeri egyszerre venni 3at es esetleg az edzesonline on naplozni hogy aznap melyikben futottal es akkor pontosan fogod tudni melyik cipodben hany km van

  2. @zsolababe (és a többiek): Sejtettem, hogy ilyesmi lehet az a Kalenji cipő: merev és nem tartós… Nem is mertem sosem venni. Viszont már hat pár cipőm figyel otthon úgy, hogy mindet használom. Nem, nem vagyok gazdag, hanem tényleg váltogatom őket, s sokkal tartósabbak így. Az egyiket kizárólag 5-7 kilométerekre. Egy másikat csak terepre (nem terepcipő, de oda pont jó), egy harmadikat a nyugis 10-15 kilométerekre, a negyediket a hosszú edzésekre (30-10 km), az ötödiket meg a 12, 24 órás versenyekre (ugyanolyan, mint az előző, csak újabb, megkíméltebb). Szerintem így azért ki lehet jönni elég jól, hiszen ugyanazok a cipők ugyanolyan igénybevételnek vannak kitéve, nem össze-vissza mindennek, így talán tartósabbak. Kettő közülük 2000 kili környékén van, kettő elmúlt ezer, a versenycipőm csak, ami 700-as. Idén egy cipőt vettem csak, noha bőven 3000 kilométer felett járok… ez szerintem elmond mindent. 🙂

  3. @rrroka: Nézd, arra, hogy reggelente résztávokat nyomassak max. félóráig, szerintem jó az a hároméves cipőm, ami van: könnyű, puha (még mindig, egyébként tévedtem, ez is “csak” 1972 kilométeres). De ahogy nőnek a távok, úgy futok egyre “fiatalabb” cipőben.

    A másik dolog ez a párhuzamos használat… A tavaszi 24 óráson nem mertem már elindulni egy akkor 1200 kilométeres cipőben, de edzésként még mindig fel merem venni mondjuk hetvenhez (most 1829 kilométeres). Legalább gyakorlom a puha talajfogást. De nem ez a lényeg: egyrészt minden korú cipő jó valamire, így lehet, hogy puha talajon (erdő) még mindig használom néha azt a cipőt, amit tavaly úgymond már kiselejteztem, másrészt tényleg úgy gondolom, hogy ha nem résztávozok, mint az állat mondjuk a hosszútávfutó versenycipőmben, akkor az tovább fogja ellátni azokat a funkciókat, amik egy stabil, hosszútávra jó cipőtől elvárhatóak.

    De persze azt is lehet mondani – és igazad lesz benne -, hogy csóró vagyok, azért nem veszek sok cipőt, inkább használom a régieket. 🙂

  4. @-gyaloggalopp-: nekem mindegy, tényleg, ennyi futással nyilván érzed mikor kell cserélni, csak mondtam, h a szakértők (és a cipőkereskedők!) nem ezt szokták javasolni. 🙂 dehogy mondom h csóró vagy! sőt én egyre inkább osztom azt a véleményt, hogy év közben, ha van jó ajánlta, akkor kéne venni még egy cipőt, de a feleségem szerintem nem osztja ugyanezt. 😀

  5. A cipőkereskedők, ha tehetnék, kétszázig ajánlanák a cipőket. De volt cipőm, amit ezer után dobtam kifele, mert kőkemény lett a talpa… Másikat meg megvettem, edzettem benne egy hónapot, körbefutottam a Balcsit, végül visszavittem, hogy bizony csikorog-nyikorog, meg van ereszkedve a sarka… Visszavették, mert egy hónapos volt a cipő. Meg hat-hétszáz kilométeres, de ezt nem mondtam meg.:)

    Arról meg, hogy néha a szemem-lábam kívánja, a pénztárca meg nem, csak annyit: hagytam én már ott a boltban tökéletesen a lábamra illő Asics Kayano-t 16 ezer forintért. Nem volt helye a költségvetésben. 🙂

  6. @-gyaloggalopp-: ha csikorog 600 után akkor szerintem tök jogos volt visszavinni.
    az ilyen jó vásároknál hogy fáj az ember szíve. :/ amikor nincs tőke, megtakarítás sokszor kell többet kiadni aktuális muszáj-kiadásokra, mintha előre tudna az ember spejzolni. kivéve perzs eha palzamTV-ről van szó, akkor aza teendő, hogy a reálhozamra vesz fel még az ember gyorshitelt. 😀

  7. @rrroka: Hatszáz után a Balatonkört letudva visszavinni még indokolt volt… nade hogy a következő évben 300 kilométeresen vittem vissza ugyanoda egy cipőt a Balcsi után a fenti recept alapján…? 😀

    Még jó, hogy nem nézek tévét. Képes volnék egy-egy foci VB után pixelhibával visszavinni a masinát.

Hozzászólás a(z) rrroka bejegyzéshez Válasz megszakítása