Futni dögmelegben

Futni dögmelegben

Loading

Nem lehet futni dögmelegben. Az UB után két hétig takonykór-hőemelkedés kínzott, most meg jött ez az “elmúlt 200 év leghidegebb nyara”, és szerény 35 fokkal az egész ország vörösbe borult, mintha Horn Gyulára emlékezne. Próbáltam én futni, sőt mára még egy Velencei-tó megkerülést is szervezkedtünk, de utóbb erről lemondtunk, merthát hőségriadóban ne fussunk aszfalton déli órákban.
Előzőleg vasárnap reggel 9 órakor, és csütörtökön 6 órakor futottam, de nem volt lényegi különbség, nem esett jól a futás, ömlött rólam a víz, és nagyon elfáradtam máskor meg sem kottyanó tempótól, amit egyáránt írok a hőség és a kihagyás számlájára.
Kipróbáltam viszont  a Nike+ appot, ami egy nagyon szépen kidolgozott alkalmazás, és egy még szebben kidolgozott website, pár apró pici hibával, miszerint nem lehet kilométerben megosztani a futást, csak mérföldben, meg hogy a barátok futásának dátumát nem jeleníti meg, illetve hogy a mobilapp az én régi Galaxy Ace, android 2.3.3 telefonomon leáll 30 perc után, és ment a levesbe az Anna-hegy, meg a Chinoin-kör nagy része, így szégyenteljesen kullogok az ismerősök után szégyenteljes 10 kirivel, és alig szereztem kitüntetéseket. De sebaj a Nike support szerint egy újratelepítés megoldja a problémámat, persze ez meglepne, de majd meglátjuk, vasárnap este hatkor megyünk valamerre Lemúr Mikivel, gyanítom közkúttól-közkútig.

nikeplus.jpg

21 thoughts on “Futni dögmelegben

  1. @rrroka: örök kérdés számomra, amikor 1-1 nagy, de nem IT cég kiad valami kis appot, widgetet, vagy csak feltesznek a weboldalukra egy mezei játékot, hogy miért nem képesek a legegyszerűbb dolgokat sem megcsináltatni normálisan. Az ember azt gondolná, hogy oké, hogy a Nike/Coca-Cola/autógyártók, stb nem szoftver fejlesztő cégek, de a másik oldalt valószínűleg képesek lennének megfizetni akár a legjobb független studiókat is, hogy valami normálisat írjanak nekik, erősen hákolt, kalapált, félig működő, és végső soron a cég egész hírnevét rontó cuccok helyett.

  2. amúgy én is futottam, szombat és vasárnap is.
    a szombat volt a rosszabb, eső után mentem ki, remélve, hogy az lehűti a levgőt. Az első 5km-en dzsungel szauna, a második 5km-en már meleg, a harmadik etapon pedig szaharai hőség. Összesen kb 2km-et futottam optimálisan, amikor pára sem volt és a meleg is elviselhető.

    Át kellene állni a hajnali futásra, de nekem éhgyomorra nem megy, 4kor meg nem akarok kelni

  3. @viito: pont azért mert nem IT cégek, és nem tudják, hogy amit kiadnak nem olyan jó, annyit meg nem fizetnek, hogy a fejlesztő szakértőként, kontruktív tanácsokkal is részt vegyen egy app elkészítésében, ráadásul mivel ez több ügynökségen, osztályon is keresztülmehet, nem is tudják, hogy szükség lenne rá. plastik józsi mondta, hogy a projektek végén úgyis 60ezerért kódol vki, és ez sokszor nagyon igaz. 🙂

    reggel nem jó futni,a szervezet még rohadtul em áll készen hatkor hosszút futni, ráadásul utána nekem nem fog olyan jól az agyam. iylet csak akkor érdemes csinálni, ha utána nem kóder nap van, hanem egyeztetős-megbeszélős, mert ott viszont jól kijön a stresszoldó hatása.

  4. @rrroka: nézd azt pontosan tudom, hogy a hazai IT ipar, és projektek hogyan működnek… de mindig van benne egy kis reménykedés, hogy esetleg a világ boldogabbik felében nem 🙂

    Azt viszont nem hiszem, hogy ne tudnák, hogy nem jó. Egyszerűen meg kell fogni, és ki kell próbálni. Ehhez nem kell nagymenő IT tanácsadónak lenni.

    nekem egyetlen nap sem kóder nap, úgyhogy az agyamra nincs is szükségem 😉

  5. @viito: a reménykedés egyébként jogos, mi már szoktatjuk az ügyfeleinket, hogy önszorgalomból tanácsadunk, vétózunk, és volt párszor, hogy kérték, sőt, elvárták.
    hogy miért nem kalapálják, ha tisztában vannak vele, hogy nem tökéletes a cucc… azt hiszem erre is tudjuk a választ…

  6. sziasztok!
    többek közt a ti hatásotokra a magányos kocogások/futások helyett elkezdtem versenyekre is járni, megvolt az első félmaratonom ( 44 évesen 1:35:41 ). most készülök tovább a maratonra – csak egyszer akarom lefutni, aztán visszaállok a rövidebb távokra.
    remélem, nem lankadtok az írásban sem, szeretem olvasni a blogotokat!
    további sok sikert, jó futásokat, jó cikkeket!

  7. A Nike appot a megjelenéskor rögtön kipróbáltam, sajnos gyengébb telefonoknak okozhat problémát, nekem bejövő hívásnál omlott össze rendszeresen, ráadásul manuálisan ugye nem lehet bele pakolni adatot. Egy pozitív dolog volt nekem az egész appban, be lehetett jelölni melyik futást melyik cipődben nyomtad és számolta hozzá a kiliket.

  8. @pantomimes: Erre jó az edzésonline-on, az edzésnél meg tudod adni, hogy miben futottál, még a pólót is 🙂 s a statisztikáknál nem csak az összesen, hanem havi bontásban is láthatod, hogy melyik cipőben mennyit mentél egy hónapban, héten.

    @rrroka: s mennyire pontosan méri a távolságot? mert a legtöbb ilyen app-al az a baj, hogy nem elég pontos. Az Endomondo jól kezelhető, de az sem pontos 🙁 Én most a sport-trackers.com app-ot használom. Az pontos, de nem olyan designos 🙂

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása