Futás az ELMÜ támogatásával

Futás az ELMÜ támogatásával

Loading

Majdnem két hete nem voltam futni, a múlt hétvégén hirtelen a lehullott, majd hirtelen olvadni kezdő hóban majd latyakban semmi kedvem nem volt kimenni, néztem én az utat, éreztem, hogy hív, de nemet mondtam rá. 
Pénteken aztán a sors akarata beteljesült, mehettem futni, az ELMÜ ugyanis oszlopokat cserélt  a környéken, és áram volt, de internet annál kevésbé, egy webfejlesztőnek meg ez viszonylag fontos. Szóval információs szupersztráda nélkül mással kellett foglalkoznom, megoldottam offline amit tudtam munka fronton, majd rendet raktam, mosogattam, de még mindig sehol világháló. 11 óra, süt a nap, semmi dolgom. Akkor irány futni.
A kihagyott két hétre tekintettel óvatos voltam, csak a 10 kiris körömre indultam el, kiderült, hogy jogos is ez a tartózkodó hozzáállás, mert az első pár kilométer után eléggé elfáradtam, pedig próbáltam lassan futni. Amikor oda tudtam figyelni, akkor chifutásos apró léptekkel mentem, de hamar átváltottam laza kocogós nagy lépésekre, ami tempóban ugyanazt jelenti, de sokkal fárasztóbb, ellenben mozgás szempontjából meg kényelmesebb. Vagy csak megszokottabb. Nem tudom. Eléggé kifáradva fordultam, így jól jött, hogy Áron hívott telefonon, és kaptam az alkalmon, belesétáltam, így nyertem öt perc pihenőt, közben pedig megköszöntöttem harmadik ikszbe lépő barátomat. Ideje lesz elkezdened megint futni, öreg! 😀 Utána nehéz volt újból elindulni, de azért szaporáztam rendesen. A régi 70-es út kereszteződésénél jó sokat álltam a forgalom miatt, egyszer csak jön egy Opel, tetején egy ufóval. Hát nem a google street view kocsija haladt el éppen arra? Remélem fotózott, akkor rajta leszek a térképen a vicces gyúnámban és hülye sapkámban, bamba arccal. 🙂
Hazaérve láttam, hogy a betonfákon még éretlen gyümölcsként lógnak az elmü munkások, így tudtam, hogy nyugodtan nyújthatok, fürödhetek és kajálhatok futás után. Laza egy nap, laza egy futás. Az öt perc sétával együtt pont egy óra volt megtenni a 10,5 kirit. Jól esett, de azért ijesztő milyen hamar elveszti az ember a versenyformáját. 

Idő: 01:00:25
Táv: 10.5 km
Tempó: 05:45

4 thoughts on “Futás az ELMÜ támogatásával

Hozzászólás a(z) rrroka bejegyzéshez Válasz megszakítása