Fuss az életedért!

Fuss az életedért!

Loading

Időről-időre olvasni olyan híreket, hogy futókat támadnak meg közterületen (legutóbb pl. "bukósisakos szatír"). Mivel a téma minket is érint (Érden egy-egy útvonal felér egy szociotrippel), valamint szívünkön viseljük a sporttársak testi-szellemi épségét, mp3-as lejátszóinak és egyéb értékeinek sorsát, szakértőhöz fordultunk. Felkérésünkre a fighter.blog.hu szerzője, Tamás (Bambusznyárs), hobbifutó és aktív küzdősportoló küldte az alábbi cikket:

Magyarországon, akárcsak a világon mindenütt, a futókat három-négy fajta támadás típus szokta fenyegetni:

– a hölgyeket érő erőszakos közösülésre irányuló támadás;
– a telefonunk, mp3 lejátszónk, ékszereink, egyéb vagyontárgyaink miatt, esetleg kötözködés miatt bennünket ért támadás;
– kutyatámadás;
– közlekedési baleset.

Ezen veszélyforrások mindegyikét ugyanazokkal az elővigyázatossági szabályokkal előzhetjük meg. Ezek a szabályok 80%-ban kivédik, megelőzik a fenti támadásokat, veszélyeket!

Sokan hiszik, hogy majd elfutnak egy támadás elől, és ezzel megmenekülnek. A baj csak az, hogy ha ránk akaszkodtak, vagy megütöttek, vagy szúrtak, már gyakran késő bekapcsolni a futórakétáinkat, csapdába esünk, ráadásul a támadás sokkja, hosszú másodpercekig, de akár percekig tartó "bénultságot", lefagyást idézhet elő legtöbbünknél.

A jó hír, hogy a rendszeres futók kondíciója várhatóan sokkal jobb, mint a támadóké, tehát a mondásban szereplő megoldás, az elfutás, igenis reális opció lehet, ha felkészültek vagyunk. Amikor egy kisgyerek először próbál egyedül átkelni az úttesten, minden csupa veszély és több dologra is erősen figyelnie kell, ám némi gyakorlás után ezek a tudnivalók automatikussá szokások válnak, "alapjárati automatizmussá". A veszélyelkerülési 6. érzéket, képességet, könnyen kifejleszthetünk magunkban, az alábbi tanácsok használatával kb. 1 hónap rendszeres gyakorlás alatt.

 A futás, főleg a hosszútávfutás egyik legnagyobb élménye, hogy a tudatunk lecsitul, és egy nyugodt, meditatív állapotba kerülünk, amit a monotonitás és fizikai terhelés sajátos keveréke váltja ki. Felemelő érzés, de egyúttal veszélyes is, mert a figyelmünk beszűkül. Rendszeres időközönként forgassuk körbe a fejünket és szemünket. A perifériás látásunk, ha gyakoroljuk, meglepően sok információt közvetít számunkra, jóval többet, mint hinnénk. Ráadásul többször legeltethetjük szemünket a csinosabb embertársainkon, több kellemes vizuális élménnyel gazdagodhatunk. Ha viszont valaki vagy valakik nem szimpatikusak, akkor nagy ívben kerüljünk, akár pár száz métert is, ne fussunk át a csoportjukon vagy közvetlenül a kellemetlen érzést kiváltó ember vagy hely mellett!!!!!!!

A ritmusra, zenére történő futás is régóta, a walkman megjelenése óta, lett társa sok futónak. A hallás rengeteg információval szolgál a környezetről, ami életet menthet, nemcsak egy támadásra hívhatja fel a figyelmet, hanem a körülöttünk haladó járművek megváltozott rendellenes veszélyt jelentő mozgására is. Mindenképpen halkítsuk le a zenét és soha ne használjunk zajcsökkentős, vagy erősen hangszigetelt füleseket. Emlékeztessük magunkat 1-2 percenként, hogy "Láss, ne csak nézz, figyelj, ne csak hallj!" Hamar reflexé alakul ez a fajta figyelem, és könnyedén fog működni. Magam részéről soha sem hallgatok zenét, ha futok.

Ruházatunk egy része lehetőleg mindig világos színű legyen, főleg ha este és közúton futunk! Hasznosak a fényvisszaverős kar-és bokapántok is ilyenkor.

A napszak tekintetében, amennyiben munkánk és családi életünk lehetővé teszi, nappali világos órákban fussunk. Ilyenkor kevesebb a veszély, hiszen jobban beláthatjuk a terepet és több az ember is!

A futó útvonal kiválasztásakor tartsuk észben, hogy a biztonságot mindig a fények és a hangok jelentik, tehát arra fussunk, ahol több ember jár, világosabb van. Ezeken a helyeken kisebb a valószínűsége egy támadásnak, és könnyebben kaphatunk segítséget is. Amikor tehetjük fussunk párban, vagy csoportban, főleg ha fenti két körülmény egyike vagy mindkettője nem megvalósítható és későn, ráadásul viszonylag elhagyott úton edzünk!!! Ha van kutyánk nyugodtan vigyük magunkkal, persze ez erősen fajta és egyed függő, ennek megítélését nyugodt lélekkel az olvasókra bízom! Ismerjük meg és járjuk körbe a rendszeres futóútvonalunkat, akár egy extra edzés gyanánt is. Nézzük meg , hogy melyek azok részek ahol valaki elbújhat úgy, hogy nem vesszük észre, csak ha már nagyon közel vagyunk. Hol vannak fás bokros kivilágítatlan részek. Ez az egyszer elvégzett terepismeret- játékos bújócska- és szemünk, fülünk figyelme, elveszi a támadó meglepetés faktorát. Ha lehet persze ezek helyett a kétséges útvonalak helyett válasszunk másik utat, de minimum, figyeljünk jobban, és nézzünk arrafelé, ahol magunk is megbújnánk ha rá akarnánk ijeszteni valakire. 

A következő tanácsot talán a legkönnyebb teljesíteni: minél kevesebb értéket vigyünk magunkkal, pláne látható helyen! amúgy is minden felesleges tárgy csak a zsebünkben karunkon, nyakunkban fog lötyögni-zörögni-verdesni és a mozgásban zavarni. Tehát No ékszer! A csili-vili testhez tapadó drága futóruhákról viszont nem beszélem le az olvasókat, mert saját tapasztalatom szerint tényleg annyival kényelmesebbek, hogy megérik a kiadást, és nem hiszem hogy az izzadt futógatya árából akar meggazdagodni a támadó.

Azokon a területeken ahol tudjuk, hogy sok a kóbor kutya, ne fussunk. A kutyák gyorsabbak és falkában szoktak járni. ha ismeretlen helyen(nyaralás vendégség stb.) futunk, akkor kérdezzünk rá a helyiektől.

Ha önvédelmi eszközt akarunk választani, úgy érezzük hogy szükség van rá, akkor az gázspray legyen. Ez alkalmas mind a kutyák mind az emberek elriasztására, de csodát ne várjunk tőle. Ha használni vagyunk kénytelenek akkor arra számíthatunk, hogy a támadó szeme elkezd égni és kénytelen lesz becsukni. Ezzel nyerünk annyi időt , hogy el tudunk futni. Az önvédelmi spray hátránya, hogy esőben hatástalan, szélben akár vissza is kaphatjuk a kifújt ingerlő anyagot, akárcsak zárt helyen is. A Gázsprayt mindig szaküzletben vegyük meg és kérjünk a kiválasztásában a segítséget a boltban dolgozó szakembertől! vegyünk 2 flakont és az egyiket próbáljuk ki, hogy tudjuk milyen érzés fújni vele, mennyi erő kell a működtetéshez, meddig visz el. A spray lejárati idejét 2-3 havonta ellenőrizzünk, mert ha elszökik belőle a gáz, akkor nem fog működni!

Mit tegyünk, ha mégis megtámadnak?

Ha a fentieket megfogadták a kedves olvasók, akkor lesz idejük elfutni, és nem tudják meglepetésszerűen sarokba szorítani, berángatni egy bokorba. Ordítsunk, kérjünk segítséget, akkor is, ha már elmenekültünk! Próbáljuk megjegyezni a támadó arcát , méretét , ruháját és tegyünk feljelentést, hogy megvédjük a többi futótársunkat is. a rendőrség tenni fogja a dolgát, ha hivatalosan teszünk bejelentést!

Amennyiben a maradék 20%-nyi szituációra is fel akarunk készülni, ahol igazi verekedés vagy összetűzés van, vagy ha valakit már támadtak meg, és emiatt mélyen gyökerező félelmeit akarja meghaladni, akkor azok számára a fenti tanácsainkon kívül önvédelmi tréningen való részvétel is ajánlott. Ez nem karate, taekwondo, birkózó, boxoló stb. edzés legyen, hanem szituációs helyzetekre alapozott egyszerű önvédelem! (http://fighter.blog.hu/2010/01/17/harcmuveszet_onvedelem). Tervben van év vége előtt egy speciális fighterblog által is ajánlott hétvégi elméleti-gyakorlati képzés. Érdemes lájkolni a facebookos oldalunkat, hogy értesítést küldhessünk a fejleményekről. Régebbi postjaink között, az "önvédelem" szóra rákeresve sok hasznos és érdekes cikket találhatnak a kedves olvasók! Konkrét kérdéseket a kommentekben lehet feltenni!

18 thoughts on “Fuss az életedért!

  1. Jó poszt! Szerencsére eddig a legdurvább, ami történt velem, az volt, hogy letértem a Jánoshegyi úton, ahol néhány vidám turista cseppet sem vidám, kb 90 cm marmagasságú dobermanja egy jó száz méterrel a gazdái előtt járt. Rohadtul utálom, amikor kaján vigyorral közlik, hogy “jaj, nem bánt az, csak barátkozni akar!”. Kösz… Ezért is jó futni a szigeten, bár ma éppen a Margit híd alatt unatkozó munkások szóltak be a futóknak ahelyett, hogy végre befejeznék már azt a rohadt hidat. (Az megvan, hogy eredetileg a Vivicitta is a szigeten lett volna, mert papíron április 10-re át lett volna adva a híd, szőröstűl-bőröstül, csili-vili díszestűl, szigeti lejáróstúl?)

  2. azt a mindenit hosszútávú harcművészeti blog 😀

    A Szigeten mindig meglepődtem korábban, hogy mennyien futottak késő este is, a kivilágítatlan déli oldalon (tudom, már van világítás).

    Egyébként ezzel kapcsolatban van egy fura élményem is. Sötétedés után futottam, és előttem ment egy lány, kb egy tempót mentünk, én egyre lassultam, tehát pont mire majdnem utolértem (5-6 méter), addigra lett egy a sebességünk. Így futottunk egy darabig, amikor feltűnt (3 kör után a sötétben eleinte nem erre figyeltem), hogy borzasztóan zavarja a dolog, és mindent elkövet, hogy lerázzon, hátrafelé tekintget, stb. Gyorsan megelőztem, mert nem szeretek senkit “megijeszteni”, de elég sokat töprengtem rajta, hogy biztos, hogy egy futócipőt, technikai ruhát, fényvisszaverő karkötőt viselő futótárstól kellett a legjobban tartania ahelyett, hogy örült volna, hogy a koromsötét déli sétányon nem egyedül kell futnia, és ha netán valaki arrafelé lófrál, akkor nem egy magányos nőt lát, hanem egy “csapat” futó embert.
    Szóval hiába jó tanács, hogy idegen helyen ne menj egyedül, úgy tűnik sokan ezt nem igazán értik az emberek.

  3. jah a hídon az se semmi, hogy a villamos azért nem állhat meg középen, mert nem történt meg a megálló műszaki átadása. Értem én, hogy nem veszünk át munkát becsszóra, ki kell mennie a műszaki átadó embernek, ellenőirzni a terveket, az építési minőséget, a szabványokat és kitudja mi mindent. De most komolyan egy ilyen kiemelt projekt esetében nem lehet soron kívül kimenni, és elvégezni az átadás-átvételt? Addig rendben, hogy egy mezei halandónak ha monjuk házat épít, akkor akár hónapokat kell várnia, mire a nagyságos hivatal kifáradt, és ráüti a plecsnit valami papírra, mert a legkorábbi időpont is több hetes, de azt hinné az ember, hogy a Margit hídnál azért lehet keríteni egy illetékest erre soron kívül is…

  4. Én a hétvégi túrán látványosan felvettem a földről egy furkósbotot, amikor a faluszélen elkezdtek körülöttünk rajzani a cigánygyerekek és provokálni kezdtek bennünket. Többen voltak, így nem győztem volna, de egyet magammal vittem volna az örök futómezőkre, az tuti.

  5. Látom titeket is utolért a Rambo-projekt, nem is akármilyen minőségben. Nem vitatom, a mai világban szükséges lehet, hogy meg tudd védeni magad, de, hogy ez mennyire futás specifikus, azt nem tudom. “Időről-időre” megtámadják a futókat? Ha rosszkor vagy rossz helyen, így is-úgyis megtámadnak…

    Szükséges rossz, de fényvisszaverős csíkokkal sötétben futni borzasztó attraktív dolog, a sofőrökön kívül a szatír is fel fog rá figyelni…

    Aztán ott vannak a további belső ellentmondások: kutyatámadásra ugyanaz a megoldáscsomag jó, mint a közlekedési balesetek elkerülésére? Cézár körülnéz (először balra), mielőtt átszalad az úton megharapni, a matt részeg gyorshajtó ellen meg ott a gázspray?:)

    Sok ember között pedig egyre nehezebb lesz elkerülni a “nem szimpatikusakat”, ha meg az illető szimpatikus és csinos is egyben akkor legeltessük a szemünket, mert az nem vonja el a figyelmet? “Hű, micsoda fenék! Kár, hogy most pont a potenciális búvóhelyekre kell figyelnem!”:)

    Ha ez a 80, érdemesebb volna a maradék 20 százalékra koncentrálni inkább, mert ennek kb. az az üzenete, mint amikor a Kullancsszövetség elnöke bemutatta, hogyan kell biztonságosan kirándulni: szkafanderben…

    (Mielőtt egy 6 kilós mordállyal kéne szembenéznem, kijelentem, hogy mindenben tévedtem és egy pénzéhes, gyorshajtó szatír kényszerített a leírásukra, mert vérre éhezik a kutyája!:))

  6. @bellone:

    1. a szatír kerüli a feltűnést ráadásul ha figyelsz akkor időben észre is veszed, ha kell lefújod.
    2.Cézár kutyát lefújod gázsprayvel illetve nem mész olyan helyre ahol tudod, hogy kutyák randalíroznak vagyis itt is a figyelmet alkalmazod.
    3.matt részeg gyorshajtó ellen körül kell nézni, fogatni a fejed és “fényvisszaverős csíkokkal sötétben futni”, tehát megintcsak ugyan azt csinálod mínusz a gázspray
    4. A “arra fussunk, ahol több ember jár, világosabb van”. ott nem kell kell nagyívben kerülgetni, mert kicsi a valószínűsége a támadásnak.

    Senki sem javasolta, hogy szkafanderben fuss, sőt.Kérlek olvasd el a postot még 2-3 -szor! Hidd el én mint szerző is megtettem a magam munkáját, most rajtad a sor!

  7. @Bambusznyárs: Elolvastam párszor és látszik, hogy sokat dolgoztál vele. De nem egyértelmű, hogy futóként milyen plusz kockázatokat vállal az ember, ami a szokásosnál nagyobb készültséget indokolna. Volt a bukósisakos ember, olvastam egy pumáról, aki futóra támadt, engem számtalanszor próbáltak megharapni és volt, hogy rámrántották a kormányt, de ezek miatt még nem adnám fel azt a bizonyos “beszűkült tudatállapotot”.

    A szkafanderes példával pedig azt próbáltam kifejezni, hogy a kullancsokkal szemben is el lehet érni a teljes védelmet, csak nem biztos, hogy megéri. Sok embert pedig a Kullancsszövetség szkafanderba öltözött elnökének látványa fogja elriasztani, hogy kimenjen a szabadba…

    A fentiek miatt gondolom azt, hogy a maradék 20% hasznosabb lehet, mert az a tényleges krízis kezelésére készíthet fel. (Hozzáteszem, hogy én a gázspray használatát is ebbe a kategóriába sorolnám…)

  8. @bellone: nagyszerű a meglátásod!
    A szokásossal közel megegyező felkészültségre van szükség, csak a fényvisszaverő ruházat+ fejhallgató lehalkítása + megfelelő futó útvonal kiválasztása+ a megfelelő napszak kiválasztására kell figyelni pluszban, és jó ha többen futotok.

    Az “alapjárati automatizmusa” vagyis a környezettudatosság egy alap képesség, ami könnyen elsajátítható, és teljesen természetes állapot. Minden embernek tanítani kellene, mint a kés villa kanál használatát. Ha találkozol velem az utcán, nem fogsz semmi extrát látni a viselkedésemben, mert természetes dolog hogy mindig körülnézek és figyelek arra hogy mi történik körülöttem.

    A futás okozta fiziológiai változások elősegítik az érzékelés beszűkülést, ami kockázatnövekedést okoz.

    Amúgy a kullancsok távoltartásához elég egy jó zokni-bakancs-túrasapka-és citronella illóolajos karkötő.(természetgyógyász az egyik végzettségem)

    A biztonságos futáshoz semmiféle extra felszerelés sem kell, csak környezettudatosság

  9. Magányos, másra figyelő kutya esetében érdemes még elég messze jelezni neki az érzekésünket
    Én egy középhangos “Szia kutya!”-t szoktam mondani nekik, mert az ebek is hajlamosak elbambulni néha, és ha megijednek, akkor ugranak rendesen.

    Egy izomtibi kezében levő póráz végén bámészkodó nemtommilyen-nagyonnagy kutyára sikerült egyszer a frászt hoznom… nagyon örültem, hogy a gazdája rendszeresen gyúrt, mert egy átlagembert simán utánam húzott volna.

  10. @Lemúr Miki: hát igen, ilyen tényleg van.
    Viszont ez a legjobb az egészben szerintem. Annyit vagyok tudatos, legalább arra a rövid időre legyek kikapcsolva.
    A megfelelő napszak és terep kombó esetén nyugodtan el lehet bambulni szerintem.

    “megfelelő időbeosztással minden nehézséget át lehet hidalni”

  11. tényleg nem jó megijeszteni kutyát. ha megtámad (előfordult már ilyen) az egyetlen esélyed ha szembefordulsz vele teljes testtel és egy határozott lépéssel lassan elindulsz az irányába. Mivel nem otthon (territórium, ugye) van (közterület) általában megáll vagy elmenekül. Dobermann, Rotweiler-el kapcsolatban nincs tapasztalatom, szerintem ha a gazdija szabadon engedte, semmi esélyed. A cigányok szoktak még provokálni (szemmel láthatóan irritálja őket a futó ember) de az elkerülés itt jó taktika mert lusták utánad menni.

Hozzászólás a(z) himmelhergott bejegyzéshez Válasz megszakítása