Elszaladtam kenyérért

Elszaladtam kenyérért

Loading

Reggel elszaladtam kenyérért, persze tettem bele egy csavart, bár nem úgy, mint a kisboltok előtt álldogáló urak, akikre tulajdonképpen felnézek, hiszen szilaj egy férfi az, aki már hajnali fél hatkor bír inni csavaroskiflit sörrel. Ők megvetéssel kevert értetlenkedéssel néznek a hajnali hülye sportolóra, és nem voltam egyedül, két másik futóval is összetalálkoztam, úgy látszik a reggeli hűsben rajzanak ezek a fura élőlények.
Nem terveztem hosszú futást, ha kifutom magam akkor utána nem megy munka, ráadásul az utóbbi idők mindössze heti egyszeri edzése miatt nem is vagyok valami nagy formában. Így egy laza 8 kiris kilengés lett csak, le  Sárd utca végére a csapig, utána irány Kati mama sütödéje friss kenyérért.
A bolt előtt előszedtem az okostelefont a zsebecskémből, és örömmel tapasztaltam, hogy a nike app pontosan 30:00 percnél úgy gondolta befejezi a mai edzést. Ezt rohadtul megírom a blogomban – gondoltam, és hónom alá csapva a veknit durcás arccal hazakocogtam.

Szóva a Nike+ ezzel nálam eljátszotta az utolsó esélyét, hét használatból ötször hibázott: négyszer idő előtt leállt, egyszer teljesen eltűnt az edzésem, a weboldal pedig képtelen összesíteni a az aszfaltos futásokat a terepfutásokkal. Így aztán nem sok értelme van annak, hogy összevethetem a haverokkal az eredményeimet, hiszen már majdnem 50 kiri ment a süllyesztőbe, és ezt az egyébként nagyon eltalált badge-ekkel sem tudják ellensúlyozni, hiszen a jó barátság alapja a pontos elszámolás lenne.

Idő: 00:46:40
Táv: 8 km
Tempó: 05:50

nikebug.jpg

41 thoughts on “Elszaladtam kenyérért

  1. @bitliszbá: nagyon jól lebeszéltem a nike supporttal (korrekt supposrt választ kapva), hogy mi a probléma, a javasolt megoldás el is renedzte arra a két futásra a gondot (újratelepítés, cache törlések), de most kellett egy factory reset a telefonomnak, és utána az új 1.2 nike app verzió megint kezdte a dilizést. Egyébként Samsung Galaxy Ace, 2.3.3 Anroiddal, ahogy mondtam 1.2 appal, Assisted GPS supporttal.
    Ez azonbana futások összesítésére nyilván nincs hatással, azta weboldal szúrja el a képen látható megmagyarázhatatlan módon. Ott is kirpóbáltama mit lehet ilyenkor, osx, win, 3 féle böngésző, cache reset stb. semmi eredmény. Állítólag ez egy ismert hiba, majd egy frissítás előbb utóbbmegoldja,
    Igazából sajnálom, mert nagyon jó weboldal, kafa designnal, szuper ergonómiával, jó featurekkel, de amint nem tud összeadni hét számot, az egész mit sem ér.

  2. No lám-lám. A futó blogon történt fenyegetésem meghozta hatását, és egymásután két bejegyzés is született! Mindketten megérdemlitek a törpét az ellenőrzőtökbe! 🙂
    De hogy a témához is böffentsek valamit: én anno kezdő koromban (muhahaha…) a Nike legolcsóbb óráját használtam, ami jobb esetben csak 50m-t, rosszabba 200 m-t hibázott 1km-en. Aztán áttértem Garmin-ra, azóta is ebben nyomom. De hogy a régi adatokkal együtt legyen meg minden, a garminos infókat átkonvertáltatom mindig Nike-ba. Így ott pontosan jelenik meg, és nincs ilyen problémám. (gondolom ezzel marha sokat segítettem…) 🙂
    Pont a minap akartam amúgy kib@szni a navimat a kocsiablakon, mert utálom, ha egy eszköz pont akkor és pont arra nem használható, amikor és amire szükség lenne rá. Akkor az számomra értéktelen kacat.

  3. Tudom, én nagyon amatőr vagyok, de a mai napig úgy futok, hogy megsaccolom a kilométereket, az órát pedig otthon, indulás előtt és érkezés után nézem meg. 🙂 Így is jól esik a futás, ha meg elmegyek egy versenyre, ott úgyis mérnek. Persze, hangsúlyozom, én csak hobbifutó vagyok, ezt csak azért írtam, hogy derüljetek azon, hogy még manapság is van ilyen hozzáállás!

  4. Voltam runkeeperes, nike-os, majd egy kicsit runtastic-os is de a végén csak az endomondo-s maradtam. Onnan nagyritkán engedem fel a versenyeket vagy hosszabb távokat facebookra, de a hétköznapi eredmények eredmények összesítésében még nem okozott csalódást- -de ez lehet a garmin óráról való feltöltés miatt is lehetséges. (reklámuknak a helye a nem garminba “befektetők” között: az ANT+ pulzusmérő + kompatibilis sony telefon “power userek” között verhetetlen párosítás), közösségi részben egyelőre verhetetlen az ő motivációs (challenge, edzésmegosztás) rendszerük – szerintem.

  5. @Sz.Lacc: igen, igen, részben miattad is mentem futni és írtam is belőle posztot, hiszen nem szeretnénk boszorkánynnyomdát kapni az olvasóktól. 🙂

    @saaby.: á, nekem óra legalább kell,

    @nyusz i: eddig én is csak sima futóórát, és futoterkep.hu-n mért útvonalakat hazsnáltam, de aztán sokat futottunk olyan helyeken, ahol nem tudtam utána útvonalat jelölni google térképen (erdős futások), ezért keztem el mérni runtasticcal, és ehhez is fogok visszatérni azthiszem.

    @Izmi Tom: endomondoban versenyezhetnék veled, van ilyen funkciója?

  6. A tárnoki-alsóvölgyi sarkán is van egy ilyen feltöltő állomás, ott is szoktak rendesen nézni, hogy mit csinálok korán reggel, amikor ők éppen utántöltenek. Kölcsönös a lenéző tekintet és az elképedés a másik felé, hogy b.meg…ez meg mit csinál ilyenkor…:)

  7. @rrroka: eBay-es volt messziföldről. Buktam. 🙁 Szerettem, mert szép volt, de nagyon-nagyon fapados. A mai eszemmel két fontos dolog hiányzik belőle: percenként lépésszám kijelzés (segít rövideket lépni, ha minimalista futó vagy) és az átlagtempó aktuális körön (nyilván 1km-re állítva az automatikus kört), ami pedig segít állandó tempóval haladni. Nekem agyilag könnyebb mondjuk 5:00-ös ezreket futni, mint 5:00-ös 21k-t. 🙂

    Itt van egy nagyon rövidke szösszenet a futós kütyüjeimről:
    miklosrabi.com/blog/2013/05/02/futo-kutyuk/
    Ebben pedig a végefelé egy kép megfurcsult Nike órámról. Azóta szétszedtem, kiszáradt, de nem javult meg.
    miklosrabi.com/blog/2012/12/31/2012-2/

    Ha tényleg érdekel, írhatok többet a 910xt-ről. Érdekel?

  8. Te rrroka… valahol van egy kis .net kódom ,a minek beírod a távot és az időt, és Nike+-ra feltölthető állományt generál belőle… (igaz a tempót valami miatt nem sikerült megoldanom, így az elején fénysebességgel haladok a Nike+ szerint, később meg csak a táv nő :))

    valami ilyen kellene neked is az IQ-s telefonra, akkor otthon szépen két kattintással a stopper adataiból generálhatod a csillogó social network cuccot 🙂

  9. @Simone Lewis: felszeletelik a boltban vmi masinával, aztán egy celofán zacsiba rakják, amibe nem izzad bele a langyos kenyér sem. a zacskót pedig a úgy fogtam alkaromhoz és könyökhajlatomhoz, mint a amerikai focisták a labdát. 🙂
    a hidegben sörivás érthetetlen szerintem is, de nyilván azért kell előtte a csavaros, mert az felmelegít és már jól esik ár.

  10. @rrroka: igazából… szóval az enyém is garmin file-t állít elő, és ezzel a weboldallal tudom feltölteni. Ennek az az oka, hogy a nike+ file-t nem kapod kézhez tudtommal, azt automatikusan tölti fel az app, viszont a garmin féle XML szerűséget kézbe veheted, és ha ugye kézbe veszed, akkor gyárthatod is 🙂

  11. @viito: egyébként nem trollkodásból írtam a progrit (bár arra is masszívan használható lenne:)), hanem nekem is az volt az első gondolatom, hogy lehetne csinálni weboldalt, ami az összes formátumból tud feltölteni, de aztán a különféle alternatív cuccok (runkeeper és társai) beépítették natívan ezt a képességet a saját appjukba, úgy meg már nem tűnt olyan jó ötletnek a dolog.

  12. @viito: akkro ha jól értem kell hozzá vmi garmin cucc? egyébként nem trollság lenne megcsinálni, hanem coolság. 🙂 a runtasticban nem találtam még ilyen funkciót, mondjuk nem is keretem. a runkeperben ezek szerint van.
    endomondóról tudja vki? kellenek nekem azok a trrrrrrófeáááák…! (mohó smiley)
    😀

  13. dehogy kell 😀

    szóval a garmin órák egy XML szerű file-t állítanak elő, de ilyen file-t Te is elő tudsz állítani. És van egy tök free weboldal, aminek megadod a garmin file-t és a nike+ accodat, és akkor feltölti a futást, mintha nike+ cuccal csináltad volna.

    Én kb 5 perc alatt dobtam össze egy kis programot, ami ezt az XML szerűséget leggyártja, de mivel csak ki akartam próbálni, ezért nem mentem bele a részletekbe, és így a táv/sebesség területen voltak problémái a cuccnak (mindig egy hatalmas tüskével nyitott, utána meg nem történt semmi, pedig elvileg egy pár 100 méteres oda-vissza futást akartam szimulálni).

    Trollkodás meg elvileg azért lehet, mert sok a Nike+ kihívás (férfiak vs nők, kontinensek/országok egymás ellen, stb), és egy ilyen könnyű hamisíthatósággal mindenki megkapná a lehetőséget a csalásra (mondjuk állítólag így is rengeteg csalás van, mert nem kell hozzá agysebésznek lenni, hogy megpatkolja az ember a rendszert, nem is értem, hogy a Nike miért nem használ legalább egy hash-t vagy valami hasonló minimális védelmet, a semminél jobb lenne, most pedig semmi nincs).

  14. jah, a free weboldalt is le lehetne másolni, JS az egész üzleti logika, tehát ott meg lehet nézni, hogy hogyan, mit postol fel a nike-nak, de én eddig már nem jutottam, viszont ha valaki érez rá késztetést, akkor nem nehéz meglesni, hogy mit is kell csinálni.

Hozzászólás a(z) rrroka bejegyzéshez Válasz megszakítása