Ma délelőtt csodás dolognak lehettünk tanúi, “Emberek, Holdra léptünk!” mondják a hírek, de azért nem arról van szó, hogy egy mai futóóránál butább számítógép elvitt három vakmerő őrültet 384000 kilométerre egy idegen bolygóra és vissza is hozta őket épségben, egy olyan fémkaszniban, ami ugyanabból az anyagból van, mint a modern palacsintasütők.
Arról van szó, hogy a zseniális hozzáállással és tehetséggel megáldott, 35 éves kenyai Eliud Kipchoge felállított egy nem hivatalos maratoni csúcsot, 1 óra 59 perc 40 másodperces idővel első emberként teljesítette két órán belül a távot.
2017-ben már próbálkozott ugyanezzel, ennél sterilebb, mogorvább körülmények között ugyanígy váltott iramfutókkal, idealizált pályán, felvezető autó mögött. Akkor 25 másodperccel maradt el a két órától, és meggyőződésem, hogy ebben vastagon benne volt az is, hogy egy szurkolóktól elzárt Forma 1 pályán futott, nem úgy mint most, egy parkban, szinte végig a neki szorítók sorfala között a bécsi maraton előtt pár órával. Ez az ember, nevet, mosolyog 2:50-es tempónál! Nem futhat elzárva, hisz biztos vagyok benne, hogy plusz erőt adnak neki a bolondozó, vele futó szurkolók.

Plusz erőt ad neki még a Nike új szuperfutócipője is, amelyben szénszálas lemez emel kb 0.005%-ot  a teljesítményen, ami valójában az elit elitjén kívül senkinek egy másodpercet sem jelent kilométerenként.
De milyen kilométerek voltak ezek! Halálpontos 2:50-es ezrekkel mentek még a 35. kiri környékén is, olyan elképesztő futómozgással, hogy helyes futómozgás fanatikusként szinte le nem tudtam venni a szemem a lendülő lábukról.

A befutónál aztán megláthattuk milyen kedves fickó is ez a Eliud, mosolygott integetett, majd azt is megláthattuk, hogy milyen erős, hiszen a befutás után szó sem volt arról, hogy picit ledől pihenni, hanem vigyorogva szaladgált mindenfele és akit csak tudott ölelgetett, meg szelfiztek.

Ilyennek kell lennie egy olimpiai bajnoknak. Nemde?
Neki szurkolok is, hogy a következő olimpián maradjon a csúcson, legyen övé a dobogó teteje.