Délibáb félmaraton: “Nem normális, aki egynél többször eljön ide.”

Délibáb félmaraton: “Nem normális, aki egynél többször eljön ide.”

Loading

Bagolybagoly írt nekünk egy tömör és velős beszámolót a 8. EON Délibáb Sportfesztiválról, ahol a félmaratonon indult. Az edzésonline.hu cikke szerint 38 fok volt, ami új rekord. Minden tiszteletem annak aki ilyen hőségben mert nekiállni a futásnak, én vasárnap este nyolckor futottam egy tempós tizest és megdöbbentem, mennyire ömlik  rólam az izzadtság.

"A meleg, por, tűző nap valóban embertelen.

Már tavaly is az volt. És úgy gondoltam, nem normális, aki egynél többször eljön ide. Múlt héten meg az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha ez lenne az első olyan verseny, amire másodszor is elmennék, hogy megnézzem, mennyit sikerül javítani a tavalyi időmhöz képest.

Nos, ennek ellenére, 7 perccel rosszabb lett (1.55, 2.02) De nem nagyon haragudhatok magamra, mert idén sokkal melegebb volt, vagy legalábbis úgy érződött. Nem is barmoltam el az időt feleslegesen. Szerintem. Egyszerűen muszáj volt minden frissítő pontnál szinte zuhanyozni. És még így is úgy vártam minden következő frissítőt, mint valami megváltást. Hamarabb elpárolgott rólam a víz, mint hogy megéreztem volna a hűvösségét.
Az fel sem merült bennem, hogy belesétáljak, hiszen csak annál többet kéne napon töltenem. Vizsont amíkor befejeztem a köröket az arénában, háááááát jó nagy volt a kísértés, különösen, hogy még szpíker is olvasta a neveket, hogy xyz meg mzperx kiáll. Nehezen tudtam magamnak megmagyarázni, hogy miért kéne nekem továbbmennem.
A végén persze óriási élmény volt, és nem bocsátottam volna meg, ha feladom. Az idővel meg a körülményekre való tekintettel (a 4 órás alvás se tett jót valószínűleg) lehetek elnéző. Arra esélyem sem volt, hogy olyat fussak, hogy valami izomláz félét begyűjtsek. Lassan jártam, hogy tovább érjek.
Még az is lehet, hogy jövőre is megpróbálom. Hátha, akkor tényleg jobb lesz.
A fénykepzővel pedig a klasszikus börleszk jelenet játszódott le. Megbeszéltük, hogy majd lefényépezzük ezt is, meg azt is, meg mindenfélét. Aztán ő azt hitte, hogy én hozom, én meg úgy gondoltam, hogy náluk lesz, ők meg nem tudtak az egészről, így aztán az ég világon semmit nem fényképeztünk, csak a hivatalos fotók vannak.

bagolybagoly"

Én a magam részéről nagyon gratulálok! 🙂 

Egy pár fotó a futanet oldaláról, még több képet itt a Délibáb futás képcsarnokában találtok.

7 thoughts on “Délibáb félmaraton: “Nem normális, aki egynél többször eljön ide.”

  1. Gyalázatosan meleg volt. Én most sztem simán, erőlködés nélkül tudok 1.35-öt a félmaratonon, de itt 2.01 lett (mondjuk nem is terveztem versenytempót futni). ÉS az 538 befutóból (kb 750 félmaratoni induló volt) a 94. (!!!!) lettem ezzel az eredménnyel.
    @Lemúr Miki: egyetértek.

  2. Egyik kollégám futás közben rosszul lett, összeomlott a keringése és másnap meghalt a kórházban. Ahogy a Balatonátúszást el lehet halasztani az időjárás miatt, úgy ezt az eszement versenyt is el kellene halasztani a hőségriadó idejére. Miért nem ősszel szervezik? A szervezőknek igenis nagy a felelősségük! Én régebben rendszeresen neveztem a BSI versenyeire, de egy idő óta úgy érzem csak a pénzre mennek, nem az ésszerű, biztonságos versenyeztetésre. Tudhatnák,hogy a teljesítménycentrikus, bizonyítási kényszerrel rendelkező futóőrültek minden körülmények között végig alarják csinálni a távot, nem is érzékelik mikor fogyott ki belőlükk minden tartalék.

  3. Én vagyok az.
    Már kihevertem.
    Persze, hogy megyek jövőre is.
    Különben szerintem nem csak a rekordmeleg volt gyilkos idén. De az is, hogy viszonylag későn lett nyár. Én úgy emlékszem, hogy tavaly a Hortobágy előtt már jópárszor futottam hőségben, és ott semmi meglepetés nem ért. Idén mintha ez lett volna az első tűzőnapos élményem. Ha jól emlékszem, előző hétvégén is kellemes 17-20 fokokban lehetett futni.

  4. @De Petris Ági: Részvétem – úgy gondolom, a rendezők felnőtt, gondolkodni, és dönteni képes embereknek tekintik a potenciális résztvevőket, akik képesek arra, hogy mérlegeljék az időjárási körülményeket, és eldöntsék, hogy indulnak-e?
    A Balaton átúszás esetében szerintem a rossz időjárás elsődlegesen az úszók (meg a biztosítást végzők) gyors és biztonságos kipecázását és partra juttatását IS veszélyezteti, gondolom azért várják meg inkább a megfelelő időjárást.

Hozzászólás a(z) bitliszbá bejegyzéshez Válasz megszakítása