De jó, hogy nem kell még egy kört futni! – Gerecse Trail M táv 14,6km@525m+

De jó, hogy nem kell még egy kört futni! – Gerecse Trail M táv 14,6km@525m+

 9 

Már tudtam amikor lefele csapattam az utolsó 2 kilométeren és sorra értem utol az L táv lassabb futóit, valamint bíztattam a szembe jövőket, akik már nekivágtak a második körnek (fél órával korábban indultak a miénkkel megegyező két körre), hogy ez lesz a poszt címe. Nagyon örültem, hogy nekem nem kell az esőerdőbe még egy karikára kimennem.

gerecsetrail_rajt.jpg

Fotók: terepfutás.hu FB oldala

A pálya egyébként szuper, csak rögtön az elején van benne egy futhatatlan siratófal, ahol a tapasztalatlanabbak simán kivégzik magukat azzal, hogy próbálnak futni vagy akár csak sietni, pont úgy, ahogy én tettem két éve az L táv első körén, amikor először próbáltam ki a nordicwalking botokat versenyen és nagyon magabiztosan botoztam felfele kétszázra pumpálva a pulzusszámomat miközben két liter izzadság távozott zuhatagszerűen a testemből. A kezdeti nagy domb után viszont jön majdnem 5 km futható lejtő, ami teljesen jó lenne, ha nagyrésze nem a tűző napon vezetne úgy, hogy mellette erdőírtás van és az előző napi eső 6 csilliárd százalékos páratartalmat termel. Nembaj, a lefelé csapatásban hűt az ellenszél! 
A féltávnál lévő frissítőpont utáni újabb emelkedő árnyékos erdőben vezet egy bazi nagy vízmosás mellett, nekem ez a fajta egy sávos erdei ösvény, mohás mészkősziklákkal maga a nagy betűs TEREP, szép is, futható is, aztán innen már végig lejtő, 3 km a susnyásban, dózerúton majd aszfalton, lehet trappolva száguldozni lefelé annak, akinek nem kényes az IT szalagja, én a magam részéről aktívan támaszkodtam a pálcáimra.

gerecsetrail_utvonal.jpg

Kis feleségemet nagyon bátran rábeszéltem az M távra, ő ugye nem fut, de a kesztölci 1:20-as terep tíz kiriéből kiszámoltam, hogy pont szintidőre be tud érni nordicwalking stílusban, csak a fent említett hőgutás lejtővel nem számoltam, ahol az ő sebessége nem emelkedik meg annyival, mint a futóké, így sokkal több ideig volt a napon a párában, saját elnevezése szerint “subtropical walking” stílussá alakítva a botozását. 2:42 körül ért be, kicsúszva a 2:30-as szintidőből, de ez egyébként a terepfutás.hu versenyeken csak az eredménylistában jelent megkülönböztetést, pont ugyanúgy jár az érem és a többi szolgáltatás, szóval annyi baj legyen.

gerecsetrail_andi.jpg

Nekem furcsa, hogy rendkívül magas volt a kompressziós szárat viselők száma, ami ilyen időjárásban = HALÁL, hiszen az amúgy is forró időben még magadra húzol egy vastag, szoros zoknit térdig. A csalán vidáman átcsíp rajta, az ellen nem véd, a kompresszió hatása meg 15 és 30 kilométeren szerintem elhanyagolható (és amúgy is kétséges, a szakemberek – Kropkó Péter, Lőrincz Olivér – inkább regenerációhoz szokták ajánlani futás után).
Sokan voltak fekete cuccban, a Mecsek Maraton Teammel pl. jól kiszúrt szerintem az a tervező, aki fekete szerelést álmodott meg számukra egyenruhának.
A futóhátizsák nálam a rövidebb távon pont egyensúlyozott hasznosság-kellemetlenség határán, mert rettentően melegíti a hátat, sőt az enyém a mellkasomat is, viszont a benne lévő két liter víz lehetővé teszi, hogy egyáltalán ne vagy csak nagyon rövid időre kelljen megállni a frissítőpontnál (ezt a trükköt DK Gergőtől tanultam). 
A nw bot kicsit túlzásnak tűnt a 15 km-hez, de mindkét emelkedőn jól jött, és lefele a murvás, köves hosszú lejtőn nagyon nagy stabilitást adott, mióta hasonló pályán elnyaltam kicsit óvatosabb vagyok. Jó összehasonlítási alapot ad az, hogy a frissítőpont utáni emelkedőn megelőzött, majd előttem futott egy srác, végig spiccen kifutva az egész dombot, míg én botozva gyalogolva pihentettem a combizmait, aztán az emelkedők tetején én egészen frissen el tudtam kezdeni futni és nagy tempkülönbséggel elmentem mellette.
Végül 1:25 lett az időm, nem rossz, de csak két perccel gyorsabb, mint két éve az első kör, aztán most azon gondolkodom, hogy jövőre két kört megyek.

_gerecsetrail_terem.jpg

Nyúlcipőbolt Gerecse Trail megint egy rendkívül jó verseny volt, a terepfutás.hu mindig ilyen, a meleg kaja isteni, a zuhanyozási lehetőség életmentő. Volt egy kis tévesztés az L táv elejének irányításában, de azt mondták a résztvevők, hogy nem volt zavaró, illetve a FB oldalon olyan szintű nyílt korrektséggel intézik az ilyesmit, hogy le a kalappal. Volt olyan L távos, aki még örült is, hiszen így 29,6 helyett megvolt a kerek 30 km. 😀

 gerecsetrail_cel.jpg

7 thoughts on “De jó, hogy nem kell még egy kört futni! – Gerecse Trail M táv 14,6km@525m+

  1. azért az ilyen monszuni időjárásban élmény lehet versenyezni 🙂

    amúgy a fekete pólóról annyi, hogy két olyan verseny végén kaptam eddig pont fekete pólót, amit büszkén viselnék néha akár edzésen, akár más versenyen, de pont a feketesége miatt hagyom a picsába és ott hevernek a fiók mélyén…:)

  2. Üdv hosszútáv.blog,rrroka!A verseny után mentem oda hozzád és megbeszéltük, hogy “de jó, hogy nem kell még egy kört futni”

  3. Rég óta olvasom a blogodat, nagyon szeretem. Jött egy csávó szemben a lépcsőn lezuhanyozva, ( te voltál), kérdezted, hogy beértem- e szintidőre, (igen 4:huszonvalamennyi) nem tudtam honnan voltál ismerős. He-he innen. Nekem az első terepes versenyem volt és: NAGYON ÖRÜLTEM, HOGY KÉT KÖRT MENTEM!!! Csudajó volt a szervezés, pazar a frissítőasztal, naná, hogy sokat időzök (legalább pihenek). Volt hátizsákom de pont leszartam, mert nézelődtem, szívtam magamba az élményt. Úgy elrepült az a 4 és fél óra mint a pinty. Isteni volt a kompressziós zokni, de lehetett volna épp egy pöttyös térzokni is, egy kicsit védett azért a gazaktól, nem is a kompressziózás véget. A karom tele van karistolva, de büszkén viselem, mint valami tetkót! 19 lépcső van az irodámig, az elmúlt 2 napban megszámoltam egypárszor, kicsit meg is pihenek a fordulóban 🙂 NAgyon jó volt!

  4. @Amegy: úgy emlékzetem, hogy találkoztunk az elős köröd végén, azért kérdeztem rá a szintidőre. le a kalappal azok előtt akik kimentek még egyre! 🙂 tudom, fejben dől el, ha kettő van a tervben, akkor nem zokog az ember agya, amikor beér az első végén, de nekem most úgy volt hozalozva, hogy húdejóígy! 🙂 gratulálok neked!

    @Vale46: köszönjük! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük