Budai Trail – Hóban, sárban, napsütésben, vidáman

Budai Trail – Hóban, sárban, napsütésben, vidáman

 6 

bt_csukak.jpg

Bár hitem szerint pálinka nélkül is csak toporgás az élet, de azt a rajtzónában nem nézik jó szemmel.
Ez jutott eszembe a plusz-mínusz határán fázva Nezumival és Atival a Budai Trail rajtjában, ment a morfondír, hogy hó lesz vagy sár, Csanya rendezés, persze hogy volt mind a kettő, pont megfelelő mértékben adagolva, bár sárban bokáig merüléssel és ebben a masszában dugóka elhagyással csak a poszt végén találkozhatunk.

A Budai Trailről azt kell tudni, hogy 26,7 km-ben 800m szint van (az L távon), mindezt háromszor durva mászásban egyszer meg sunyi emelkedésben kapjuk meg. Eléggé megijedtem, mert a Csergezán kilátó nincs az L útvonalában, én meg erre nem emlékeztem és a verseny végén azon gondolkodtam, hogy most levágtam valahol a kilátós kanyart, vagy annyira el voltam borulva, hogy nem vettem észre az “új, lenyűgözően szép formájú kilátót a Budai-hegység legmagasabb pontján, az 559 m-es Nagy-Kopaszon
A szint ellenére meglepően gyors a pálya, a futam előtt az edzésnaplóm visszanézve azt láttam, hogy ’16-ban majdnem 6 perces tempóban mentem végig, ami terepen nem számít nálam rossznak. Gondoltam hú de jó formában voltam egykor, most két hét megfázós kihagyás után majd jól végigdöcögök, elnézelődök három és negyed óra alatt, azt jólvan. Szépen sütött a nap, majdnem kiránduló idő.

Indokolatlan nagy lendülettel indult neki a tömeg a Telkiből kivezető meredek aszfaltos, majd fagyott saras emelkedőnek, mintha nem lenne holnap még 3 óra terepezés előttünk, beszélgettük is a hátramaradókkal, hogy mondjuk van ebben logika, itt az elején kell tempósan futni, amikor még tud az ember, nem a végén, mikor már nem.
Elégedetten botladoztam át a dermedt földön, lám nem lesz koszosabb a csukám, sőt majd a hegyekben a hóban jól le is mosom, ezzel le is tudom az évi rituális cipőmosást, kettőt egy csapásra, így kell ezt.

bt_nagyszenas.jpgSzaszafotó

Rengeteg embert előztem meg a futható egyenes vagy lejtős szakaszokon, hogy aztán az emelekedőkön fujtatva visszaelőzzenek, majd ismét elsuhanjak mellettük. A Nulladik Balaton Trailen megismert Ary barátommal kerülgettük egymás, a Nagy-Szénásra felfele kértem, hogy fent majd várjon zsíroskenyérrel, de aztán kiderült hogy nagy a szám, úgy ment el mellettem Nagykovácsi irányába a piros jelzésen lefele , mintha nem ótvar csúszos sziklák között kanyarogna az az ösvény. Az aszfalton kellett belehúznom, hogy beérjem, mondanom sem kell terepcipőben műúton csattogni csacskaság.
A frissítőnél elváltunk, nem áltam meg, szokás szerint mindent hoztam magammal, víz a zsákban, zabszelet és vitatigris a farzsebben, ennyi elég ide. Jött a nagykovácsis aszfaltos mászós rész, aminek ösvényes mászós a folytatása, belem lógott, lábaim tiltakoztak, emlékszem ’16-ban is kb itt kezdték el ígérgetni, hogy görcsölni fognak és a fagyott susnyásba hullva végezzük, szóval bevettem gyors ütemben három magnéziumos szőlőcukrot, hatása nyilván kb semmi, de a realista agyam elnyomtam, és a palcebónak tapsikoló naívitást hagytam kibontakozni.
Itt kellett észrevennem, hogy a felfelé gyaloglós módszerem nem mindig jön be, három srác kerülgetett, mentek felfelé mint az állat, lefele épphogy beértem őket, máris újból megléptek a következő emelkedőn, és sehogy sem sikerütl annyit pihennem, hogy ezt a lemaradást behozzam a Tarnai-pihenő látványos lejtős szakaszán.
TODO jövőre: futni felfele is, ehhez megfelelő edzettség elérése.

bt_hegy.jpg

Na és akkor jött az a rész, amikor egy széles múrvás érzésre kétszázezer, valójában tán másfél kilométer hosszú enyhe, illetve akkor már durvának tűnő emelkedő jött. Jól kiszúrtam vele, elkezdtem megebédelni a zabszeletet felfele sétálva és beszélgettem egyik érdi futótárs lánnyal, aki az M távon indult és ’16-ban is pont itt beszélgettünk, pont ugyanígy. A tető előtt elköszöntünk egymástól, gondoltam jól kipihentem magam, pulzus lent, lábak frissek, energia feltöltve, már csak futni kell. Úgy háromszáz méter múlva estem el először, amikor az egyik kanyarban megcsúsztam, a görcsbe álló lábam nem tartott meg, suta piruett végén majdnem lementem trehány sprágába, jól meg is húztam vmi izmot középen ott lent. Ja persze, mert Vadlán trail után sikerült a nordicwalking botjaimat a keszthelyi üdülőben hagyni, és még nem kerültek fel, szóval ezek segítsége nélkül kellett végigmennem.
Ebből nem tanulva toltam tovább, vagánykodva a vízmosásban, csapatva csúcssebességgel addig amíg megint sikerült odavernem magam alaposan, vállal próbáltam kárt tenni a kövekben csekély sikerrel. Na itt eldöntöttem, hogy nem fogom behozni a rövidnadrágos lányt, hanem szépen, nyugisan becsorgok a lejtőn.

bt_sarimg_20171210_123905.jpg

Akkor jött az a saras rész, ahol nem lehetett futni, itt még jobban lelassítottam, a végén sárban meghemperegni igazán lúzer dolog volna, amúgy sem hallottam még a telki agyag gyógyhatásáról zúzódásokra vagy izomhúzódásokra. Ki tudja miért eddig tudtam kesztyűben fotózni, most vmiért a cipőm sarasságának megörökítéséhez levettem, hogy aztán a cél előtt 300 méterrel realizáljam, hogy a mozdulattal az időmérő dugókámtól is megszabadultam… Mit tesz ilyenkor egy tapasztalt futó? Befut a célba, lenyomja az óráját, hogy meglegyen a végeredmény (2:42, hogy a brébe voltam gyorsabb, mint egy éve…??!!), majd szépen visszaindul a poszt elején emlegetett rohadt nagy emelkedőn, és úgy tesz, mintha csak szurkolna a befutóknak.
Állati mázlim volt, egy ismerős lány jött szemben egészen hamar, és már kérdezte is, hogy a dugókámat keresem-e, mert ő megtalálta, és ha már itt tartunk elcserélhetjük a Csanya-poharainkat is, ahogy azt korábban megbeszéltük (rózsaszínt kékre, találjátok ki kinek melyik volt).

A cipő levétel még könnyen ment, a sorompóként funkcionáló tornatermi padot átlépni már nehezebben sikerült, de a görcsöt megúsztam. Volt még langyos víz a zuhanyzóban, gyors izomlazító zuhany, mire vékony hajam megszáradt Évi és Ati is beért, együtt fogyasztottuk el a gulyást, a zöldséges rizst (gluténmentes menü) és a répás-cukkinis tortillát (vega választék). Legalább hatszor elmondtuk, hogy ez nagyon jó volt és jövőre is jövünk. Így legyen.

2 thoughts on “Budai Trail – Hóban, sárban, napsütésben, vidáman

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük