Breaking2 – kétórás maraton gyémánt alakzatban

Breaking2 – kétórás maraton gyémánt alakzatban

Loading

br2.jpg

Pár perce ért véget a Nike kísérlete, a Breaking2, amiben kísérleti körülmények között próbálták két óra alá vinni a maraton legjobb idejét. A monzai F1 pálya 2400 méteres szakaszán, váltott iramfutókkal, menet közben feladott frissítőkkel, tehát versenyen nem érvényes körülmények között, Eliud Kipchoge végül kicsúszott a két órából, a fal áll, 25 másodperc maradt.
Nagyjából 2:50-es tempót mentek 42 kilométeren két órán keresztül. Talán jobban bemutatja, hogy milyen sebesség ez, ha tudjuk, hogy elektromos bringás kísérők tudták ezt tartani velük, és hogy én, tapasztaltnak és gyorsnak számító amatőr futóként, most kb. másfél kilométeren tudnám ezt a tempót tartani… Versenyzőként 20 éve 2 perces 800 métert futottam, az 2:30-as tempó. Egyetlenegy darab, maximumra futott, rekortánpályás, szögescipős 800 méter.

Az indexen volt élő közvetítés a Nike élő közvetítéséről, ezt itt olvashatjátok el:
http://index.hu/sport/atletika/2017/05/06/breaking2_monza_kozvetites_maraton_ket_oran_belul/

Épp most váltottam Nike cipőre 8 év Saucony után. Véletlen? Nem hinném.

img_20170506_082846_1.jpg

 

25 thoughts on “Breaking2 – kétórás maraton gyémánt alakzatban

  1. A Nike mindig is egy marketing gépezet volt. Ez az esemény is az. A termékei szerintem középszerűék. Én ha futásról van szó általában az asics-ra szavaztam a végén. Volt saucony és Nike is a palettán. Igaz csak 33:20-as 10km-t futottam, azt is triatlon versenyen az úszás és a kerékpár után. A márka mondjuk nekem mindig is másodlagos volt, az ahogy a cipő elsőre érződött sokkal fontosabb volt. Ettől függetlenül a 2:00:25 tekintélyt parancsoló, bár szerintem ez a csóka ezt mezítláb is tudja. Kicsit olyan lehet ő a maratoni rekordokat, mint Bubka anno a magasugárzással.

  2. profi sportolók azt az eszközt, ruhát használják, amire a legjobb szponzori támogatást kapják. nyilván ha az adidas szervezi, akkor abban is ugyanezt futja.
    a nike ügyesen kitalálta az amatőr utcai futás felkarolását, aminek társadalmi szinten komoly egészségmegőrzési hatásai vannak / lesznek, de ettől még a termékei hirtelen sem jobbak, sem rosszabbak nem lesznek.

  3. Már a címben is olyan helyesírási hiba van, amit szóvá kell tenni. A két órás maraton azt jelenti, hogy futottak két darab, egyórásra tervezett maratont. Ami majdnem igaz, mert hármat futottak, csak nem egyórásat.

    Amit a nike akart, és feltehetőleg a poszter is, azt kétórásnak írják magyarul.

  4. hehe, én is sok évig Saucony-ban futottam, de idén kifogtam egy akciós Nike-t… 🙂
    (És nekem is nagy terveim vannak idénre, a 3órás álomhatárt szeretném áttörni… :o)

    2:50-et?? 😮 talán 400m-en tudnám tartani! 😀

  5. @rrroka: 😛

    Mindenesetre az egy jó feladat, hogy melyik az a táv, amit ha x:yy idő alatt lefutsz (x itt óra, yy percek), az éppen az x:yy tempónak felel meg (ahol x perc, yy meg másodperc) 🙂

    Pl. 2:50-nél láthatod, hogy bőven maraton feletti a táv.

Hozzászólás a(z) rrroka bejegyzéshez Válasz megszakítása