Bitliszbá kontra Terep100

Bitliszbá kontra Terep100

Loading

Úgy tűnik mostanában mindenki terep futóversenyeken is indul, csak mi vagyunk aszfaltbetyárok, pedig edzésként azért jártunk már néha erőben, bányában, dögkútban.
Bitliszbá a Terep50/100-nak vágott neki, amit igazából felmérni sem tudok, hiszen nem elég, hogy ultra táv, van benne annyi szint is, mint egy résztávos edzés.

Bitliszbá Terep50/100
Fotó: Szasza, http://szasz-a.blog.hu

Terep 100

Csak hogy tisztázzuk a helyzetet, és senkinek ne okozzak csalódást: NEM FUTOTTAM VÉGIG a címben említett versenyt.  Úgyhogy az új cím:

Terep 100/2

A terepen futás külön műfaj. Úgy viszonyul az aszfalton futáshoz, mint a Rock’n Roll Mozarthoz. Lehet szeretni ezt is, azt is, de a kettőben csak a hangok közösek, az élmény alapvetően más. A hosszútávú terepfutás meg tényleg egészen más. Míg aszfalton az ember tudja, hogy adott távolságra kell az erejét saját taktikája szerint beosztani, de nagyjából ugyanazt kell nyújtania a végéig, addig terepen a pillanat az, amit be kell osztani, és a legjobban kijönni belőle. Az ismeretlen terepen csak azt tudod, hogy mekkora táv és kb. mennyi szint van még hátra. A 100m szint pedig minden terepen más. Lapos vagy meredek az igazán nem tökmindegy. No ennyi a bevezető.

 

A Terep100-ra év eleje óta készültem. Sokat mentem a budai hegyekbe futni, HHH, Hárs- és János-hegy, mind jó ismerőseim lettek. Hóban, sárban, lucsokban és napsütésben. Erőm gyűlt rendesen. Nem lettem igazi terepfutó, de nagyjából tisztába kerültem terepfutó képességeimmel. Kaptam egy-két pofont, és gyűjtöttem magamban sikereket is.
Nem voltam benne 100 százalékig biztos, hogy ez elég lesz, de elsőre minden versennyel így vagyok. Sajnos a felkészülésbe becsúszott egy-két probléma. Majd két hónapig fájt a bokám (ráborult a motorom). Ez a terepen való felkészülést zavarta kicsit. De alapvetően elég jó erőben, és félelem nélkül állhattam oda a Terep100 rajtjához.
Reggel felvettem Robit, aki a T50-en indult és együtt gurultunk ki a Klebibe. Az iskola környékén és odabenn a tornateremben is rengeteg ismerőssel találkoztam. Ki rajtszámmal, ki pedig segítői pólóban.  Sokáig morfondíroztam, hogy szemüvegben vagy kontaktlencsében induljak-e, végül az utóbbi mellett döntöttem.
A rajt az iskola udvaráról kicsit kaotikus volt, de Janival próbáltunk egymás mellett maradni. Sajnos a hátizsákomba tett túrabot szétrázta a zsák cippzárját (Nem futottál edzésen zsákkal-bottal? Felírni terep edzéshez magamnak: futni teljes menetfelszerelésben is. – rrroka), és kétszer is kiestek a cuccok, amiket össze kellett szedni. Janit próbáltam utolérni a szerelésigazítás után, de az első emelkedőn az ösvényen kígyózva sétáló libasor eltérített ettől. Meleg volt és az erdő még kicsit fokozta. Minden rendben ment, abból is látszott, hogy sorban hagytam le az előttem futókat. Az első frissítőnél Csere Kriszta és Ulrik osztották az ételt, italt. Olajbogyó sajt és sok folyadék ezt vettem magamhoz (Ehhez hilltop félszáraz fehér bor passzol. – rrroka). Dilisünivel és Levivel folytattuk tovább. A következő emelkedők egyikén üzembe állítottam a túrabotot (többször kellett utánállítanom, mert nem húztam meg eléggé). Hátizsák igazítás ismét, Süni és Levi ekkor léptek el.  A bottal könnyedebb volt a közepes emelkedők megfutása.  A következő faluban (Pilicsaba) már az első kútnál többen zuhanyoztunk, aztán jött a következő frissítő pont. Eszünk, iszunk, beszélgetünk. Próbáltam a 100 kilométerre gondolva okosan, nem túl kapkodva frissíteni. Utolértem Dilisünit, aki már kezdte fájlalni a lábait. Jött egy homokos út az erdőn keresztül Piliscsévig, ahol is a kocsmák teraszán sörözgetve beszélgető helyiek, némi fejcsóválással vették tudomásul a futók elhaladását. Csév után kis dimbes-dombos részen keresztül jutottunk Klastrompusztáig. Ezen a részen a legrosszabb az árnyék hiánya volt. 11 óra felé jártunk, hihetetlen volt a mezőkön a hőség. Klastrompusztán cipőmet levéve kicsit zoknit igazítottam és benyeltem az első gélemet. Tudtam, hogy masszív emelkedő jön Dobogókőig. Itt értek be a Belus testvérek, de ők 50-re készültek nem is depóztak sokáig, Megjött még pár ismerős, többek között Ebola (Érdekes név. 🙂 – rrroka) is Lord kutyával, akikkel Dobogókőig előzgettük egymást.
Dobogókőig kb. 7 kilométer emelkedő. Séta, futás, séta, futás, séta, séta, futás. Mielőtt kiértünk volna a Pilisszentkeresz – Esztergom – Dobogókő hármas kereszteződésbe Szasza fényképezgetett minket (Az fenti fotót ő csinálta? – rrroka). Az út túloldalán történt, hogy valami kövön rosszul léphettem, vagy csak a múlt héten (sőt még hétfő is) rendetlenkedő derekam jelezte, nem lesz ez így jó. Kicsit óvatosabban próbáltam menni felfelé, de nem javult. Mire felértem tudtam, hogy nem lesz meg a 100. Nem volt az erővel gond, csak nem akartam nagyobb bajt magamnak. Végül is hétfőn még az sem volt biztos, hogy egyáltalán részt vehetek a versenyen. Fenn a tetőn Rodriguez és Nagy Peti frissítettek. Mondtam nekik, hogy 50-ig megyek. Megpróbáltak még rábeszélni, de én éreztem, hogy akárhogy szeretném nem biztos, hogy jó lenne (Hú micsoda beszámoló lett volna, ha továbbmész, lehet, hogy utána nem akarnék terepversenyre menni… – rrroka). Lefelé RaZo és Lütyő kutya kísértek. Egy meredek lejtőnél látótávon kívül  kerültek, de a következő frissítőnél ismét találkoztam velük meg Ebolával és Lorddal is. Közben tettem egy kétbetűs kitérőt, és majdnem zúgtam egy óriásit. Ilyen még nem volt. Belerúgtam egy kőbe és abban a pillanatban a talpam és a vádlim egyszerre kapott görcsöt. De amilyen hamar jött, úgy vége is lett egy kis nyújtással. A dömösi ponton Szesze és Ulrik mindenkit lezuhanyoztatott kannából (Vizespóló verseny? – rrroka).  Frissen be a faluba.
Ott a sok kiránduló között, akik a Rám-szakadék és a Prédikálószék közül is választhattak, megindultunk a hírhedt út felé, amely a Vadállóköveken keresztül vezet fel a Prédikálószék csodás panorámájáig. A faluból felhívtam a feleségemet, hogy 50-nél kiszállok, és nagy vidáman nekivágtam a borzalomnak 4,3 km a Szentfa-kápolnától a Prédikálószékig 510m szintkülönbség, benne a Vadállókövek 2 kilométere 381m szinttel (Ez sípályának is elég lenne. – rrroka). Az eleje jól ment, felbotoztam a Vadállókövekig, aztán viszonylag simán felmentem a köveken is. Lehet, hogy jót tett, hogy a kápolnánál benyomtam 2 db kofeines gumicukrot, amit a múltkor Csanya ajánlott?! A kövek tetején kicsit megpihentem nézelődtem. Időben voltam. Végülis a nagyjából 1 óra, amit ezzel a 4,3 kilométerrel töltöttem, az szerintem egész jó idő…
Fenn a Prédin elgondolkoztam, hogy jövőre itt nyitom meg a „7 Csanya” pólóboltot –szerintem egy nap alatt kitermelem az összes nevezési díjamat… ("Hate"? – rrroka) Innen lefelé csak pici szinttel már nagyon nagy vidámság volt. Szinte csak előzgettem, főleg T100-as kollégákat egy-két szó és mentem tovább. Volt közülük több is, aki szintidőn belül végigment, pedig itt még azt mondta, hogy nem fogja tudni megcsinálni. Én a végét élveztem és sikerült még 6 perc alatti kilométereket is futnom, úgyhogy elégedett voltam. Éreztem menne még, de a derekamnak nem kellett a még 50 kilométer. Janival a rajt után ismét találkoztunk pihegtünk kicsit a Kisrigó kertjében, majd különbusszal vittek minket vissza a Klébibe.
Jó volt és tanulságos. Most már tudom mit kell tenni, hogy meg legyen a T100. Csak egy picit kell több terepet belevinni az edzésekbe, mert ennyivel is simán meglehetett volna (Meg restaurálni a bokát és a derekat. – rrroka). Tudom hogy most is megtettem mindent, de az egészség fontosabb mint egy plecsni. Örülök neki, hogy emelt fővel tudtam feladni abbahagyni egy versenyt. Mert meg tudtam magamnak mutatni, hogy tényleg minden fejben dől el.
Bitliszbá, köszönjük a beszámolót és gratulálunk! 🙂
 
További Terep50/100 beszámolók:

(Szóljon ha valaki kimaradt!)

 

70 thoughts on “Bitliszbá kontra Terep100

  1. Gratula, és köszönjük! Azért ez elég jó tanulság lehet, főleg kontrasztba álítva Szasza piros 85-ös beszámolójával:

    szasz-a.blog.hu/2010/10/31/piros_85

    abból annyi jön le, hogy hű, de jó, szaladgálunk egész nap az erdőben, öröm és bódottá’, hozzá a gyönyörű színes őszi képek 🙂

    Node megfertőzödtem ám én annak a hatására, csak azért kellenek ilyen beszámolók is, hogy tudjam, hogy talán még jövőre se megyek piros 85-re 🙂

    Viszont a zenét nem értem. Miért Mozart és rock’n’roll? Mozart ha ma élne, akkor sramlizenész lenne, szerintem. A rock’n’roll az más. Mondjuk Beethoven.

  2. @pannonfunk: Ne jövőre, gyere idén! 🙂
    Én nem hiszem, hogy Mozart sramlizenész lenne… de ez ugye se nem alátámasztható és nem is tagadható… A hasonlat, persze mint minden hasonlat, sántít egy kicsit, de nem mindenki tud annyi mindent a rock’n rollról és Mozartról, mint te. Azoknak nyilvánvalóbb a különbség.

    A futásról kiegészítésként: kb. 30-ig futottam úgy ahogy szerettem volna, nem fáradtam el, és a 100 is belátható volt. 33-tól öröm és bódottá’ volt. Nem hajtott a tatár, gyönyörűséges volt az erdő.. szóval tutkó jó volt. Lehet, hogy a száz végén kicsit szenvedtem volna, de nem valószínű. Jövőre megírom. A P85-öt meg ősszel 🙂

  3. Gratulálok! Mondjuk nekem a 100 felfoghatatlan táv, az 50 teljesíthetőbbnek tűnik, hiszen “csak” picit több mint egy maraton, meg egy “picivel” több benne a szint:) Mostanában annyi terep beszámolót olvastam, hogy kedvet kaptam, mondjuk kezdetnek valami lájtos 10 kirivel is beérem..:) Rrróka, a Hilltopos megjegyzéseden feküdtem 😀

  4. Abbahagyni is tudni kell. Nekem ez kicsit túlságosan is megy, de te tutira jól döntöttél. Visszatekintve, azok a szenvedős futásaim, ahol a fájdalom és a komolyabb sérülésveszély ellenére továbbmentem, nem maradtak meg bennem valami heroikus-szép emlékként és inkább csak visszavetettek a fejlődésben. Szerintem nagyon jól csináltad. Jövőre én is megpróbálom a 100-at. A Ti tapasztalataitokkal is felvértezve 🙂

  5. @szasza75: Hát olvasd el a két évvel ezelőtti beszámolódat. Lehet, hogy csak én értelmeztem félre, de nekem az annak idején úgy jött át, hogy nincs semmi nehézség, odafigyelünk a pulzusunkra, aztán szépen lefutjuk a 85 km-t. Nincs benne emberi tényező, nincs benne az, hogy mennyire ott kell lenni fejben, csak a poénkodás (nézd vissza a videódat, vagy ott van a 65-ik kilométernél a beszélgetésed), közben meg gyönyörű fényképek az őszi erdőről… Becsapós. Valahogy az jött le az amatőr zöldfülűnek (nekem…), hogy nincs itt semmi gond, aki le tud futni 10 km-t, az le tud futni 85-öt is, miért is ne. Aztán tavaly ősszel az első maratonomon, 15 hónappal a nulláról indulás után szembesültem azzal, hogy azért ez nem így van 🙂 De semmi gond, engem tényleg nagyon megfertőzött az a poszt. 2010 telén és 2011 januárjában úgy mentem a két szigetköröket, hogy biztos ekkora buli a piros 85 is. Szép emlékek, és megalapozták azt, hogy hosszútávfutó lettem 🙂

  6. elolvastam egy rakás terep50-es postot, de egyiknél sem lett az az érzésem, hogy jah, csak 50-et mentek a terep 100-on? Szóval részemről az 50 is max respekt.

    Azt hiszem egyébként ez hiányzik a legtöbb amatőr futóból, amit bitliszbá megcsinált, hogyha fáj, akkor józanul végiggondolom és feladom. A többség továbbmegy, amíg esetleg össze nem borul, meg nem sérül. Pedig elég vacak érzés a pályán egy szerettünkért aggódni, amikor látjuk/tudjuk, hogy inkább meg kellene állnia, csak nincs elég ereje megtenni.

  7. @pannonfunk: na jó az pont olyan volt, mert okosan csináltam. nem mindegyik okos, nem mindegyik könnyű, de az az volt Azért volt már olyan 50 esem, hogy acélban sírtam a fáradtságtól és rázott a hideg, pedig nem is futottam nagy időd. Szóval sokat kell tapasztalni, aztán lehet különbséget tenni. van ilyen is olyan is.

  8. @rrroka: az elsők 10 óra körül lenyomják… egyébként a kajálás az külön műfaj ezeken a versenyeken. Nálam nagy dilemma mindig, mert a gyomrom gyengécske, hamar meg tud borulni. (Mondjuk nekem inkább alul jön ki, míg többeknek fölül, ami szerintem még rosszabb…)
    Meg kell találni a pótlásban az édes-sós arányát. Dobogókőn pl. simán ettem a sót is marokból…

  9. Elismerésem Bitliszbá!

    A teljesítéshez(alföldi gyerekként felfoghatatlanok ezek a szintkülönbségek, mind UFO-k vagytok!), s főleg a megfontolt döntésedhez!

    Még anno rrroka-master írta, hogy nem volt elég érett feladni egy versenyt. Mekkora igazság!

    Ja, igazságokról jut eszembe: valamely nap Ancsúrral levelezve futottam a lassan járj, tovább érsz közmondás “eredetijébe”:
    Festina lente!
    A római korban Augustus mondta egy hadvezérének, jelentése: Siess lassan!
    Szerintem fasza kis oximoron! 🙂

  10. @bitliszbá: Köszönöm a beszámolót! Amikor láttalak a versenyről készült képeken, gondoltam, jó lenne megtudni, hogy sikerült a futásod. Nem is gondoltam, hogy itt találom, pedig ugye már nem az első eset. Rrróka kommentjeivel kiegészítve pedig külön élmény volt olvasni :-))
    Majd az UBről is írhatnál….

  11. @saaby.: Szerintem én is írtam valahol, hogy mostanában 1 liter vízben feloldok 1 Plusz aktív pezsgőtabblettát (teli van vitaminokkal, meg van benne koffein is), 1 Ca pezsgőtablettát (250 mg-nál több megnézium) meg 1 Mg+B6 pezsgőtablettát (125 mg Mg). A fenti hatóanyagokon kívül jön még ezekhez a Na-hidrogén-karbonát (amitől pezseg), és így a nátrium. A káliumot banánnal pótolom, mert nem találtam értelmes árban kálium pezsgőtablettát. Mostanában a hosszú futásaimra ezeket viszem, pl. a múlt heti maratonomra 2 liter ilyet. Ez jóval töményebb, mint az izo, de ha elkezdessz izzadni, töményebbet izzadsz, mint az izo, és az izo sem pótolja kellően az ásványi anyagokat. Ez a keverék kellően pótolja, amikor megkívántam, tiszta vizet is ittam mellé. Nem utolsósorban kellemesen savanyú, és van benne egy kis szén-dioxid is, sokkal jobb inni, mint a poshadt vizet.

    A só egy kicsit meredeknek tűnik, de ha igazán hosszút futsz és nagyon meleg van, és úgy találod, hogy piszok szomjas vagy, hiába ittál és lötyög a víz a gyomrodban, akkor hidd el, hogy a mekis zacskós só a megoldás. Bedobod, és felszívódik a víz a gyomrodból, ami addig azért nem szívódott fel, mert a sok izzadástól nátrium-hiányos lett a szervezeted, és el akarta kerülni, hogy a tiszta víz felszívásával még tovább csökkenjen a nátirum koncentráció a szervezetedben.

  12. @saaby.: A nátrium hiányról még egy friss sztori. Most szombaton futottam maratont, nem túl gyorsan, meg nem volt nagy meleg sem, megittam a fent említett házi frisítőből két litert. Futás után automatikusan kiettem az összes szalonnát a túrós tésztából, egyszerűen kívántam. Másnap meg olyan émelygésem volt, mint a tavaly októeri maratonom után, így olyat tettem, amit soha: jó alaposan megsóztam a levesemet, aztán még repetáztam is, amit szintén megsóztam. Útána lettem jól.

  13. @saaby.:
    1. A sör-kóla-sör tuti, csak a sör is jöhet 60km után.
    2. a Mg Ca mindennapi fogyasztása, sztem azért több mint placebo, mert a kiegyensúlyozott étkezés megvalósítása, sajnos akadályokba ütközhet
    3. a só pótlása igenis szükséges pannonfunk kolléga tudományos érvelése szerint is.
    4. Az a tuti ami neked beválik…mondjuk az az idő sok, amíg kikísérletezed, és addig jöhet fent is meg lent is, és zuhanhatszt meg többször is…

  14. @pannonfunk: hát nem is kötelező egyetérteni. 🙂 mondjuk a 48-ra én is futnék egyszer egy 40 fölöttit. az a baj szerintem az ekkora edzéstávokkal, hogy egy hétig pihenni kéne utána, mert fokozottan sérülésveszélyes. amúgy meg ez annyira rugalmas szabály, hogy ősszel a nagy félmaratoni hajrában én is simán futottam 20km körül háromszor is. 🙂

    @csiripiszli12: még sosem voltunk, logisztikailag túl nagy falat. futásban természetesen menne! 😀

  15. @rrroka: Kétszer akarok futni maratont, és többször 37 km-eket. Az kellene, hogy a 37 edzésnek ne legyen még sok. Persze lassan futom, olyan 6’10”-6’20” körüli tempóban. És utána minimum 1 nap pihenő. Maraton után 2 nap pihenőt tartottam, és harmadik napon is csak 10 km-re mentem, 6’10”-es tempóban, kényelmesen. Szombaton futottam a maratont, és tegnap, csütörtökre regenerálódtam úgy, hogy 5’50”-ben jól esett a 16 km. Kedden-szerdán csak 10-eket, de piszok párás is volt a levegő (Dániában voltam), és meleg volt, kifejezetten tűzött a Nap.

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása