Bitliszbá – Bécs Pozsony Budapest 2. nap

Bitliszbá – Bécs Pozsony Budapest 2. nap

Loading

A kemény menet 84,9 kilométeres etappal folytatódik (és beszúrásokkal… – rrroka) Pozsonyból Győrbe. Bitliszbá az előző napi 90 után nehezen rázódik helyre, majd bekövetkezik az ami még soha, amitől mindannyian tartunk… 

BBU 2. nap

A második nap reggel. A mai szakasz Pozsony-Győr 85km. Annyira azért nincs kedvem futni… Jó tíz perces séta a rajtig. De legalább ma is szépen süt a nap.  A rajt a tegnapi befutóból indul a maradék 200m-rel nyitunk a rekortánon. Nem esik túl jól, de erre azért számítottam (Fej már nem hátracsap, kicsit se? 🙂 – rrroka). Süt a nap, nincs túl hideg a bringát is úgy tűnik sikerült kicsit rendbe kapni (aztán persze kiderül, hogy mégse). A híd túloldalán futunk vissza, aztán le a gátra. Teljes pozsonyi panoráma a szlovák királyok ősi várával (höhöhö). Szép városnézős idő. De a futás nem megy.

Ráadásul a gát után kis bicikli út, majd újabb gát, aminek vagy a tetején, vagy az aljában futunk. Egyszerűen nem érzem a ritmust. Az első frissítő után már valami kezd visszajönni. felveszem a ritmust. Megyek is el azok mellett, akik lehagytak. A tempómat nem tudom, majd csak az első váltóponton kapom meg az órát, ami a bringatáskában maradt éjjelre. Attila addig tölti. (Ezek a rohadék kütyük folyton lemerülnek. Minél többet tudnak, annál hamarabb. – rrroka) Kb. 5.45-ösben futhatok. Egészen jó érzés. El is érem a határt, befutunk Rajkára, ahol az első váltópont van. A szokásos kép fogad. Én befutok, Zsaklin meg kifut. (Megtudom, hogy alaposan át kellett gyúrni, hogy tovább tudjon menni.) A váltópont után még a falu határában lehagyom Soós Petit. Aztán jön a köd. Beérünk a szigetközbe és a köd ránk telepedik. Mindenféle értelemben. Érzem Marcin is, hogy a tegnapi 90 kilométer rajta is nyomot hagyott, a bringa is rendetlenkedik, a ködben nem érzem a távolságokat. Peti is visszaelőz. Nyögvenyelősen, de megyek tovább. Érzem, hogy ez nem lesz így jó. egyre inkább. Ráadásul most már az órám is mutatja. Tényleg nem lesz ez így jó. Nem baj. Megcsináljuk! Nem fog menni! De menni fog! Lassú vagy Papa! Majd megint belejövök.

Próbálom. Nem megy. Beérünk Dunakilitire. Itt egy felesleges U betűt írunk le. Már ez kiakaszt. Lefekszem egy padra, kérem Marcit lazítsa ki a lábam. Ezalatt utolér Kornél is. Aki stabilan az utolsó volt tegnap is (ja és végig a verseny folyamán). No újabb löket ami nyom lefelé. Aztán jön egy autó és beáll mögém. „Te vagy a záróbusz?” – „Igen, de menjél csak nyugodtan…”- húbazz.. ilyen még nem volt velem. Nagy a nyomás nagyon nagy. Visszaelőzöm Kornélt. A következő frissítőnél pár száz méter az előnyöm. A futás nagyon nem megy. Előnyömet a frissítéssel elvesztem. Jön a frissítőpontokat felszedő teherautó is. No ez már a vég. Fejben teljesen összeestem. Ezt így én nem tudom megcsinálni… Valahol 39. és 40. kilométer között feladtam. Holnap folytatom. (Nyilván jól tetted, mert ha a fej és test együtt ezt jelzi, akkor ki kell szállni. Sajnálom. :/ – rrroka)

Tanulságok és egyebek: Aznap Zsaklin kb. 10-12 kilométerrel később volt kénytelen feladni, bár neki inkább lábaival volt gond. Soós Peti részleges izomszakadást kapott a talpán 60 kilinél (Ez de szarul hangzik. – rrroka). Frank Tibi már az első váltóponton feladta. Ez csak azért, hogy magamat nyugtassam, hogy másnak se ment ez a nap. Így utólag is azt gondolom, hogy ha aznap végigszenvedem, akkor nem biztos, hogy a végigcsinálom a maradék napokat. Lehet, hogy a futástól is elment volna a kedvem. Másrészt szintidőn túl beérni (ami valószínűsíthetően bekövetkezett volna, ha folytatom), ugyanolyan kudarc lett volna mint feladni. (Itt jegyzem meg, hogy az idén senkit nem szedtek ki a versenyből szintidő túllépése miatt, de ez nem is érdekes az én szempontomból.) (A futóbolondok azt mesélték, hogy idén elég kevesen voltatok, merthogy tavaly elmaradt és idén is elég fapados volt. – rrroka) Ahogy a doki, meg Kaufer Tamásék vittek be minket Győrbe, végig arra gondoltam, hogy ez csak szenvedés lett volna, és nem örömfutás. Bár ezek a távok mindig szenvedéssel járnak – hazudik aki azt mondja, hogy minden percét élvezi – összességében az eredménynek pozitívnak kell lennie, hiszen mi csak hobbifutók vagyunk (Akkor mi mik vagyunk, havi annyival, mint amit te egy nap letoltál? 🙂 Megyek is futni. – rrroka). A saját örömünkre futunk, ha az öröm elveszne mit sem érne az egész. No ezt az örömöt nem akartam elveszteni. És jól döntöttem.

…ja és csak egy kérdés a végére: Te, kedves olvasó, szégyellnéd magad, ha az egyik napon lefutsz 90 kilométert és másnap „csak” 40 kilométer megy? (Nem szégyelném, erre nincs is ok. De nem lenne jó érzés, még akkor sem, ha ez volt a jó döntés. – rrroka)

12 thoughts on “Bitliszbá – Bécs Pozsony Budapest 2. nap

  1. Tudni kell feladni is. Viszont utolsó nap milyen szépen mentél cserébe 🙂 Meg előtte is két napig, amiről nem tudok, bár 22-én Zsámbékon voltam, de csak a gyorsan haladó váltósokat láttam. Úgyhogy várjuk a további beszámolót 🙂

  2. Akkor most ennyi volt a törtenet, vagy most mi is van? Bocs, de tenyleg nem tudom, hogy a teljes versenyböl kiszaltal, vagy csak azt a napi etapot adtad fel? Felvilagositast kernek, köszönöm!
    Ritkan futok egymast követö napokon, föleg (soha…) 90 es 40km-t. 🙂 Nem tudom, mennyire lekepezhetö ilyen teljesitmenyre az en futotavon (10-15km), mindenesetre nekem nagyon nehezkes, es fajdalmas, ha egy komolyabb tav utan nem iktatok be min. 1 nap pihit. Persze ez inkabb okoskodas reszemröl, mivel közeleben nem jarok a te “hobbifutasodnak”… 🙂
    Szegyenerzes? Azt gondolom, hogy maga a teljesitmenyed legtöbbek szamara tiszteletet parancsolo. Keveseknek van alapja ezt kritizalni. Mindenesetre a legfontosabb, hogy magaddal szemben mik voltak az elvarasok, illetve a tervek. Fel tudtal rendesen keszülni? Nem valaltad magad tul ezzel a versennyel? Egy objektiv ertekelessel szerintem jol is kijöhetsz, es mint BGY irja, komoly harci kedvet adhat a jövö evre…

  3. @Sz.Lacc: Persze majd Biltiszbá is megválaszolja ezt, de láttam a fészen, hogy 138-as átlagpulzussal ment 5’40”-es tempóban 28 km-t pár héttel a BéBu előtt. És bőven 300 km feletti hónapokat ment felkészülés során. Az van, hogy ilyen távoknál, ilyen versenyeknél már rengeteg függ pillanatnyi tényezőkön. Ha elolvasod az első napról szóló beszámolót, láthatod, hogy első nap az utolsó 5 km-en 4’40”-es tempóban ment, mert túlságosan lelassult és kifutott volna a szintidőből. Pl. ez is betehetett. Lehet, hogy első nap kellett volna 25 és 75 között 5 mp-cel jobb kiliket menni, ami nem sok, de akkor a vége elég lett volna lassabban is. Vagy 10 mp-cel, és akkor a vége nagyon kényelmesen is elég lett volna. És a 10 mp/km különbség kijöhet úgy is, hogy az 5 km-ként levő frissítőkön 50 mp-cel kevesebbet pihen. Persze valószínűleg nem állt le 5 km-ként 50 mp-re, de mondjuk 25-önként 4 és fél percre. Vagy mit tudom én. Csak érzékeltetni akarom, hogy ilyen távnál milyen egyszerűen el lehet úszni a szintidővel, és volt technikai problémájuk is, mert lemerült a műholdas óra.

    Meg az is lehet, hogy ha nincs köd, akkor végig megy a második napon, az előző napi gyilkos hajrá ellenére is. Meg azért az is durva, hogy egy ilyen kudarc után másnap, harmadnap, negyednap újra odaállt a 90 meg 60 meg 21 km-ekre, és milyen szintek voltak azokban! És beért szintidőn belül…

  4. @viito, @hercules: : aha, értem. Köszi.
    @pannonfunk: igen, sok oka lehetett a “feladásnak”, erre is gondoltam, hogy az okokat végiggondolva esetleg fontos következtetéseket tud majd Bitliszbá levonni. Bevallom jómagam is a túlerőltetést gondolnám, illetve a köd miatti frusztráció. Csak nem igazán gondolnám magam a megfelelő személynek, aki ezekben sok tapasztalattal rendelkezik… 🙂 Így inkább nem okoskodtam.

  5. @Sz.Lacc: Bocsi, hogy csak most válaszolok. De köszönöm, hogy a nagyját leírták a kollégák.
    1. Folytattam természetesen…
    2. a verseny, pláne a hosszútávú futás (de akár a bringa is) mindig nagyon sok tényezőtől függ. Nekem így utólag az a véleményem, hogy mentálisan nem készültem fel arra, hogy lehetek az utolsó helyen, a záróbusz közelében. Fogalmazhatunk úgy is, hogy nagy volt az arcom. Nem baj,de erre valóban nem készültem.
    3. a felkészülési időm nagyon kevés volt. Augusztus 22-én kaptam a nevezést barátaimtól. 2 hónap alatt úgy próbáltam meg készülni, hogy menjen a dolog, de ne sérüljek meg. 500 feletti hónapokat csináltam, szerintem 600-asok kellettek volna, de az teljes kimerülés lett volna a havi 300-ról indulva.

  6. @bitliszbá: Azt írod, a futásban az örömöt keresed. Az ultratávok azonban általában nem a felhőtlen kacagásról szólnak. Ha ilyen hosszú távokra vállalkozol, akkor a fájdalom és szenvedés is utitársad lesz (legalábbis asszongyák…). Ezen agyalgattál indulás előtt?
    Mondom ezt én a “tapasztalt” ultrás :-)))

  7. Természetesen nem szégyellném, hisz ilyenért mások előtt szégyenkezni értelmetlen volna. Hogy saját magammal hogy számolnék el vele azt nem tudom. Az UB-t idén a fél mezőny feladta, nagy nevek is, én mégis pokolian bánom, mert abszolút megcsinálható volt….
    Ha TE maradéktalanul úgy érzed, hogy jó döntés volt akkor az volt, és mindenki befoghatja 🙂

Hozzászólás a(z) BGy bejegyzéshez Válasz megszakítása