Bitliszbá egyéniben teljesítette a Bécs-Pozsony-Budapest Ultramarathon majdnem 320 kilométerét. Ezen a versenyen 5 nap alatt kell hazaérni 90,3 – 84,9 – 62,4 – 58,6 – 21,1 kiris darabokra osztva a teljes távot. Lássuk be az utolsó nap kivételével legtöbbünknek csak egy napi adag is gondot okozna. 🙂 Kemény vagy bitliszbá! Gratulálunk!
Itt az első nap beszámolója, amikor Bécsből Pozsonyba szaladtak át a teljesítők.

Bécs Pozsony Budapest. Három főváros Európában a Duna mentén. Térképen közeliek. Mi magyarok mindháromról mondhatjuk, hogy egykor mindhárom volt fővárosunk. Most nem a történelemről szeretnék írni, gondolom, sejtitek. Van egy futóverseny. Ezeken a városokon oson keresztül, szinte észrevétlen. A kis pontocskák, akik futva teszik meg ezt, a végére nagyok lesznek. 

1. nap

Elmesélem. A verseny Bécsből indul. A Práterben lévő Ernst Happel stadionból. Ez az osztrákok népstadionja. Az osztrák katonasport-szövetség biztosítja a stadiont nekünk, indítanak is 1-2 csapatot minden évben. Reggel kilenckor rajtolunk. Az üres stadionban futunk egy kört. Zeng Vangelis – Tűzszekerekje. Hihetetlen érzés a 80ezres stadionban futni, úgyis, hogy egyetlen néző sincs. Akkor is tudom, hogy ez nekem szól. Csak a móka kedvéért is vagy száz méter erejéig hátracsapom a fejemet.

Az első pár kilométert a Práterben tesszük meg, majd egy kis kacskaringózás után a Duna partján futunk 6-7 kilométert. Kb 7 kilométernél az osztrák hadsereg tagjai frissítenek először. Víz-tea. Más nincs, még ez se kell igazán, de egy kis teát kortyolok. Futunk a külvárosban Nagyjából még látok előttem futókat, mögöttem is látótávolságban Frank Tibi meg Zsaklin. Külváros. Ipartelepek, gyárak. Aztán ráfordulunk egy folyócska (Schwechat) partjára. Kerékpárút, rendezett környék, de valami iszonyat szag terjeng. Hihetetlen ellentmondás van a látvány és az itt terjengő bűz között. Aztán jön az első váltópont, utána sokat futunk a főút szélén. Vannak mindenütt barátok ismerősök. A kísérőautók is kérdezik, segíthetnek-e. Szóval rendben van a dolog. A 40. kilométernél lévő frissítőponton a helyi bort is kirakják frissítőnek. Itt találkozom az első egyéni feladóval. A mentősök mondják ki neki, hogy ennek vége. A frissítőknél látom, hogy amikor beérek, Zsaklin akkor megy tovább, amikor meg én indulok, Frank Tibi akkor jön. A második váltópont előtt Zsaklin vádliját kell kigyúrnia Lacinak a kísérőjének. Ez nem jó jel, hiszen az első nap felénél sem vagyunk. A második váltópontnál kicsit elidőzünk. Ennek következtében a következő 35 kilométeren egy futót sem látok magam körül. Zsaklin előttem fut jóval, Tibi mögöttem marad el, mert versenyigazgatóként egy baleset miatt intézkedik. Érdekes szakasz jön. Római borút. Szélerőművek, elhagyott utak, ahol órákig senki sem jön, aztán hirtelen innen is onnan is felbukkan 2-3 autó.

Aztán megint falvak, dombok, értelmetlen kerülők, ahol csak azért rajzolunk meg egy u betűt kb. 3-4 kilométer hosszban, hogy visszatérhessünk ugyanarra az útra 500 méterrel arrébb, és ezért két rendőrautónak is legyen dolga egész nap. Az is gáz, hogy már ki van táblázva, hogy ezen az úton ennyire van Pozsony, és akkor jön a kerülő. Nem is megy jól a futás. 70 kilométernél még nem izgulunk. 75-nél már kicsit igen, hogy meg lesz-e a szintidő. Mivel a Garmin 405cx (amit a Navi-Gate kft. biztosított a versenyre) lemerült, a 205-ös meg nem találta műholdakat, nem láttam az időmet, sebességemet stb. Marci – a fiam és egyben kísérőm is – nézi az időket az öt kilométerenkénti táblák között és kezd el hergelni. Nem lesz jó, nem érünk be, nagyon lassú volt ez az ötös, meg kellene nyomni, tudsz még futni?, gyorsabban kellene, no ezen az emelkedőn már nem gyalogolhatsz… Nem tudom hogy csinálta, de bejött. A nyolcvanas táblától a célig 55 perc alatt értünk be. 80-tól 85-ig 25 perc volt 85-től a végéig két-három hosszabb megálló miatt még gyorsabb. Frissíteni muszáj volt, az utolsó osztrák faluban a rendőr nem állította meg a péntek esti forgalmat, és Zsaklin kicsit elkevert. Onnan nyomtuk egymást előre. Mondta, hogy 4:40 körülivel megyünk. Nehéz is volt. Kivilágítatlan kerékpárúton sötétben. A töksötét csak a folyó felől nyitott, aluljáróban a Duna hídon meg húztuk egymást. Hol ő ment elől, hol meg én. A hídon csak át kell futni, és ott a befutó. Futva kísérnek be minket, hogy a szalagozást se kelljen nézni. A helyi TF stadionjába érve még 200 méter rekortán. Megnyomom, ahogy csak kifér. 10 óra a szintidő. 9:59:58-nál futok be. Jön utánam Zsaklin is. Örülünk. Kemények vagyunk, és irgalmatlanul jók!