Balaton Szupermaraton 3. nap: Badacsony – Balatonfüred 43,6 km

Balaton Szupermaraton 3. nap: Badacsony – Balatonfüred 43,6 km

Loading

Még pénteken megérkezett bitliszbá harmadik napi beszámolója, de technikai nehézségek léptek fel nálam, így csak ma délután tudom posztolni az egyre érdekfeszítőbb és továbbra is vicces beszámolóját a Balaton szupermaraton 3. napjáról.

A harmadik napon valamivel egy maraton fölött kellet teljesítenie az egyéniben indulóknak, immár majdnem 100 kilométerrel alábukban…

"Balaton Szupermaraton 2010.03.20. 3. nap

A harmadik nap reggele kicsit hűvöskés szellőcskékkel és rettenetes nagy tömeggel várt minket Badacsonyban. Kicsit megcsippentett a félsz, mert reggel a buszon az egyetlen idén induló szlovákiai magyar srác mellett ültem, és viszonylag jókedvűen közölte, hogy tavaly simán sikerült neki, de a tegnapi napot fel kellett adnia. Na hogy is van ez? Ha már olyanok is kénytelenek feladni, akik VÉRPROFIK (Mindig ez a profi és amatőr duma. Talán zenével futsz…? 😉 – rrroka) és nem elég nekik egyszer megcsinálni, hanem többször nekifutnak, akkor én, az egész mezőny legeslegslegamatőrebb indulója hogyan képzelem, hogy végig tudom csinálni. No mindegy. Az a lényeg, hogy Badacsonyban is megtaláltuk az előző nap leadott kerékpárt és megbeszéltük Petivel, hogy Zánka tájékán fog várni és ő nekivágott a táv első felének.

Mivel még fél óra legalább volt az indulásig, ezért megpróbáltam kideríteni az eddig még viszonylag áttekinthető rajtszám szín, hossz és felirat kavalkádot. Most – bár tudom, hogy sokakat érdekelne – nem próbálom meg elmesélni mit is jelentett a zöld, a fekete, a négyjegyű szám, a hatjegyű szám és ezek nagyszámú kombinációja (Egyszerüsítve: akin rajtszám van az ultrafutó állat. 🙂 – rrroka).

Az eddigi futópajtások mind megvoltak hiánytalanul. DaMartian elmesélte mitől is húzta a lábát (Mitől? – rrroka). Gábor azt, hogy a begörcsölt lába az egészségügyi személyzet hathatós közreműködésével helyrejött annyira, hogy bár a tegnapi cél aljában azzal biztatták, hogy már csak 3 perce van a szintidőből és kénytelen volt és tudott is hajrázni. Meg, hogy még igaziból volt 20 perce a befutásra. Attilának, a tegnap rosszul megválasztott alsónemű okozott mára némi felhám problémát, de vidáman közölte, hogy ha nincs rá kenőcs akkor inkább nem szexel, de ezt már lefutja. Zolka vidám volt és nagyon jól érezte magát.
 
Na ez a tömeg ami Badacsonyban volt, már kezdte igazi BSI-s verseny hangulatát idézni. A legrövidebb ultratávra sokan jöttek, hogy először legyenek ultrafutók. Elkezdődött a félBalaton egyéniben és csapatban, és persze mi a nagykörösök is mentünk tovább. Szóval tömeg. Ismét egyéni indítás.

Viszonylag szűk járdán indultunk és pár méter megtétele után meg is láttuk a táblát amin ez állt: 100 km. Merthogy már csak 95.4 km van hátra (Csak! – rrroka). Ahogy DaMartian megjegyezte: innen visszafelé futunk (virtuálisan persze). Elkocogtunk viszonylag kellemes sebességgel az első frissítőig, hagytuk, hogy a frissebbek akik csak ma kezdték, elfussanak. Nem nagyon előzgettünk hanem kellemesen hagytuk, hogy mint jó bringásokat vigyen minket a boly. Az első frissítőpont után megint elkapott az agymenés, hogy ez mégis csak futóverseny és mi az hogy itt én kocorászok. Szóltam a többieknek, hogy „kedvem van”, csak azért nem volt „Jánosom! Kedvem van!” mert nem volt köztünk János. („Egészséges erotika”). Úgyhogy megindultam de veszettül. Ahogy elnézegettem a Garminon 5.00 és 5.30 közötti kilikkel nyomtam.
Egyedül Lejó, a kis zöld manósapkájában tartotta velem a lépést, de sajnos ő nem volt nagy beszélgetőpartner, mert állandó kiséretével beszélgetett inkább.

A terep hullámzása ideális volt, és ha valaki fartlekelni szeretne ez tökéletes terep az ő számára. A második frissítőnél ami váltóhely is volt egyben, gyorsan végeztem, és nyomtam tovább. Egészen addig amíg el nem jött megint a biológiai szükség. No itt nem volt ToiToi, úgyhogy maradt a vasúti töltés. Egy ideje, ha hosszút futok mindig van nálam EÜ papír, úgy hogy csak átkeltem az úttesten, lemásztam majd visszamásztam és pontosan becsatlakoztam Zolkához ("gyorsan végeztem, és nyomtam tovább" – rrroka). Elkocogtunk a zánkai frissítőig, ahol Iván és Robi értek be minket, és rövid értekezés után az derült ki, hogy a tegnapi mélypont után náluk minden OK.

Nálam viszont a mai EÜ szünet nem a tegnapi lelkes és felszabadult futást hozta meg, hanem éppen ellenkezőleg. Pont azt vette el. Még futottam kb. 2 kilométert és a zánkai tábor után találkoztam Petivel. No innentől csak nyújtottam, emelkedőn sétáltam, hagytam hagy menjenek el mellettem azok is, akik eddig sose. Egyszerűen nem jött a kedv. Az időbe tutira beleférek, hisz túl vagyok a fél távon. Oszt’ jó van. Holnap is van még nap, kell még az energia. Ezzel biztattam magam. Jól el is lébecoltam egészen az utolsó frissítőig. A 25 km es frissítő után egy pár km-en Évivel futottam, aki nem egyéni induló volt, hanem párban csinálták a versenyt. Petinek igen nagy örömöt okoztam, mert végre nem csak pasikat kellett hátulról néznie.

A 30 km előtt beszélgettem kicsit Kocsis Árpival, aki mélységesen egyetértett felfelé sétálós, lefelé és vízszintben futós technikámmal (Nem lett volna ideálisabb a nagyon lassú, de kocogó mozgás? – rrroka). Minthogy jól meg lettem erősítve lelkileg, hogy jól van ez így, tovább lébecoltam az utolsó frissítőig. A futás-nyújtás-séta-frissítés technikát szinte tökélyre fejlesztettem. Azt gondoltam ezzel a technikával simán abszolválom ezt a szakaszt, és majd holnap megmutatom, hogy tudok még futni is.
Lassan megérkezett az utolsó frissítőpont is, ahonnan még 6 km lehetett a célig. Itt gonosz megjegyzést tettem a kihelyezett táblára, amin az állt, hogy 500 méterrel a cél előtt van még egy frissítőpont. Majd magamhoz vettem némi szokásos frissítést.

És ekkor jött a hidegzuhany.

Aki utolért ezen a frissítőponton az lehet, hogy az ultrafutás egyik élő legendája több mint 100 ultramaratonnal a háta mögött, DE MÉGISCSAK EGY HETVEN ÉVES NÉNI!!!!!

Miután a frissítőpont után Sigrid néni (Utánanéztem, ő Sigrid Lomsky. A tiszteletreméltó hölgy tartja a 24 órás rekordot, 1993-ban 51 évesen 243.657 kilométert futott. Az hatperces tempó egy napon át. – rrroka) szerzett kb. 100 méternyi előnyt elkezdtem hezitálni. Befogjam vagy ne fogjam be. Először hajlottam arra, hogy: Menjen csak, ha menni akar, bánja fene. Közben eszembe jutott kollégám, akit évek óta piszkálunk azzal, hogy a dunaparti 10 kilométeren a BSI-s fotók tanúsítják, hogy lehajrázta egy kb. 60 éves néni. No ezt azért már mégse!!!!
Hátraszóltam Petinek, kapja össze magát, mert megyünk! Mi van?! Mondom megyünk. Elkaptam a ritmust.
Először azokat hagytam le, akik még szemmel is befoghatónak tűntek, aztán azokat is akik már nagyon rég lehagytak, végül utolértem Gábort is, aki vagy három frissítőponttal a vége előtt hagyott ott. Közben kérdezték, hogy belőttem-e magam, vagy csak valamit kevertek az italomba, de szerintem csak az a mocsok adrenalin tette (Meg a hiúság! 😀 – rrroka)! 🙂
Az utolsó 6 kilométer egy nagyon nagy száguldás volt. 32 perc alatt húztam be (amiből vagy hármat elvett a tétovázás, hogy induljak, vagy ne?). A célegyenesben 4.30-as sebességgel!!! 

Megvolt ez is. Az időeredmény valljuk be nagyon gyengécske, hiszen 5 km-rel kevesebbet kellett teljesíteni, és az időm majdnem ugyanannyi lett mint az első nap (Nem sajnáltad utólag a belesétálást? – rrroka).  De volt két nagyon jó szakaszom, és vége számomra felejthetetlen marad. Az, hogy százharmincvalahány kilométer után képes vagyok örülni a futásnak, és nemcsak hogy örülni tudok neki, hanem FUTNI is tudok ez olyan erőt adott, hogy már akkor azt éreztem senki és semmi nem állíthat meg.

MEG FOGOM CSINÁLNI AZ UTOLSÓ NAPOT IS!!!!!"

Garmin adatok:

15 thoughts on “Balaton Szupermaraton 3. nap: Badacsony – Balatonfüred 43,6 km

  1. További gratula!

    Az elején felvetett gondolathoz annyit tennék hozzá, hogy szerintem itt fokozottan igaz, hogy nem a táv öl, hanem a tempó. No meg az egyéni sajátosságok(sérülésre való hajlam, mentális felkészültség, regenerálódási képesség). Így visszatekintve, nagyon is teljesíthetőnek találom a távot és a szintidőket, de kérdéses, hogy sokkal gyorsabb tempóban is képes lennék-e rá.A döglassú tempóm eredményeképp igazából el sem fáradtam, egyedül a gyomrom készült ki(meg az amúgy is sz@r bal bokám). Sajna idén nem volt alkalmam bebizonyítani magamnak, hogy tudom én ezt keményebben is….Bocs a regényért.

    No, jöjjön az utsó napi beszámoló, várjuk!

  2. Azt gondolom, a belesétálásokról ( meg úgy az egész versenyemről) hogy így letudni egy olyan versenyt elsőre, amit azért nem futhatsz minden hétvégén, szerintem egész jó volt.
    A tanulásba bőven belefért a séta is, és szerintem az utolsó napra megfizethetetlen tartalékokat szereztem a sétákkal.
    Persze lehet ez csak magyarázat, de tényleg ezekre a versenyekre szerintem csak úgy tudsz felkészülni, hogy kipróbálod magad.
    Ha már megy, akkor lehet javítani, de ahhoz hogy ezt fejben helyrerakjam nekem először valahogy végig kellett csinálni.

  3. Belesétálás után tényleg nem könnyű újra elindulni… De ennyi futás után egy combosabb emelkedőn lehet, hogy tényleg ez a legjobb megoldás. Persze ezt csak az tudhatja igazán, aki végigcsinálta…
    Nekem volt szerencsém idén testközelből végigkövetni a versenyt, és azt hiszem, sokat tanultam belőle nézőként is. De szerintem a dolog igazi nagyságát csak az tudja felfogni, aki le is futotta.

    És egy kulisszatitok: DaMartian ugyanígy járt a 4. napon Gyurcsány Ferenccel, mint Te Sigrid nénivel, bitliszbá! A hiúság tényleg nem egy utolsó motivációs tényező…:D

  4. @rrroka: Nem, váltóban indult. Éppen futva kísértem DaMartiant, amikor megelőzött minket. Gondoltam, hogy ezt azért nem kellene ilyen simán hagyni, de én nem versenyeztem, és nem is volt a 3 előző napi futás a lábamban, nem akartam beledumálni. De nem csalódtam DaMartianban, Benne is feltámadt a versenyszellem, összenéztünk, hogy “azért ezt ne”, és elkezdtük nyomni…:D

Hozzászólás a(z) DaMartian bejegyzéshez Válasz megszakítása