Browsed by
Author: Keratomi

Éves talpalávaló(k)

Éves talpalávaló(k)

Loading

Most néztem meg, és tavaly december végén ajánlott Róka legutóbb dalt – egyből kettőt is, a minden szakkönyvben fellelhető, speciális két hetes maratoni felkészüléshez. Szóval ebben az évben ez az első ilyen bejegyzés, ezért megint két zene lesz megemlítve. Jövőre pedig ismét jelentkezünk nagy sikerű újdonságokkal, és örökzöld slágerekkel. Ez itt a zenebutik, zeneh…, ja nem: a Havi(Évi) Talpalávaló!

(Disclaimer, mert az menő: eleinte mindig zenére/zenével futottam. Aztán áttértem a hangos könyvekre /Rejtőre röhögni a semmi közepén például nagyon vagány/, végül már pár éve egyáltalán nem hallgatok semmit futás közben. Kivéve a saját trappolásomat, zihálásomat, a körülöttem lévő hangokat – …

Olvass tovább! »

Dupla Élmény – Sört adni ér: 2-0

Dupla Élmény – Sört adni ér: 2-0

Loading

Sajnos idén nem sikerül az egyenlítés, a hazai csapat magabiztosan hozta a második menetet is. Az előrejelzések szerint is idén jobbak voltak a hegy esélyei, hiszen az ellenfél játékosai minimális időt tudtak csak felkészüléssel tölteni, és sérülés is hátráltatta őket. Ha ezekhez még hozzátesszük, hogy az esős-szeles idő is inkább a Mátra csapatának kedvezett, akkor már egyáltalán nem csodálkozunk az eredményen.

Pedig a vendégek az egyenlítés reményével érkeztek: tavaly végigment ugyan a mérkőzés, de az egy óra hosszabbítással befejezett találkozót a végig magabiztosan játszó Bükkiek nyerték. Idén a Sörösök lassú, de magabiztos haladással, rövid frissítésekkel tervezték teljesíteni a 72 km-es …

Olvass tovább! »

Balaton körbecsoSZogás Márciusban

Balaton körbecsoSZogás Márciusban

Loading

Fúj a szél, fáj a lábam, de ez a negyedik nap, szóval megyek előre szépen. Szépen?! Hát inkább vánszorgok 8 percesnél csak kicsit gyorsabb ezrekkel, és közben azon gondolkodom, hogy milyen címet adjak majd ennek a beszámolónak. Futás-barátság-buli-csoda. Na, hát az csoda, hogy én ma is elindultam. Mondjuk három nap után már nyilván muszáj volt.

Már egy ideje fáj a lábam. A vádlim, a combhajlítóm, majd terhelésnél a csípőm is. Egy ideig tűrhető, de aztán olyan, hogy nem tudok futni tőle. Hónapok óta van ez, hát elmentem egy masszőrhöz, akinek sikerült legalább a vádlimat helyre hoznia. Meg napközben már a …

Olvass tovább! »

Μαραθώνιος Αθήνας

Μαραθώνιος Αθήνας

Loading

A futás azért is jó, mert egy csomó olyan helyre juthat el az ember általa, ahova egyébként nem biztos, hogy menne. Vagy esetemben, biztos hogy nem menne. Én túl kényelmes vagyok ahhoz, hogy csak úgy utazgassak, nekem kell legyen valami cél is. A vízparton ücsörgés, múzeum látogatás pedig általában nem az. De mondjuk, ha van valahol egy jó kis futóverseny, akkor már mindjárt érdemes összekötni a kellemeset a szokásokkal, és utazni egyet. Idén például Athénba, ahol az Authentic Marathon-nak nevezett futóversenyt rendezik meg, nyilván az autentikusnak tartott útvonalon.

20161112_142015.jpg

Onnan jönnek majd a futók

Még tavasszal neveztem, három csomag volt, …

Olvass tovább! »

Itt a piros, hol a piros

Itt a piros, hol a piros

Loading

Az egész tavaly kezdődött, amikor valamilyen oknál fogva kettő kötőjel négy terepfutással a hátam mögött (plusz Balboák! 🙂 ) beneveztem a Piros 85 nevű terep kalandra. Jó, hosszút már futottam, csak nem föl-le, hanem jobbra-balra. Síkon, aszfalton, vagy legalábbis szilárd, nem csúszós, nem köves burkolaton. Akkor Dobogókőig jutottam, bár nem az erőmmel volt a baj, hanem sérült volt a térdem, előtte pedig “csakazértis” alapon két maratont khm… sétáltam majdnem végig, mert 25-30 km után a járás is nehezemre esett. Na szóval hülye voltam, és nem is tudtam végig menni, nem engedett át a hegy.
Persze, hogy beneveztem idén is. Most …

Olvass tovább! »

Suhanás

Suhanás

Loading

Viszonylag kevés sorozatot nézek, de például a Big Bang Theory-t igen. Aki nem ismerné, annak elmondom, hogy ebben négy kocka srác a főszereplő (meg a szomszéd csini csaj), akikkel mindenféle kalandok történnek. A kockát úgy kell érteni, hogy tényleg nagyon elvontak, például az egyik elméleti fizikus. Volt egy olyan rész, amiben szombat este egy tücsköt vadásztak a lakásban, mert hallva a ciripelést nem tudták eldönteni, hogy milyen fajtájú a rovar és fogadtak. Ehhez persze meg kellett találni, szóval mentek a hang után. Már egy ideje keresték, amikor az egyikük felnézve feltette a kérdést: kíváncsi vagyok, hogy a normális emberek …

Olvass tovább! »

Majdnem Dupla Élmény

Majdnem Dupla Élmény

Loading

A Szimpla még vállalható lett volna. A dupla meg csak távban kétszer a szimpla. 73 km minden terepen sok, de ezen különösen. Ilyen meredek, mint a Sombokor Magyarországon nincs is. De akkor hol vagyunk?
Ilyesmiken elég sok idő volt gondolkodni múlt hét vasárnap, amikor a Dupla Élmény nevű terepfutáson vettünk részt, és a második körben túra üzemmódra váltottunk, kvázi feladtuk a teljesítést. Aztán jöttek a pálya jelölő szalagokat összeszedő lányok, és kénytelenek voltunk tovább menni. Később már csak előlük menekültünk. 🙂

13603634_612666108889874_7339858717044378969_o.jpgA rajt előtt

Ez egy páros futás, ahol a két futónak végig nagyjából együtt kell haladnia. Zolival indultam, akivel …

Olvass tovább! »

Minden, amit a foci EB-ről gondolok

Minden, amit a foci EB-ről gondolok

Loading

Ma, ki tudja hány év után újra végignéztem egy teljes foci meccset. Magyarország játszott Izlanddal a foci Euróba Bajnokságon. Ennek kapcsán jutott eszembe néhány gondolat.

Bár nem szeretem a focit, azért az EB előtt sokat olvastam a magyar csapatról, esélyekről, statisztikákrtól, találgatásokról. Akkor még teljesen hidegen néztem ezeket, egyrészt, mert nem értek a focihoz – tízmillió honfitársammal ellentétben -, másrészt, mert nekem is feltűnt, hogy ebben az országban valamiért a football olyan szinten kiemelt sportág, mintha Brazíliában lennénk. Pedig nekünk azért van még néhány eredményes – sőt, mi több eredményesebb –  sportágunk. Azután azonban amit ma láttam, (illetve az osztrák …

Olvass tovább! »

Iszappakolás és csalánkúra a Börzsönyben

Iszappakolás és csalánkúra a Börzsönyben

Loading

Jól ezek a terepen futások. Vagy sétálások. Vagy mik. Szombaton volt a Börzsöny Trail, mi az L távra neveztünk, és sikerült befejezni szintidőn belül. Nekem éppen csak. Azért a többes szám egyébként, mert Róka felesége Andi, Róka és Lemúr Miki is ott voltak, mi több ők juttattak el a helyszínre. Kilenc óra előtt pár perccel érkeztünk meg Diósjenőre, ahol a rajt/cél volt. Itt a szokásos terepfutas.hu-s szervezettség honolt, hamar megkaptuk a rajtszámot, dugókát, itinert. Ezután már csak öltözni kellett, vizet tölteni és várni a rajtot. Összefutottunk (ezt nem lehet megunni…vagy mégis? 🙂 ) az érdi futócsapatból Orsival és a férjével, …

Olvass tovább! »

Milyen futás van itt? Megkerüljük a Balatont. Hányszor?

Milyen futás van itt? Megkerüljük a Balatont. Hányszor?

Loading

A fenti párbeszéd szombaton éjjel 11 után zajlott, Keszthely előtt, amikor mellém szegődött pár tíz méter erejéig egy középkorú úr, aki láthatóan nem tudta, hogy miért siet ennyi ember a legközelebbi város irányába. Jó, hát a sietség az részemről relatív volt, mert 6:45-ös perc/km átlaggal robogtam a váltópont, és az aznapi harmadik futásom vége felé. És tegyük hozzá: a magamnak beígért sör felé. Kellett a motiváció. Pedig idén nagyon okosan mentünk, mármint magunkhoz képest. Már másodszor futottam Zolival párban a Balaton kört, tavaly egy kicsit mind a ketten megborultunk, idén ennek nyoma sem volt, viszont 54 perccel lassabbak is voltunk. …

Olvass tovább! »