Augusztus végi belehúzás sok számmal

Augusztus végi belehúzás sok számmal

Loading

Az utolsó augusztusi napon muszáj volt még futnom egyet, mert meg kellett lennie ebben a hónapban is a 100+ kilométernek. Még akkor is, ha a Nike félmaratonra nagyon intenzív pihenés lenne a javasolt (intenzív pihenés…? mindegy.) a kitűzött célok eléréséhez. Azonban hajlok én is Lemúr Miki érvelése felé, miszerint nem kéne annyira a számok bűvöletébe teljesíteni ezt a versenyt, hiszen a számok azt is mondják, hogy azt a bizonyos 1:39-es időt egy négy évvel fiatalabb és tíz kilóval könnyebb Róka futotta. Vele(m) nehéz versenyezni, még akkor is, ha kb. ötször annyit edzünk mostanában, mint akkor tette(m). 2007-ben mindössze 188 km-t futottam! Júniusban kezdtem el 5-10 kiriket futni, és 12 km volt a leghosszabb táv a verseny előtt. Hihetetlen!

Szóval tegnap, még toltam egy dombos útvonalat, felfele nagyon rosszul esett, majdnem visszafordultam a közcsapnál, de aztán arra gondoltam, nem szabad úgy kondicionálni magam a verseny előtt, hogy add csak fel, ha nem megy. Küzdöttem kicsit, még akkor is, ha ezzel egy jó izomlázat teszek a lábamba öt nappal a félmaratoni célverseny előtt. Majd a szombati Érdutol 5 kirijén kimozgom. Vagy lesz mire fogni ha nem jön össze.

Érdekes egybeesés, hogy a posztban szereplő számok összege pontosan megegyezik a Lemúr Mikivel idén lefutott kilométereink aranymetszésével. Na erre jöhet egy nagytriola!

Idő: 01:30:10
Táv: 15.6 km
Tempó: 05:46

7 thoughts on “Augusztus végi belehúzás sok számmal

  1. Jól nézem, hogy az augusztus elsejei posztotok az még egy júliusi futás? Mert akkor augusztusra hosszútáv – pannonfunk: 167.77 : 184.64. Pedig azt hittem, hogy augusztusban is folytatjátok az (átmeneti 😛 ) előny gyűjtését. Ebből nagy kipicsázás lesz a téli alapozás végére…

  2. @rrroka: De tényleg én is meglepődtem, mert augusztusra visszavettem magamat. Arra számítottam, hogy megint rámvertek egy olyan 40-50 km-t, mint júliusban. Per pillanat viszont így nagyon gyengén álltok, egész évre hosszútáv – pannonfunk: 1276.97 : 1279.55. Na, ezt most számoltam ki, és tök ledöbbentem, hogy már vezetek… Pedig majd a Nike után kezdek el sokat futni 🙂

    @Lemúr Miki: Az a helyzet, hogy azért lett ilyen kevés nekem augusztusra, mert 4’50”-es tempóban toltam a tempófutásokat, és nagyon durván leamortizált. Általában 5-6 km után (5 x 500 m tempó, előtte bemelegítés, két tempó között kényelmes kocogás, végén levezető) le is álltam, és utána következő edzésen 2 nap múlva is csak 10-eket futottam 16 helyett…

Hozzászólás a(z) rrroka bejegyzéshez Válasz megszakítása