Néhány hete rémülten tapasztaltam, hogy az amúgy sebezhetetlen és hibátlan kis testem egyik pontján apró fájdalom üt rést. A Sztüx vízébe mártott félisten Akhilleusznak is ugyanitt volt a sebezhető pontja, értitek a párhuzamot, szóval nem szégyen, ha nekem is pont a achilles sarkam fáj, csak kicsit felelőtlenség egy hónappal UB páros előtt lezúzni magamat, szóval most teperhetek, hogy rendbe hozzam, vagy legalábbis kordába tartsam a helyzetet.

Mik a tünetek?
Semmi komoly, mégis bosszantó és ijesztő: folyamatos sajgó, húzó, enyhe fájdalom a jobb sarkam belső oldalán, ott, ahol az ín tapad, nem éles fájdalom, de ha odaverem valahova, akkor tud szikrázni a szemem. Futás közben lassan enyhül, majd elmúlik, de emelkedőkön eléggé feszül.
Mitől lett?
Sok faktora van az achilles elszúrásának, én távol tartom magam az alap hülyeségektől, úgymint foci, sí, gördeszka. Viszont az ülőmunka során megrövidül az achilles ín, én pedig nagyjából napi 8 órát ücsörgök. Erre az alapra rádobtam egy hirtelen felindulásból felkészülést egy öt órán belüli VTM 50 km-es távra, ami tartalmazott pár olyan Erzsébet-kilátós futást, hogy munka után, bemelegítés nélkül iszkiri fel a hegyre, 160-as pulzussal, gyors panorámafotót 500 méterrel feljebb, majd jöhetett 10 km lejtő visszafele, ahol lehet tolni 4 percesben, ámde hideg van futás után, be az autóba (futás után leülni az egyes számú főbűn), nyújtás persze othon is szkippelve.
Soha, soha, soha ne hagyjátok ki a nyújtást.
Mit tehetek?
Minden futó tudja, csak nem csinálja: bemelegítés, hengerezés, nyújtás, erősítés. Miért nem csináljuk? Mert amíg nincs baj, nem tűnik fontosnak a megelőzés. Az sem, hogy keresztedzés során erősítsem azokat az izmokat, amik amúgy állati fontosak a futásnál. Vázizmok, hátizom, farizom. Tudjátok, milyen érzés egy hiú, szűz jegyű futónak, mikor a szakember azt mondja, hogy gyenge a farizma? Magától buggyant ki az önérzetes válasz, hogy ezt már hova tudám tovább erősíteni?! 😀
A jó szakember ismérve, hogy rávezet a válaszra.
– Szokott izomlázad lenni futás után?
– Hát persze, hogy szokott.
– Hol?
– Vádlimban, combomban.
– A farizmodban?
– Ott… ott nem szokott.
– Akkor használod őket, erősödnek?
– Óóóó, igaz…!

Tatár Szilvi, a Flatfitness sportrehabilitációs trénere kiváló pedagógiai érzékkel rendelkezik, emellett gyakorlott terepfutó, szóval őszintén és célratörően nyújt tájékoztatást és segítséget.
Örökre bevésődik az emlékezetembe, ahogy az ín fájó tapadási pontjába nyomja hüvelykujját úgy nyolc percig, amikor végre lassan enyhül a fájdalom. Rámutat a sebezhetetlennek és hibátlannak gondolt kis testem aszimmetrájára, arra, hogy a jobb lábam mennyivel erősebb, és hogy a vállaim milyen furán felemásak. Rámutat a hülye monitor miatt berögzült előretolt fejtartásra, behúzott vállakra. Mutat pár nagyon klassz és eleinte irtóra fájdalmas gyakorlatot SMR hengerrel, elmondja, hogy a halálcsillag labdával hogyan végezhető még célravezetőbb masszázs, ahogy magadtól sosem csinálnál.

Csinál két videót a szépnek gondolt futótechnikámról 2%-os emelkedésű futópadon 6 perces, majd 5 perces tempóban. Lógatom a kezem, kifele hord a jobb lábam. Bal lábbal valamennyire sarokra érkezem, jobbal nem.
Nagyon jó ezt visszanézni, sokat lehet belőle tanulni.
Mindkét tempónál tudtam tartani a 180 körüli lépésszámot.

Futópadon futni szar, végig attól féltem, hogy leesem, ráfogom, hogy a fele technikai hibám attól, volt, hogy egyensúlyoznom kellett.

Kifele csapódik a jobb lábam érkezéskor. Ez lehet az achilles fájdalom kompenzációja?

 

Hat perces tempónál rohadtul lógatom a kezem, annyira nem használnom, mert lazán akarok futni.

 

A bal lábam eléggé sarokra érkezik 5 perces tempónál.
A kezem nem lóg annyira, de a kézfejem furán lefeszítem.

 

 A jobb lábam középtalpra érkezik.