A spanyol futókacsák és az országzászló esete

A spanyol futókacsák és az országzászló esete

Loading

– 13 km futás
– 1h 26′ alatt

Nemrég effe javaslatára kiterjesztettük észak-keleti irányba az Érd környéki kalandozásainkat, és elkocogtunk a Anna-hegy kilátójához. Múlt vasárnap, mialatt a magyar futószcéna nagy része a Vivicittán küzdött, ismét elindultunk ebbe az irányba, átvágtunk az M0-s fölött, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve mégsem szaladtunk el a kilátóig (ennek valószínűleg köze lehet Rrróka tériszonyához, de erről nem beszélünk), hanem kitaláltuk, hogy megnézzük magunknak azt a bazi nagy országzászlót, amit már a múltkor is kiszúrtunk. Át is vágtunk az M0-ás bővítés építési területén, a neonmellényes biztonsági őr csúnyán nézett, de kedélyesen integettünk, nincs harag.

Tudom, hogy 30 fölött fura erre rácsodálkozni, de az országzászló közelről még nagyobb, mint távolról! Az alábbi kép valamelyest érzékelteti a nagyságát, nemkülönben a Rrrókáét, aki egyre szemérmesebb, nem szereti, ha fotózzák, mióta a Futóblog exkluzív interjúja nyomán sztár lett:

Megkérdeztünk egy épp oda zarándokoló kisgyerekes családot, hogy mi ez, a világ legtermészetesebb hangján mondták, hogy ez itt az országzászló, de hogy van-e valamilyen jelentősége a helyszínnek, azt nem tudtuk meg. Vélhetően nincs összefüggésben azzal a ténnyel, hogy száz méterre tőle két kis emléktábla jelzi azt a helyet, ahol hét évvel ezelőtt megtalálták a több lövéssel kivégzett F. József és testőre holttestét.

Futás közben megállapítottuk, hogy Diósdnak ezen a részén gyönyörű házak vannak, néhányat árulnak is, úgyhogy ha valakinek van 60 milliója elfekvőben, egész pofás kis palotát vehet.

Szintén fény derült arra, amit eddig is sejtettem: derék futócimborám fenntartásokkal kezeli, amit mondok neki. most is gyanús pillantásokkal méregetett, amikor arról értekeztem, hogy a veteményes ellepő spanyol csupaszcsiga egyetlen hatékony és ökológiailag korrekt irtási módja a spanyol indiai futókacsa rászabadítása a konyhakertre. Nyilván azt gondolta, hogy április elseje alkalmából ugratom, pedig nem, még bérelni is lehet ezeket a szimpatikus állatokat, aki nem hiszi, járjon utána. Vagy kérdezzen meg engem.

7 thoughts on “A spanyol futókacsák és az országzászló esete

  1. Nekem ez a kacsás dolog még mindig gyanús. az országzászlóról annyit tudtam meg a neten, hogy ez tényleg egy országzászló, és alapítvány építgeti-szépítgeti-cserélgeti krönyékével együtt, valamint Budaházy is kint volt az avatáson, biztos kilógott a háziőrizetből kacsának álcázva magát. diosdiorszagzaszlo.hu/
    A környéken csak nagy fekete autókat láttunk.

  2. Nálunk Országzászló tér van, a zászlót az előző rendszerben eltakarították és Lenin tér volt a neve. Az igazi szembeköpés… Már szóba hoztuk, hogy vissza kellene állítani a zászlót, amit a trianoni békediktátum után állítottak egy szoborcsoporttal.

Hozzászólás a(z) rrroka bejegyzéshez Válasz megszakítása