A sóskúti bánya felé

A sóskúti bánya felé

Loading

– 21,5 km futás
– 1h 55min alatt

Vasárnap délelőtt Rrróka épp húst pácolt, így egyedül vágtam neki Fundoklián túli területnek. Nem ment túl simán, kezd ismét kijönni rajtam az allergiám (b*zmeg, április közepén?), kicsit nyomottan fújtattam az emelkedőn, és az új Saucony is szorította a bal lábamat (azt, amelyik egy fél számmal nagyobb a másiknál). Megoldottam a fűzőt és ezzel együtt a helyzetet is, de így meg az volt az érzésem, hogy mindjárt kilépek a cipőből. Csak nekem tűnik úgy, hogy a Sauconyk keskenyebbek a megszokottnál?

A rakétasilónál tovább kalandoztam északi irányba, majd a bunkereket megkerülve elkanyarodtam Sóskút felé. Erre még nem jártam. A dombhát elég szeles, de nagy előnye a helynek, hogy nem szolgál szemétlerakóként a derék érdi polgárok számára, mint a Sóskúti út és Esztergályos utca körüli terület. Elfutottam egy magasles mellett, majd egy óra után fordultam vissza.

Idehaza megnézve a térképet, beigazolódott, amit sejtettem, de nem kockáztattam egy elkavarodást, mert időre haza kellett érnem: ha tovább haladok dél-délkeletnek, simán visszajutok a Sóskúti út végébe. Meg érdekes lenne megnézni a kőbányát is. Na, majd legközelebb. 

12 thoughts on “A sóskúti bánya felé

  1. Érdekes, nekem fél számmal kisebb kellett Sauconyból mint Asicsból.

    Ma reggel olvastam:
    “Minden idők legjobb maratoniját futotta hétfőn 2:03:02-vel a kenyai Geoffrey Mutai Bostonban. A győzelem óriási hajrában dőlt el, Mutai a 42,195 km-en két másodpercet vert honfitársára, Moses Mosopra.” 2mp!!! Erre mondják mifelénk, hogy ez a kemény nem a f*szom! 🙂

  2. Áprilisi allergia: juhar, éger, jácint, indás ínfű. Én vagy a juharra vagy az égerre voltam elég keményen allergiás (nem nézettem meg melyikre, egyszerre virágoznak), meg indás ínfűre (kicsi lila virág, tavaszi első fűvágásoknál prüszköltem tőle). Idén egészen jól bírom a gyűrődést, reggel kitüsszögöm magamat, utána napközben teljesen jól vagyok. Kapszaicinnel kezeltem magamat futáson felül, most vagy az használt, vagy csak úgy magától múlik el.

  3. @Lemúr Miki: Nem is kell. Fogod magad, leugrasz a boltba zsömiért és trappistáért, majd a Culinárisba/Ázsia Bt-be, jobb esetben ritkán a Matchban vagy CBA-ban is lehet kapni, veszel egy csomag habanero paprikát. Zsömit kettévágod, teszel bele bőven sajtot, belevágsz egy habanerot, ha nagyon tökös legény vagy, akkor kettőt, az egészet bevágod a mikróba egy fél percre, majd beburkolod. Hosszasan anyázol és emlegetsz engem, miközben a könnyeiddel kűzdesz, aztán vagy jobb lesz tőle, vagy nem 🙂

    Igazából az óbudai Culinárisban lehet kapni szárított Naga Jolokiát, az még jobb, de ahhoz készítsél elő egy bödön tejfölt és pár gombóc vaníliafagyit is 🙂

Hozzászólás a(z) saaby bejegyzéshez Válasz megszakítása