A második ezüstérem, plusz nyeremény övtáska és maga a MEZ

A második ezüstérem, plusz nyeremény övtáska és maga a MEZ

 4 

 67969376_10157637524374455_7977977756061270016_n.jpg

Na pont nem miattuk vágtam bele az újabb mászásnak, hanem mert annyira hiányzott az az átok gyönyörű Nagy-Szénás, hogy már fájt. Mintha a szeretteidet nem tudnád meglátogatni, de csak azért, mert hülye vagy. Nem bírsz fölkelni hajnalban, meg ilyenek, nyugi, kifogás mindig lesz. Fárasztó a munka, azért is hajnalban kell fölkelni, család, főzés, lengéscsillapító, kuplung, nyaralás. Persze már az utolsó menet óta is neveztem, csak halogattam az indulást. Majd a nagy nyári szabadság alatt.

Hát nem, az elején még mindig fáradt voltam. Majd holnap. Végül maradt három napon a szabadságból. Este mindent összeraktam, mintha mondjuk Balaton-kerülésre indulnék. Hajnali négykor meg úgy gondoltam, aludni muszáj! Megyek szombaton. Viszont ettől az milliomodik buktától egész  nap olyan bánatos lettem, hogy a végén közölte a ház ura, hogy másnap hajnalban keltsem őt is hajnali félnégykor, ötre kivisz Solymárra. Mert látja rajtam, hogy mennyire gáz.

Akkor már úgy szégyelltem magam, hogy szombat hajnalban hang nélkül ki az ágyból, öt tízkor Solymár, kódolvasás, hopp, megelőzött egy úr, legalább valaki lepókhálózza nekem az ösvényt!

Szédítő illatok a Hel pékségből a derengésben, aztán be a Paprikás-patak völgyébe, ami porzik az aszálytól. A sűrűben még nem kelt fel a nap, csíp a hideg, szerencsére már hallani a Budai legnagyobb vízesését, bár a zombis félhomály miatt a fotón alig látszik szegény. De még van víz!

69097247_10157637524029455_3330509428788035584_n.jpg

A fotón vízesést rejtettünk el, a hajnali pára és a félhomály is segített.

Hatodszor futottam fölfelé Budaliget döbbenetesen puccos házai között, asszem,  eljött a pont, hogy oda se bagózok, ca y est! Pedig hogy bámultam még egy éve!

Hamar odaértem a Remete-hegy híres „sziklás, meredek” lejtőjéhez, koncentrálni kell, futni majd utána. Hopp, vége, és egyszer se ültem le, pedig úgy tudtam, én itt csak fenéken tudok leereszkedni, hogy utána napokig izomláz van a bicepszemben. Basszus belejöttem! Még az is lehet, hogy egyszer lefutok!

Remeteszőlős, hidegvíz, kód, aztán hajrá, föl a pirosakon a Kopaszra. Az első jelzésváltásnál meg kellett állnom: na itt van, ahol el lehet kavarni, de engem már nem ver át, nyomás balra a piros keresztről a pirosra a mindig csodás Vöröspocsolyás-hátra, aztán a piros háromszögre jobbra.

68729248_10157637524194455_7797369686865215488_n.jpg

Na itt lehet elbaltázni! Ugye a piros sáv nyila kétfelé mutat (helyesen), de nem ver át, nekem itt jobbra kell mennem! Északnak!

Ott jött szembe az első ember, egy szenior futó, jó nagyot köszöntünk, kölcsönösen jár a pont a korán kelésért. Mondjuk egyedül addig se voltam, pár millióan jöttek velem, irdatlan és tökéletesen szemtelen zümmögőkórus, berepültek a szemembe-számba, rám ragadtak, lassítani se mertem miattuk. Az avarban is folyton surrogtak a kis vendéglátók, de még két őzet is láttam elszaladni, persze csak a fehér bugyis hátsójukat.

Kihagytam a Csergezán kilátót, így az első nagy szépséggel  a Homok-hegyen találkoztam, és persze a lejtőn csapatva minden sokkal boldogítóbb. Nagy kovácsi elején még láttam egy bicajos hölgyet, még mindig jó korán volt a vigyorgáshoz. Kemények vagyunk, na!

67880475_10157637524224455_8942480454141870080_n.jpg

Vigyázat, itt kell bemenni a kilátóhoz, ami az útról sehogyse látszik, simán el lehet száguldani mellette. A tábla se ordít teli torokból.

A kék kútnál a szokásos, a nagyon hosszú bringaút kezdődött fölfelé, már a hátamat sütötte a nap, lassultam, de nem érdekelt, fél óra és ott leszek a csodás Szénás tetején.  Minden lépéssel közelebb, már látom, még egy kis mászás és már fújt a szél, körülöttem kinyílt a világ, végtelenek a távlatok, annyira rabul ejtett, mindegy, hányadszor jöttem, hogy alig tudtam tovább szaladni, pedig innen már szinte lejt…

69133407_10157637524499455_4552721606421512192_n.jpg

Itt fúj a szél és süt a nap és minden a helyére kerül, a Nagy-szénás.

Az utolsó akadály: kiértem az erdőből a solymári aszfaltra, már elmúlt tíz óra és gyomorszájon vágott a meleg. A pokol minden tüze, amit visszasugároznak a beton tetőcserepek, a burkolt utak, finoman ráül a szombat délelőtti lecsószag… de innen már csak le kellett gurulni, kánikulai ötödik hivatalos teljesítés 4:45, soha rosszabbat!

A Mandula kávézóról tudtam, hogy zárva, már indultam is volna haza, amikor a szervező felhívott, hogy várjam meg, hozza az érmet! Hoppá, nem is számítottam rá!

Hát még arra, hogy mivel aznap a harmadik teljesítő voltam, nyertem egy  kulacsövet! És nincs vége, hoztak nekem egy eredeti, dizájnos Szénás-mezt! Logóval, távval, szinttel, a hátán a szintrajzzal! (Ez nem ajándék, mindjárt utalom az árát.)

67779054_10157637524704455_3035571069634215936_n.jpg

Övtáska, mez a méretemben, már abban mentem hazafelé kávét inni a Hüvibe, hazaérve meg azonnal neveztem a következő körre. Aztán jöhet a Bükkös, a Kilátások meg a többi, gyertek, jó móka!

Mindenki tudja, milyen a Szénás-mez elölről, csak a biztonság kedvéért:

68492457_10157637524644455_2295333627967307776_n.jpg

Ennyi kellett, hogy végigmenjek:

68350156_10157637524784455_7228968225944371200_n.jpg

Egyik puha kulacsban víz, a másikban furcsa ízű izó, három decathlonos gyümölcspüré, három sótabletta kiszárított magnézimos ampullában, iratok, papír zsepi, szájfény, zacskó, hátha esne és beázna a telefon meg a kocsikulcs, plusz egy Kalenji-szemellenző, amit napszemüveg helyett próbáltam ki, mert rájöttem, hogy abban nem látom a turistajelek színét. Egy Salomon-mellénybe pakoltam bele őket.

 

3 thoughts on “A második ezüstérem, plusz nyeremény övtáska és maga a MEZ

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük