A levezetéssel kezdtük a futást tegnap…
… ugyanis levezettem a gáthoz, hogy felmérőt fussunk a 7 km-es Brutál Futást megelőző orbitális edzéssorozat kezdetén. A június 16-i Brutál Futást úgy hirdetik, hogy iszonyú megpróbáltatás lesz, erdőn-mezőn, tökön-paszulyon, motocross pályán, susnyáson, álcahálón, szalmabálán keresztül nyüstölik majd egymást a kemény legények és leányok, plusz Dagadt Köcsög is ott lesz. A horrornak itt még nincs vége, a pályát és a futókat is folyamatosan locsolják! Mikor a versenykiírást megláttam, egyből tudtam, hogy ott a helyem, keresve sem találni jobb alkalmat arra, hogy méltón búcsúztassam a tavaly tavasszal vásárolt Sauconymat.
Hétfőn az volt a terv, hogy két hosszt futunk a fürdőtől a 6-os útig, az kb. 6 és fél km. Ebből az elsőt jól meghúzzuk, ez lesz a felmérő, a másikon pedig lazára vesszük a figurát, kocogunk és dumálunk. Sajnos a meleg és az edzetlenség kifogott rajtunk (két hete nem futottunk!), elsiettük az első kör elejét, és a másodikra már nem maradt lelki- és testi erő. A runtastic szerint a vége nekem — 6,76 km-en — 31 perc 5 mp lett, ami 4:35-ös km-átlagnak felel meg. Rrróka egy picit lemaradt a visszaúton, másfél percet vártam rá, valahogy tegnap nem volt formában.
Szóval ez mind szép (nem annyira), ilyeneket s még ilyenebbeket kéne futni hetente hármat, és máris jobb kilátásokkal, nyugodtabban néznék a verseny elébe. Egyelőre persze ez nem reális, örülök, ha hétvégén egyszer fel tudom húzni a nyúlcipőt. Ami másfél hónap múlva vérben és sárban halálozik el, és bízom benne, hogy könnyű vége lesz egy ilyen küzdelmes és hosszúra nyúlt pályafutás után. Előre, váltott lovakkal, tökön-paszulyon át!
7 thoughts on “A levezetéssel kezdtük a futást tegnap…”
Az én átlagom 4:51 lett, ami nagyon fura, mert az utolsó kirin már csak döcögtem. Nekem is kéne egy célverseny, hogy legyen mire edzeni…
Ti állatok vagytok…. Valóban, egy róka és egy lemúr 🙂 Ebben a hőségben bőven 5 percen belüli kilométereket menni. Én örültem tegnap, hogy nem főttem meg.
@pannonfunk: nem vagyunk annyira állatok, mint szeretnénk! 🙂 ilyen tempónál egyébként már hűt az ellenszél.
@rrroka: óh, vaze, tudom már, hogy eddig miért nem ment az 1:45-ös félmaraton! Túl óvatosan indultam, és nem votl elégséges a hűtés 🙂
@pannonfunk: úgy bizony! ha elég gyorsan futsz rádfagy az izzadtság! 😀
@rrroka: jaja, pont ezért olyan jók a fekete futók, nem bírják a hideget, és így még gyorsabban futnak, hogy hamar véget érjen…
@viito: így van, így van, jól látod a helyzetet! 😀