A hátunk mögött – 2012

A hátunk mögött – 2012

Loading

hatunkmogott2012.jpg
A tavalyi év összesítéséből leginkább az derül ki, hogy majdnem kétszer annyit futottam, mint Lemúr Miki, pedig az ezer kilométer sem olyan sok, simán futnak kedves ismerőseink ennél kétszer, sőt akár háromszor többet is.
Azt sajnos nem tudjuk pontosan Lemúr barátom hány edzésből szedte össze ezt az 570 kirit, mert nem minden futást mért Runtasticon, a bloggal összevetni meg macerás, szóval hagyjuk is az ő számait, majd idén rendesebben vezeti az edzésnaplóját, vagyis vezetem neki én, mert olyan rendes voltam, hogy megígértem, ha már én úgy is írom edzesonline.hu-n az enyémet, akkor egyből bevésem az ő futásait is, ki nem állhatja ugyanis a kolléga az ilyesféle adminisztrációt.
Én 88 edzésből szedtem össze ezt a 1089 km távot, ami átlagosan 12,4 kilométeres futásokat jelent, és ahogy arról a FB csoportunkban megegyeztünk, a hosszú futás 10 km fölött kezdődik, tehát még mindig joggal hívjuk magunkat hosszútáv blognak. 🙂 Érdekes, hogy tavaly bár majdnem 1250 kirit tettem a lábamba, alig 11 kilométeres edzésátlagot értem el, köszönhetően a Balaton félmaraton előtti masszív résztávozásnak.
Nagy terveim nincsenek idénre, még egy célversenyt sem tűztem ki, pedig most kell nevezni, ha az ember a legkedvezményesebb időszakokat szeretné elcsípni. A maraton perpillanat nem vonz, a terepfutás annál változatosabb alternatívának tűnik, viszont legalább dupla annyi logisztikával jár. Jó lenne egy piszok gyors félmaratonnal 1:35 alá kerülni. A környéki hendikep futásokra is el kéne mennem, hiszen igazán nekem valók ezek a gyors 5 kilométerek. Bulifutásnak ott lesz a Yourstrully 25 és Tóparti-futóparti.

Nektek mi a számotok 2012-re? És mi a tervetek 2013-ra?

16 thoughts on “A hátunk mögött – 2012

  1. Tervek? Terep 50-re és az UB-ra már neveztem. Mátrabérc érdekel még, csak nem tudom, hogy a terepfutó, vagy a teljesítménytúrázóson induljak. Elég kevés a szintidő és sok a szint. Inkább a túrát futom le. Egyelőre csak ennyi, ma reggel is inkább a kajálást választottam futás helyett. Nagy kár, pedig süt a Nap.

  2. Nekem 2012-ben 1248kmhez 139órára és 8 percre volt szükségem. Sajnos az endomondo áttette fizetősbe az alkalmak számának lekérdezését 🙁
    2013-ra havi 200km-es átlagokat tervezek. Versenyidőpontok nincsenek, majd kialakul. A fentit tekintem egy jó kis célkitűzésnek.

  3. Asszem idén nem sikerült kétszer annyit futni, mint ti, pedig többet futottam, mint tavaly. Azaz ti jobban fejlődtetek, mint én 🙂

    ’13-ra a fogadalmam az, hogy élvezni fogom a futást. Nem megyek Vivicittára, és nem fogom fel versenyként idén a Velencei tókört. Májusban is csak buli lesz a Borvidék félmaraton. Az UB-t komolyra fogom venni, és jó lenne a SPAR-on 4 óra alá benézni a maratonnal. Végül ha jól megy, akkor elmegyek Siófokra egy 1 óra 45 perces félmaratont futni. De ha nem, akkor majd jövő tavasszal.

    Viszont rendszeressé akarom tenni a hosszú futásaimat, ma is voltam egy 35.5 kilin, több, mint 800 méter emelkedővel. Jó lassú voltam, ez igazi bulifutás volt megint. Őszintén bevallva, az utolsó 2 kili a Budakeszi úton meredeken lefelé már nem esett jól. De hozzá akarom szoktatni a szervezetemet a rendszeres hosszú futásokhoz, és remélem, hogy egyszer meglesz ennek a gyümölcse.

  4. @rrroka: az lesz. Most ha jó formám van, akkor 10 km-t tudok menni 5’20”-ban és 3-4 km-t 5’10”-ben, aztán kampec. De még előttem a fejlődés lehetősége 🙂 Augusztusban térjünk vissza rá, ha addigra megy 10 km 5’10”-ben vagy alatta, akkor lesz esélyem felkészülni egy 1 óra 45 perces félmaratonra. Ha nem, akkor el se kezdek rá felkészülni 🙂

Hozzászólás a(z) pannonfunk bejegyzéshez Válasz megszakítása